Én vagyok a világ legrosszabb gyereke ha semmi kedvem ehhez?

39 nem tagadom, ebben igazad van. Viszont ha tanultál volna pszichológiát, értenéd a családi mintákat és szerintem k*va gáz hogy velem is azt akarja eljátszani, amit az ő szülei vele. Mert apja-anyja folyamat balhezott vele, nem egészséges személyiség. Neki mindig az a tévképzete, hogy neki mindenki csak artani akar, ha nem az van, amit ő akar... nagyon-nagyon nagy bajok vannak a fejében. A sajat batyja is rendszeresen rászól, hogy állítsa le magát.

De ő sosem néz magába, miért olyan a viszonyunk, amilyen, vagy bárki mással miért olyan neki. Változtathatna, de nem akar.

Tényleg az lenne az egyetlen megoldás, ha soha többé nem beszélnénk, de annak nagyon meginná a levét a húgom, aki lelkileg instabil, az ilyen fajta szétszakítottságot nem tudom hogy viselné.

De arra biztosan jó volt ezt kiadnom magamból, hogy el lehet gondolkodni valami megoldàson. Lehet tényleg az lesz, hogy ha sikerül eladni ezt a lakást, 30 évig minimum nem kell többet beszéljünk.

Engem pénzen meg fenyegetésen úgy sem lehet megvenni. Nem érzem ettől magam szeretve, egyik sem szeretetnyelvem.

Én teljes mértékben tisztelem ezt a fajta életet. :) Én azért szereztem diplomát mert ezt akartam csinálni, már nagyon-nagyon régóta és enélkül nem lehet. Ez tesz boldoggá. Az más kérdés, hogy a PhD hiba volt és megbántam. Arra nem készít fel az iskola, hogy bármilyen kétkezi munkával, vagy vállalkozással sokkal-sokkal többet lehet keresni.

Én sem Budapesten élek, munkát is csak 1,5 óra ingázással találtam, amit itt vidéken szájhuzogatva se szívesen vállalnak, mert ez nem Budapest, ahol ennyi ingázás a normális. Budapesten egy ekkora lakás nem 35 millió, hanem 65-70 lenne, sajnos. Nekem a szülővárosom is nagyon drága hely és környék. Sok olyan hely van, ahol 40-60 millióért tisztességesen kertes házban, háztájival lehet élni. Aki nem dolgozik fiatalon, azt sokszor vagy támogatják, vagy albérletben él, vagy koliban, mert máshogy nem tud tanulni, ilyen az egyetemisták élete. Én is elmentem dolgozni 16 évesen, mert vágytam dolgokra, amikre minden tini vágyik, de a szüleim szerint felesleges dolgok voltak. Így lett 17 évesen egy okostelefonom, az osztályban csak nekem nem volt. Ez is olyan dolog, hogy megvehették volna, de nem akarták. Utólag nem bántam meg, nagyon sokat olvastam és nem a gép előtt éltem életem.

De tanulni full csórón, nem olyan jó buli. Sok fiatal van kétségbe esve, kapaszkodik, amibe tud, mert fizikai munka/vállalkozás nem neki való, kell valami, amit diplomával csinálhat.

Nem tudok párhuzamot vonni így kettőnk élete között. Így vagy úgy, az egyetemista/frissdiplomás fiatalok kínlódnak. Nem sokat ismerek, aki nem.

Aki úgy él, ahogy Ti most fiatalon, ott többnyire a férfi vállalkozó, vagy mind a kettő. A szülővárosomban sok ilyen fiatal van, akiknek már a szülei is vállalkoztak, ők vitték tovább, húszas éveik elején házasodtak, nagy házat szereztek (van, ahol olcsón), gyerekeket vállaltak, és nagyon-nagyon boldog, teljes életet élnek.

Egyetemistaként nem ez a realitás, max. egy kis lakás, eleinte... aztán hosszabb évek alatt alakul...

Most nem a mérnökökről és a sztárállásokról beszélek, ők vannak azért kevesebben.

