Milyen vízválasztó események történtek az életedben, ami után más ember lettél? Milyen voltál előtte, és utána?

Még nagyobb roncs lettem miután erőszakoskodtak velem. Előtte is volt baj.. de az nem segített.

Még gyerek voltam akkor is több soron bántottak, inzultáltak.

Másik szülőm sem törődött velem soha, pár éve meg is halt..

Ezek olyan dolgok amik nem előre vitték a jellemem.

Teljesen szubjektíven olyanokat írok, amikor drámaian és tudatosan éreztem a változást.

Kirúgtak az egyetemről. Fél évig dolgoztam, és szemeztem a szégyennel. Utána már nem anyám elvárására, hanem magamtól kezdtem újra, és teljesen más gondolatisággal.

Majdnem szakított velem az akkor még nem feleségem. Volt egy jó másfél éves billegős időszakunk, aminek a végére rájöttem, hogy mekkora seggfej voltam vele időnként. Utána más ember lettem. Ez sokkal drámaibb hatással volt a személyiségemre, mint hogy összejöttem vele :D.

Megszületett - bár már inkább amikor megfogant - a nagyobbik lányom. Ezt nem kell részletezni.

Rövid idő alatt meghaltak a felmenőim. Ezt sem kell részletezni, de örököltem vele gazdaságot, feladatokat, felelősséget, stb.

Azon kaptam magam, hogy a munkahelyemen a tanítványom lehagyott a ranglétrán. Hasonló pofon volt, mint mikor kirúgtak az egyetemről. Teljesen más lett a mindsetem utána.

-Amikor a nagyim meghalt a szülinapomon. A családból ő volt az, aki legaktívabban részt vett a mindennapjaimban, és ő volt az egyedüli, aki érzelmileg is elérhető volt, aki dicsérni is tudott.

-Amikor el kellett altatni a kutyánk. Szegény, a végére már nagyon beteg volt, mégis hihetetlen mód nehezen tudtam elengedni.

-Amikor az edzőm vezénylésével kiutáltak egy sportegyesületből, aminek előtte évekig tagja voltam. Ezt sem volt valami könnyű feldolgoznom, főleg, hogy az utolsó pár edzés alatt már pánikrohamjaim is voltak, mert úgy viselkedtek velem.

Ezek mind azt érték el, hogy még inkább bezárkózzak, még nehezebben nyissak mások felé, illetve, hogy bizalmatlan is legyek feléjük. Önbizalmam, ami alapból sem volt nagy, teljesen lenullázódott.

Ami pozitív:

-felvettek egyetemre, abba az intézménybe, és arra a szakra, amire leginkább szerettem volna menni. Ott, végre, hihetetlenül sok pozitív visszajelzést kaptam, lett önbizalmam, sokat fejlődtem, minden téren, és végre olyan emberek vettek körbe, akik nem áskálódtak, nem a másik lehúzásában lelték örömüket (mint pl. gimis osztályom), és közvetlenek, kedvesek, elfogadóak voltak. És nem volt ciki, hogy tanulok, jó jegyeket kapok. Sikerült visszakapnom a reményt, hogy vannak még normális emberek, akik alapból is azok, nemcsak akkor, ha a matek házim kell nekik (megint csak gimis osztályom).

-Szakmai gyakorlatom. Nagyon pörgős helyre kerültem, kapásból egy menedzser mellé. Szóval az elvárás is nagy volt, a munka is sok, de hihetetlenül sokat fejlődtem, és tanultam is. Kitörlődött belőlem a "bocs, hogy élek" mentalitás, megtanultam kiállni magamért, határozottabb is lettem, önállóbb (minden téren, mert albérletben éltem addig), értékelni kezdtem magam, és jobban meg is ismertem önmagam, illetve az értékeim. Szinte teljesen megszűnt az erős szorongásom, jobb lett a kiállásom.

Szóval, mondhatni, új emberként távoztam onnan, amiért hálás vagyok.