Miért elfogadható, ha valamit külső "nyomás"/"befolyásolás" hatására teszek, ami anyám szerint amúgy elfogadhatatlan? Mivel jobb az, ha "manipuláció" hatására teszek szerinte rosszat, mintha ugyanazt a saját szabad akaratomból tettem volna?

Az a helyzet, hogy hiába járok a húszas éveim elején, hiába ez a nyolcadik év az életemben, hogy kollégista vagyok, anyám igyekszik úgy tenni, úgy kezelni mintha egy életképtelen kisgyerek lennék. Ahogy tehetné, korlátozna is. Az más kérdés, hogy ez ekkora távolságból lehetetlen.

Anyámmal az a baj, hogy túlreagál dolgokat, olyasmiket minősít rossznak, sőt egyenesen elfogadhatatlannak, ami igazából totál átlagos, nem probléma.

Például bulizás. Itt ne arra gondoljunk, hogy mértéktelenül, minden nap, hanem ritkán. Én egyetem előtt egyszer buliztam, azt is is a szalagavató after party-n, azt is titokban tartottam, kifejezetten iskolai rendezvénynek festettem le otthon, az anyámnak oké volt, utána meg egy barátnőmnél aludtam. Én úgy gondoltam az első egyetemi évem elején, hogy jó ötlet anyámnak megemlíteni, hogy jól kijövök a szobatársaimmal, voltunk együtt bulizni csütörtök este (akkor nem volt pénteken órám). Anyám meg tökre kiakadt, hogy mi az, hogy elmentem bulizni, majd maga megnyugtatására elkezdte kérdezgetni, hogy de ugye erre a szobatársaim vették rá, és nem magamtól akartam ezt. Eskü, addig kb halál nyugodt volt, amíg azt tudta hinni, hogy nem magamtól mentem. Aztán megint kiakadt, amikor közöltem, hogy azért mentem, mert menni akartam.

Vagy ilyen elfogadhatatlan dolog még az, hogy alkoholt fogyasszák, akár kulturált mennyiségben. Idén volt egy nyári programom anyuval meg pár munkatársával (én azért voltam ott, mert én voltam az egyetlen, aki ismeri a várost, ők meg nem értenek a Google mapshez). Egy ponton egy parkban megálltunk egy bódénál, anyám munkatársai söröznek. Anyu nagyban dilemmázik, hogy neki milyen mentes sör kell, kérdezi, hogy én mit iszok, mondom meggyes sört, erre nagy szemekkel néz rám, hogy dehát az nem mentes, mondom tudom, meg kérdezi, hogy ittam-e már ilyet, vagy csak a munkatársait utánzom, én meg így mondom, hogy amúgy ittam már ilyet. Ok, kitalálta, hogy akkor ő is azt issza, ha már mindenki más is. Hazafelé meg számonkért, amikor már ketten voltunk, hogy én mégis mikor iszok alkoholt, neki nem is mondtam. Én meg annyit mondtam, hogy egy barátokkal bográcsozáskor ittam, lassan két éve, azóta soha(ez nem igaz). Ő meg megint elkezdett jönni azzal, hogy de ugye csak rád tukmálták, nem magadtól ittál. Én meg megmondtam, hogy de. Amin, meglepetés: kiakadt.

De legutóbb elhitettem vele, hogy piercinget szúrattam az orromba(majd fogok, de ez igazából még csak kamu ékszer). Kiabált, ordítozott, hogy ez ronda, ő ezt nem engedte meg, mit képzelek, hogy nem szóltam róla. Én meg mondtam neki, hogy hát, csak tetszeni akarok valakinek, akiről tudom, hogy bejönnek neki a piercinges lányok. Chill out, valójában nem létezik az a srác, akinek "tetszeni akarok" az anyámnak prezentált sztori szerint, 10 éve akarok piercinget magamtól, csak kíváncsi voltam, hogy elfogadhatóvá válik-e anyám szemébe, ha nem azt mondom, hogy kva régóta akarok, hanem azt, hogy más miatt csináltam. És az a durva, hogy működött. El is múlt a kiakadás, nem kell hallgatnom azt, hogy ez minek kellett, pedig amúgy ő az a tíz évig is felhánytorgatós típus. Rögtön tök oké lett az orrpc, amint "megtudta", hogy nem simán magam miatt akartam.

És én egyszerűen nem értem. Miért jobb az anyámnak, ha befolyásolhatóság miatt teszek meg valamit, ahelyett, hogy ugyanazt azért csinálnám, mert én azt akarom csinálni?