Szerintetek normális az ilyen ember? Én vagyok sok vagy ő nem képes felnőni egy családra?
Rövid leszek, több mint 2 éve vagyunk együtt. Házasság gyermek lakás minden történt ami egy család alapításhoz kell, de rengeteg veszekedések vannak és kiábrándultam már.
Gondolok itt a példákra: -különbség tétel a gyerekek között, mióta megszületett a 2. baba azóta nem viszi játszani, más stilusba olyan lekezelő módban bànik vele,mindig csak leszídja.
- megkapja a fizetését haza nem add egy forintot se, elkölti minden féle hülyeségekre és új dolgokra, majd mikor fizetni való van akkor meg rám vár és tőlem kérdezi nekem mennyi pénzem van.
-dolgozik reggeltől délutánig utánna haza jön megfürdik meg kajál és bújja a telefont, volt esett hogy inkább a telefont nyomta mint hogy felvette volna a kicsit ahogy sírt miközben én a másikat fürdettem.
-elmondtam neki sokszor hogy más is dolgozik sőt nem csak egy műszakban és nem olyan kényelembe mint ő és mégis besegít az otthoni teendőkbe és a gyerek nevelésbe.
Ő elmehet 2-3napokra a barátaival én nem!!(meg nem is mennék) és itt az én nem nem arra értem hogy ő mondja, körül irottam beszél!
Milesz a gyerekekkel, hiányolni fognak, én nem tudom megetetni őket, kivel mész, ki lesz ott, minek mennél egész éjszaka!
Nincs köztünk házasélet semmilyen téren, nem tudunk kommunikálni se mert valamit mondok hogy mi esik rosszul már az van mondva hogy szítom a tűzet és veszekedni akarok!!
Vagy a mellékválasz hogy minden megfog oldódni és ezzel le vagyok tudva.
Szerintetek én vagyok a hülye és túl rágom vagy itt az ideje hogy tényleg ki lépjek ebből!!
Nem tudom megérteni, hogy ez a kérdés hogy lehet kérdés.
Illetve megtudom, hiszen általában az nem lát rá egyedül a dolgokra, aki benne van.
Nem kérdés, hogy mit csinálj. A kérdés az, hogy meg tudod-e tenni. Hogy milyen a valóságban a hitrendszered, milyen mintákat hoztál. Odaragaszt-e valamilyen társadalmi torzítás a szar helyzetbe, vagy tényleg reálisan tudó látni a dolgokat?
Hogy lehet az, hogy 2 éve ismered, de már 2 gyereketek is van? Bocs, de túl elhamarkodottan vágtál bele a babázásba (mert konkrétan a párod részt sem vesz benne).
Ez nem fog változni a jövőben, csak rosszabb lesz.
Igen, te vagy a nagyon hülye, ha még csak két éve vagytok együtt és máris két gyereket szültél neki. És akkor megkérdezed, ő normális-e? :D Te sem vagy normális, bocsi, meg is érdemlitek egymást.
Épeszű emberek azért kicsit várnak, megismerik egymást, megvàrják a lila köd felszállásàt, nem úgy vállalnak gyereket, hogy épp csak összejöttek.
Csak a gyerekeket sajnálom itt....
Látszik, hogy jól meggondoltad ezt a gyerekvállalást... Irónia off:
Ez van. Mivel esélyt se adtál, hogy megismerd, máris szültél rögtön kettőt, nincs mit csodálkoznod.
Valószínűleg ilyen volt, ilyen is marad. Neki ez lesz a normális.
Ha mást akarsz kicsit jobban kellett volna választanod.
Mielőtt egy másik pasinak is szülnél egy harmadikat: javaslom legközelebb ismerd meg az illetőt!
Együtt is kell élni mielőtt gyereket vállalsz!
Nálunk pontosan ugyan ez van!
Viszont mi 20 éve vagyunk együtt.volt időm megismerés és így is szar lett a kepcsolat
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!