Nyújtanátok segítséget egy ilyen "apának"?

Sziasztok!

Megpróbálom röviden leírni, bocsi ha hosszú lesz.

A szüleim szétmentek már a születésem előtt. Anyával, Nagymamámmal és Anya testvérével éltem (nagybátyám) , apám kb 30 percre lakik tőlünk, ő visszament a szülői házba és később lett egy élettársa.

Kezdetektől fura volt a kapcsolatom apával, ő már egész kis koromban is azt várta, hogy én keressem, én menjek hozzá. Ő hozzánk egyszer sem jött, sosem vitt el úgy külön programokra. Amikor ott voltam, akkor is sokszor lepasszolt a tv elé filmet nézni vagy a mamához. Mindig az volt az indok, hogy ő nem tudja ott hagyni a kertet (rotálni kell stb). Később ahogy Mama idősödött az volt az indok, hogy nem tudja ott hagyni. (nem volt indokolt, mert mama 88 éves koráig igen aktív volt)

Ez így ment évekig, nyári szünetekben mindig meglátogattam a mamát és apámat.

Ez így ment kb. 10 éves koromig, amikor egyszer fél füllel hallottam apám és az élettársa beszélgetését, mi szerint én a pénzért látogatom őket. (tőle és a mamától is kaptam anno zsebpénzt nyaranta, nem kell nagy összegre gondolni, pár ezer ft).

Még szinte gyerek voltam, innentől elmérgesedett a helyzet és jó pár évig nem is mentem.

Évekkel később Mamán keresztül megint felvette velem a kapcsolatot. Megint egy pár évig látogattam őket, tartottuk a kapcsolatot de szigorúan csak szülinap, névnap, karácsonykor, meg nyaranta odamentem megmutatni magam. Ő továbbra sem jött és közös programokat sem igazán tudtam vele csinálni, pedig ekkor 15-16 évesen vágytam volna rá.

De itt már kezdtem feladni és hát mondhatjuk hogy elfogadtam ez sajnos ilyen.

A ballagásomra nem jött el, szintén azzal az indokkal, mert a Mamát nem lehet itt hagyni, reméli hogy megértem. Helyette küldött nekem 100.000ft-ot és felhívott hogy tőle ezt kapom...most már így utólag belegondolva nem kellett volna, az előzőekből kiindulva.

Ezek után ahogy kamaszodtam, egyre kevesebb időm lett és belül fel is adtam már azt hogy az apámmal olyan kapcsolat alakulhat ki, mint másnál, így egyre kevesebbet mentem, leritkultak a telefonhívások is, DE ő sem keresett engem.

Mama közben meghalt, erről engem táviratban értesített, mivel állítólag elveszett a számom (mint kiderült duzzogott hogy én nem hívom, miközben ő sem keresett).

Aztán egyszer csak felhívott és lenyomott nekem egy nagyon szemrehányó szöveget, hogy milyen ember vagyok én is, anya is meg nagybátyám is, hogy leszarom őt is meg a családját is, végül rám tette a telefont. Nekem nem volt más lehetőségem, mint hogy levélben reagáljak rá (nem sikerült sajnos a legszebben).

Ezek után megint jó pár évig nem kerestük egymást. Le is töröltem mindenhonnan, mert fb-on állandóan megosztotta az ócsárló idézeteit, képeket stb.

Majd 2016-18 körül megint felbukkant, gyakorlatilag megint ugyanazok a körök mint előtte. Születésnap-névnap,karácsony,húsvét egy képeslap-sms vagy 20 perces beszélgetés, aztán el volt intézve a dolog.

Majd megint elmaradoztak a hívások, írások. Én sem kerestem, ő sem keresett.

Még nem egyszer felhívott megint szemrehányóan ismét csak a régi témával. Plusz követelte rajtam, hogy én fizessem ki a házon lévő jelzálogot, ha kell az örökségem majd

meg, hogy én menjek oda és megbeszéljük ezt meg közösen. (mint kiderült megfelezte az élettárs lánya és köztem). Vagy ha nem, akkor mondjak le róla.

Végül most ott tartunk, hogy megint pár év kimaradt úgy 2020-tól 2023-ig, ezalatt megint kaptam tőle jó néhány szemrehányást, hogy milyen ember vagyok hogy meg se kérdezem hogy él-e... (ez fordítva is igaz, hogy ő se kérdezi tőlem).

Ez év elején februárba oda hívott, hogy megbeszéljük a dolgokat, mert valami fontosat szeretne mondani, meg az örökségről is beszélnünk kell.

Gyakorlatilag nem mondott semmi újat, azt mondta ami történt megtörtént, azon már nem lehet változtatni, plusz hogy felosztotta az élettárs lánya és köztem. Mondta hogy mennyire leromlott egészségileg, de semmi több. Néha jó lenne hívni egymást.

Én utána hívtam is, azt vártam hogy ez kölcsönös lesz, de végül egész semmi. Születésnapomon sem keresett, így én sem kerestem őt.

Majd most jelentkezett egy újabb szemrehányással, hogy én milyen ember vagyok, hogy nem érdeklődök utána, meg hogy neki segítségre van szüksége, van is fia meg nincs is, meg még tudnám sorolni.

És ha kell az örökségem, akkor köteles vagyok odamenni és segíteni rajta.

Az élettárssal úgy néz ki megromlott a kapcsolata, habár ezt csak sejtem, azokból amiket mondott.

Ez tegnap történt, mára ülepedtek le ezek a dolgok bennem, tegnap nem is szóltam úgy vissza neki, mert nem akartam vitázni, de őszintén szólva mocskosul felháborítónak tartom, hogy ő ítélkezik és törne pálcát felettem... és állít be ilyen-olyan embernek.

Jaaa...egyébként neki az a kifogása a hívásra, hogy ugyan nyugdíjas, de sokat jár orvoshoz, kell csinálni a ház körüli teendőket, cukros...időbe kell ennie stb.

Én a magam részéről sajnos semmilyen kötődést nem érzek fel és felelősséget sem igazán. Mint embert sajnálom, hogy magára maradt és mostanra esett le a tantusz, hogy a hívásaiba egyáltalán nem érdeklődött felőlem, nem érdekli hogy mi van velem és az se hogy egyáltalán ráérek-e....hanem ez színtiszta üzlet, őt el kell látni az örökség fejébe, de közbe meg szarik rám és sosem számíthattam úgy rá semmiben.

Még ő mondja, hogy van fia, de mintha nem is lenne.

Hát nekem is volt apám papíron, de közbe meg nem volt. :D

Gyomorforgatónak érzem az egészet.

Jól látom a dolgokat?