26 éves vagyok és folyton "kicsim"-nek hívnak a szüleim, baj ha zavar?

"Szándékosan félreérted az idézett mondatot, 17-es, nem a 18 év feletti korára utal a felnőtt szó, hanem az érettségére."

Direkt írtam felnőttet, és nem 18 évest. Aki amikor válik felnőtté, akkor válik felnőtté - de attól, hogy már felnőtt (értsd: elég érett akár ahhoz is, hogy külön éljen), még hülyeség elköltöznie, ha amúgy továbbra is nagyon is jó minden érintettnek, ha otthon lakik. Nem mindenkit utálnak a szülei, nem mindenki menekül otthonról, és az, hogy otthon lakik továbbra is, nem csak neki lehet előnyös, hanem a szülőknek is.

"inkább nyomorogni kéne önállóan"

Nem, pont ez az, amit nem érdemes, ha amúgy neki sem, meg a szüleinek sem terhes, ha továbbra is otthon lakik, mert mindegyikük értékelni tudja a helyzet előnyeit.

"képes önmagáról teljes körűen gondoskodni, és mivel erre képes, igénye is van rá. Aki erre a leválásra nem képes, annak a mentális fejlődése nem tart ott, ahol a fizikai."

Van viszont, akinek az értelmi fejlődése már ott tart, hogy nem csak igényei vannak, hanem képes az igényeinek a kielégítését késleltetni, ha a körülmények indokolják, ezért továbbra is otthon lakik, nem nyomorog valami bérelt szobában, hanem csak később költözik el, akkor viszont már nem a nyomorba.

Most baromi klisésen fog hangzani, de addig örülj, amíg ezt hallod tőlük.

A nagypapám "csibének", meg "pucikámnak" hívott, nincs egy éve, hogy elment... A nagymamám szintén (kicsim, cica, a nevem számtalan becézése).

Ezt nem szégyellni kell, hanem "lubickolni" benne, amíg csak lehet. Most még nem érted (én sem értettem, természetesnek vettem).

Mostmár mit nem adnék, hogy mégegyszer így szólítsanak...

Becsüld meg.

#38 Milyen gúnyolódást véltél felfedezni?

Én a páromat is becézgetem, mindenféle gúnyolódás nélkül, mert szeretem.