Szülőként mennyire figyelsz erre oda?Ez jó vízválasztó arra, hogy ki alkalmas gyereknevelésre?
A partnerrel, házastárssal való konfliktuskezelésre gondolok.
Tehát arra, hogy a gyerek ne vegye észre, ha baj van, ne a gyerek előtt legyen vita esetleg kiabálás.
Szerintetek milyenek lehetnek az arányok?
Hányan képesek erre odafigyelni?
Mennyire tartjátok ezt fontosnak?
Én olyan családban nőttem fel, ahol erre egyáltalán nem figyeltek.
Volt, hogy apám a dohányzóasztalt verte 2 kézzel, úgy ordított anyámmal.
És egymást is szidták, mint a bokrot.
Mai napig, ha vitatkozást hallok, vagy zajokat hallok egyből szorongással tölt el.
Gyerekkoromban nem veszekedtek a szüleim előttünk, de vitatkozni azért vitatkoztak. (Ez inkább érvelés volt, mintsem indulatos vita)
A férjem szülei sem veszekedtek, de náluk vita sem volt, mert az apjának lehetett csak igaza.
Mi sem veszekszünk a gyerekei előtt, de vitatkozni szoktunk.
Van olyan ismerős pár a környezetünkben ahol ezt lesz.rjak, a gyerekük érzelmileg eléggé labilis sajnos. Agresszív, impulzív, nyugtalan. Hosszú távon biztosan nem normális, hogy egy szülő ezt a példát adja át.
A konfliktuskezelés is része a gyereknevelésnek, de az nem megoldás, ha nem lát belőle semmit.
Ha nincs előtte példa ő sem fogja tudni megtanulni kezelni az ilyen dolgokat. Tehát nem kiabálni, vitázni hanem értelmesen kommunikálni, megbeszélni a gondokat
Teljesen érthető, hogy a gyerekkori élményeid miatt ezt te kardinális kérdésnek fogod fel, de a jó szülőség soktényezős, nem egyszerűsíthető le egyetlen dologra.
Másrészt azt nem tartom jó ötletnek, hogy titkoljuk el a gyerek elől, ha nézeteltérés van. Megérzi a képmutatást. Az ideális az, ha kulturált módon van megbeszélve, és ezt nyugodtan lehet a gyerek előtt is.
egy a lényeg. ha összevesztek ne a gyereknek árulkodjatok egymásról.
anyámék előttem és kistesóm előtt veszekednek a mai napig. mindig nekem jöttek nyafogni hogy a másik fél miért rossz és ő miért jó stb stb nem jó bírónak lenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!