Ki mit gondol arról, ha egy férfi a saját nevelt lányával kezd szexuális viszonyt?
Woody Allen pont ezt csinálta.
Mia Farrow pont azért vált el tőle mert a még középiskolás örökbefogadott lányaival, Soon-Yi-vel és Dylannel is szexuális kapcsolata volt.
Persze mindent tagadott, aztán valahogy mégis az lett a vége, hogy amikor nagykorú lett feleségül vette Soon-Yi-t.
Undorító.
Magyarországon 14. év a beleegyezési korhatár, ezért nem számít bűncselekménynek. Kivéve, ha a 17 éves lányról pornográf felvétel készült, de a kérdésben ilyenről nincs szó. Betegesnek sem számít, legalábbis a kérdésben nem szerepel olyan körülmény, ami ezt a minősítést indokolná.
Erkölcsileg erősen kérdéses, én sem tartom dicséretesnek. Viszont figyelembe véve, hogy a lány felnőttként is a férfival maradt, ez két ember magánügye akkor is, ha mi gáznak gondoljuk.
Egyébként a "nevelőapa beleszeret a nevelt lányába" motívum A púpos című francia kalandregényben is megjelenik, amit többször is megfilmesítettek, de a megváltozott felfogás miatt ma már problémás lenne újra feldolgozni.
Ez nagyon, nagyon sok szempontból problémás dolog. Egyrészt a kiskorúság ténye, másrészt az alárendelt viszony, amit egy szülő-gyerek kapcsolat jelent kiszolgáltatottá teszik a lányt (a férfit pedig olyanná, aki kiszolgáltatottságra vágyik). Ugyanakkor a nevelőapaság azt jelenti, hogy valakinek törés van a saját apai kapcsolatában, és egy pótfigura lép be. Ez a szituáció lényegében az apakomplexust használja ki.
Tehát mindenféleképpen elítélendő.
#3 Amit leírtál, az egy félinformációkon alapuló, népszerű verzió.
Allen és Farrow kapcsolata évekig tartott, de sosem éltek egy fedél alatt, így Allen nem volt Soon Yi nevelőapja. Amikor Allen viszonyba kezdett vele, Soon Yi már 21 éves volt. Nyilván csúnya dolog volt megcsalnia Farrow-t pont a nő nevelt lányával, és a kb. 35 év korkülönbség is elég bizarr, de nem történt semmi törvénybe ütköző. Soon Yi-vel azóta is, tehát több mint 30 éve együtt vannak. A Dylant érintő vád pedig nem bizonyított.
Ja te most arról beszélsz hogy összejön egy eldobott nővel akinek van egy kislánya és 15 év múlva amikor felnőtt lesz a lány rámegy a lányra?
Szerintem erre is nagyon kicsi az esély ha egy fedél alatt élnek akkor szinte lehetetlen hogy kialakuljon vonzalom. Max úgy tudom elképzelni ha a lány alapból tini és utána a férfi rámegy miután a nővel összejött aki az anyja
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!