Kikészít a proli anyám, mit tegyek?

25 éves elmúltam. Belekezdtem egy vállalkozásba. Anyámnak nem is szóltam róla, mert tudom, hogy milyen. Külön élünk, de mégis megtudta és hatalmas balhét csapott. Bőgött, ordított, még nekem is jött. Mert majd szerinte olyan tartozást fel fogok halmozni, hogy majd börtönbe fogok kerülni, meg majd ez lesz, meg majd az lesz stb.

Belém applikálja a félelmeit, mert neki az egész élete a mindentől való rettegéssel telt. Most 55 éves és semmire sem vitte. Mindig is betanított munkás volt, szerinte nekem is annak kellene lenni, mert az a biztos.

Elképesztően buta nő, amit ő nem lát át, az szerinte biztos, hogy nem úgy van. S nagyon sok mindent nem lát át. Nem mondhatni, hogy rosszul él, mert apám elég jól keres, de anyámnak ez a proli gondolkodása mindig is megvolt.

A saját kisemberi gondolkodását akarja rámerőszakolni. Szerinte bármiféle vállalkozás, csak a gazdagoknak van és mi kisemberek vagyunk, nekünk robotolnunk kell, mert az a kisemberek sorsa.

Ez a csak semmi nagyra vágyás! Csak semmi komoly karrier! Jobb kizsigerelni magunkat és beleragadni a sárba.

Nekünk kisembereknek, sz.ar az élet, mindig is az volt, mindig is az lesz! Tudálékos végtelen nyavajgás. Mert csak a proli lét lehet őszinte!

Merj kicsi lenni, merj áldozat lenni, merj önkizsákmányoló lenni. Ne válaszd az életet. Úgyse fog sikerülni! És akkor engem kritizál, mert nem vagyok hajlandó beleragadni a sárba. Mert merek vállalkozni. Mert vannak ötleteim. És ez nem fér bele a kisemberek világába. Nem törhetsz ki! Csak vesztes lehetsz! Maradj kicsi! Rinyálj, panaszkodj és ne akarj változtatni. Túl kicsi vagy hozzá!

Mi lenne a megoldás erre a kispolgári tudattal felvértezett anyámra, hogy jobb legyen a kapcsolatunk? Vagy beérném azzal is, hogy csak ne idegesítsen. Az nem megoldás, hogy ne beszéljünk, mert apámmal jó a kapcsolatom, de anyám nem bírja ki, hogy ne jöjjön oda, aztán nyomassa a baromságait.