Szerintetek normális az ilyen ember? Én vagyok sok vagy ő nem képes felnőni egy családra?
Rövid leszek, több mint 2 éve vagyunk együtt. Házasság gyermek lakás minden történt ami egy család alapításhoz kell, de rengeteg veszekedések vannak és kiábrándultam már.
Gondolok itt a példákra: -különbség tétel a gyerekek között, mióta megszületett a 2. baba azóta nem viszi játszani, más stilusba olyan lekezelő módban bànik vele,mindig csak leszídja.
- megkapja a fizetését haza nem add egy forintot se, elkölti minden féle hülyeségekre és új dolgokra, majd mikor fizetni való van akkor meg rám vár és tőlem kérdezi nekem mennyi pénzem van.
-dolgozik reggeltől délutánig utánna haza jön megfürdik meg kajál és bújja a telefont, volt esett hogy inkább a telefont nyomta mint hogy felvette volna a kicsit ahogy sírt miközben én a másikat fürdettem.
-elmondtam neki sokszor hogy más is dolgozik sőt nem csak egy műszakban és nem olyan kényelembe mint ő és mégis besegít az otthoni teendőkbe és a gyerek nevelésbe.
Ő elmehet 2-3napokra a barátaival én nem!!(meg nem is mennék) és itt az én nem nem arra értem hogy ő mondja, körül irottam beszél!
Milesz a gyerekekkel, hiányolni fognak, én nem tudom megetetni őket, kivel mész, ki lesz ott, minek mennél egész éjszaka!
Nincs köztünk házasélet semmilyen téren, nem tudunk kommunikálni se mert valamit mondok hogy mi esik rosszul már az van mondva hogy szítom a tűzet és veszekedni akarok!!
Vagy a mellékválasz hogy minden megfog oldódni és ezzel le vagyok tudva.
Szerintetek én vagyok a hülye és túl rágom vagy itt az ideje hogy tényleg ki lépjek ebből!!
"Nincs köztünk házasélet semmilyen téren"
. Na, ez pozitív, mert már éppen kérdeztem volna, hogy mikor szülöd neki a harmadikat, ami majd mindent megold.
Én közölném vele, hogy így akár egyedül is ugyanaz lenne. Nem utalgatnék, kenényen jeleznék, és akár a mobilt kikapom a kezéből, és a gyereket adom oda.
Én nagyon rossz apa vagyok, elismerem, de arra mindig nagyon érzékeny vagyok, ha a feleségemnek nehézsége van. Fel sem merül olyan, amit leírsz.
Nem jól fogalmaztam!
Az első baba az első kapcsolatomból van ami 5éves már szóval nem tőle van!
A másik pedig 2 hetes szóval 2és fél év után jött a baba amit ő szeretett volna és én is csak nem láttam benne azt hogy ő valóban azt szeretné!
Mondtam neki fiatalok vagyunk lehet majd még babánk de ő azt mondta elhagy és nem látom többet!
Tűrtem neki ahogy volt ő is (hiszti,veszekedtem vele)
De én sokkal komolyabb dolgokat néztem el neki!!
De azzal jön hogy én túl rágom a dolgokat pedig nem igaz!! Egy férfi is segítsen be a házba a gyerekekbe és főleg a kapcsolatunkba!!
#13: tehát egy balek vagy, és most fel vagy háborodva, a világ nem alkalmazkodik hozzád?
Ott kellett volna elengedni, amikor ő ezzel fenyegetett. Most idő kérdése, mikor leszel egyedülálló anya két gyerekkel két apától. És ezért Te is felelős vagy.
Szerintem te vagy a hülye, ha most a célegyenesben akarsz "kilépni ebből" a gyerekekre nem gondolsz?
Egy kétgyerekes férfinek sincs sok kedve a délutánig tartó meló után még az asszony marhaságait is meghallgatni! Nekem sincs pedig nálunk gyerek sincs még, de amikor a feleségem rákattant a szulejmánra és kisajátította a tv-t hát vagy másfél hónapig kb nálunk is nulla volt a szexuális élet mert olyan lett mint valami pasa!
Egyszerű párszavas mondatokkal kommunikálj a férjeddel én azt javaslom.
Pl: Kell pénz erre arra ennyi.
Ha nem ad nem veszed meg és kész!
Nincs nem vettem! Nem adtál nekem meg elfogyott már.
Mellesleg kevesebbet kellene melóhelyen melóznia mindkettőtöknek!
Amiatt van ez az elszigetelődés, mivel nem jut az ideje saját magára.
A telefonozással, meg a vásárolgatással is csak kompenzálni próbálja az "ellopott" időt, mert már nem érzi értékesnek magát!
Ne csesztesd, és alkossatok egységet a gyerekek előtt!
Különben kihasználják majd a rést a pajzson, és idejekorán széthullik a család amit eddig építettél!
Szerintem szüljél még harmadik gyereket is egy harmadik férfinak.
De most komolyan, második apától van a második gyereked, de már ez a kapcsolat is sz*r, nem gondolod, hogy benned is van némi hiba?
Ja meg ezt az előző kapcsolatomból van a gyerek meg a másik közös vele dolgot is hagyd el.
Mivel már itt alapból te különbséget teszel a gyerekek között a többi meg ezek reflektálódását hozza magával!
Előzö hapsival láthatás nincs minden kapcsolat megszakít a pénzét meg tartsa meg! Kivéve ha a gyerek igényli a vérszerinti apját..
Viszont akkor ígyis úgyis nagy ára lesz ennek a helyzetnek a későbbiekben!
16#
Hát neked még nagyon reggel van. Mi az hogy ha nem ad akkor nem veszi meg?
Persze majd a pelus terem magától az első időkben, plusz ami egy kicsinek kell.
Hát ha neked a Szulejmán miatt nem volt kedved szexelni másfél hónapig, akkor mi lenne veled egy szülés után.
És nem minden férfi utál a párjával lenni melo után, sőt tovább megyek, még a gyerek nevelésben is részt vesznek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!