26 éves vagyok és folyton "kicsim"-nek hívnak a szüleim, baj ha zavar?

Mások meg a férjüket szólítják Kicsimnek, mi ezzel a gond?

Azon amúgy nagyon jót vigyorogtam, hogy te RENDESEN Anyunak meg Apunak szólítod őket, az ugye megvan, hogy nekik sem az a nevük? :D

Anyám Lujzikámnak hív, apám Kisnyuszimnak, a férjem Cicának, még sosem gondoltam rá, hogy bele kéne halnom a szégyenbe :))) A férjem meg 50 éve Öcsike, kellett neki másodiknak születnie, mi? :D

Nem kicsit nevetségesnek tartom azokat a válaszolókat itt, akik minden kérdés alatt, ami 20 év feletti emberről szól, és amelyben a kérdező otthon lakik, kényszeresen elkezdik írogatni, hogy költözzön el, mikor nem is szólt ilyenről itt sem a kérdés, és akár több válaszon keresztül rugóznak ezen, a kérdés eredeti miértje helyett.

A #21-es meg már szinte szánalmas, nem is nevetséges, aki biológiával, állatvilággal példálózik, és az állatokkal hozza párhuzamba az embert az önállósodás terén. Nyomorogni? Miért kéne nyomorogni a kérdezőnek, ha ez neki így kényelmes és a szüleit sem zavarja? Hát ki vagy te?

Egyébként kérdező, azért hívnak téged kicsimnek, mert valószínűleg gyerekkorod óta így hívnak, és ez elmélyedt bennük, mivel nekik mindig is a kisgyerekük leszel. Szerintem ezzel nincsen semmi baj, ha neked van, akkor megfelelő kommunikációval szerintem ez megoldható, hogy legalább mások előtt ne.

De szólt erről a kérdés, egy másfélsoros kérdésben ott van "Ezért sem tudok elköltözni". Nem véletlenül.

Azért kéne végszükségben nyomorogni, mert az élet célja nem a kényelem, hanem az életkornak megfelelő személyiségfejlődés. A szüleit persze, hogy nem zavarja, ők is beleragadtak egy korábbi állapotba, amikor ők voltak a gyerek életének irányítói, és most se képesek elszakadni ettől a szereptől, csakhogy közben eltelt 2 évtized, és nincs gyerek. Ez nem egészséges családfejlődés. A cél az, hogy az immáron felnőtt ember képes legyen a saját életének önálló vitelére, és a szülei ezt hagyják.

#25 Nem kedves, ez csak maximum a te fejedben cél, te látod úgy, hogy a személyiségfejlődés része a különköltözésen múlik, mikor nagyon nem, pláne a mai világban, amikor csak leírva egyszerű önállóan fenntartani egy kis ingatlant, és itt nem az önellátásról van szó. Lehet érett, felnőtt, sőt dolgozó ember is az, aki valami oknál fogva nem tud, vagy nem akar egyelőre kirepülni a szülői házból. Ez egy nagyon rossz mentalitás a Kelet-európai népeknél, hogy kényszeres késztetést éreznek arra, hogy megmondják a másiknak, hogy mit csináljon.

Hiába van valakinek külön lakása, ha még a párja mellett is mindennap anyuci segítségét kéri mindenhez, és napi 10x telefonálnak egymásnak. Van ilyen is, ilyenkor megy pl kukába az egész elméleted.

Ha egyszer nem lesznek többé, hidd el, bármit megadnál érte hogy halld ahogy így hívnak.

Ki a f.szt nem érdekli hogy mások mit gondolnak ha így hívnak a szüleid?! Nagyon felszínes lehetsz ha jobban érdekel mások megítélése mint az hogy a szüleid így becéznek...megjegyezném, nyílván szeretetből....