Úgyhogy szerintem csak azért, mert valakinek fiatalon sikerül valami, ne várja el mástól, meg ne nézze le azt, aki más utat választ és akármilyen utat választ, nem biztos, hogy mindig bírjuk, és már rég nem azt a világot éljük, amikor nem panaszkodhatunk, akár a saját hülyeségeink miatt, amit rohadtul nem tudsz mindig egyedül megoldani... Hát neked is van vőlegényed, így nem vagy egyedül. Azon egyetemistákról sem beszélek, akik nagyon fiatal koruk óta életük szerelmével vannak. Nem fogom elbagatellizálni annak fontosságát, hogy legyen melletted valaki, mert akkor nem kell mindent egyedül kitalálnod, megoldanod, mert rohadtul nem egyszerű.

én 27 évig szingli voltam, 22 éves korom óta egy forintot se kértem, nem is adtak volna, hiszen itt a lakás, tök korrekt, hogy kiraktak és egyek ahogy tudok innentől (ugyanazon elven, minthogy ha kell telefon, dolgozz érte). 5 éven át utáltam magam, mert nem tudtam kitalálni se, hogyan legyen párom, mert nem ment, mindenki másnak meg olyan ez, mint a levegő. És nem az volt a baj, hogy hisztis voltam. Önbizalomhiányos, csak olyan pasikkal mentem randizni, akikre semmilyen szinten nem vágytam. Vágyhatsz dolgokra, de nem mindig kapod meg, ha nem tudod, mit akarsz, keresed magad és ez brutálisan kitolódott manapság a fiatalok körében. Amúgy kapunyitási pánikkal és szorongással mentem terápiába meg elfogadtam hogy ilyen állapotban nem tudok sokat keresni se pénzt, se párt mert kivagyok lelkileg. Aztán elengedtem a témát, ahogy a terapeutám és lezárta velem a kapcsolatot és bumm, lett párom, meg megtalált több jó ajánlat, egyet választottam és bumm anya bejelentette a válást. Hát nem kicsit mozgalmas hónap volt...

És az én párom is a szülei lakásában él. Cserébe sokat kell segítsen nekik a kertes házukban, viszont ők nagyon normálisak. Kicsit sok segítséget kérnek dolgokban szerintem, én erre nem lennék képes, de párom örömmel megteszi, mert nem 170 km-re élnek egymástól. De esze ágában sincs albérletbe menni, ahogy nekem sem, mert neki is kellenek dolgok, amihez azért pénz kell. Korunk egyezik. Ő is egyetemet végzett. Úgy vélem én megtaláltam a saját foltom, akit ugyanúgy kiakaszt az én anyám viselkedése, mert ő sem ezt látta otthon. Apámat, húgomat is nagyon szeretem. Ha hazautazom anyával is találkoznom kell, mert egy városban élnek, 1,5 éve együtt is laktak, nem kerülhettem el őt. azt viszont sajnálom, hogy mindkét szülőd ilyen nárcisztikus alkat. :(

Mivel húgom értelmi sérült, így az ő életét haláluk után meg kell valahogy oldaniuk. És régen rossz a mai világban, hogy kvázi azért teszünk szívességeket a családnak, hogy ne tagadjanak ki az örökségből, ami azért eléggé durva. Az nem érdekel ezen a ponton mennyit kapok, nem is lenne normális ha ezen filoznék. Egy biztos, vannak céljaim, amikhez kell 4-5 év és én addig nem akarok gyereket. Tuti nem lesz 3 meg nem veszek fel CSOKOT, meg semmi ilyesmi...

Anyám azzal segítene a 18 millió elengedésével, hogy mondjuk havi 130 ezres lakáshitel nélkül azért hatványozottan könnyebb gyereket nevelni, de ő nem ebben az érában nevelt, nem érti most mivan, szóval nem érezheti át egy Millenial fiatal helyzetét.

Konyhafilozófia vége.