Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Hogy kezeljem édesanyámat?

Hogy kezeljem édesanyámat?

Figyelt kérdés

30 éves vagyok, van két gyerekem egy 6 éves és egy 1 éves kisfiú.

Anyukám 53 éves, de agyi infarktust kapott pár éve és tüdőbeteg is. Nagyon jó kapcsolatom volt vele a gyerekek előtt, de mióta megszületett a nagyobbik, vagyis 6 éve teljesen kifordult magából. Mindig is akart unokát, nem nagyon hallgatta meg, amit szerettem volna tőle a gyerekemmel kapcsolatban ezért sok vita volt köztünk. Átfordult abba a dolog, hogy “megszűntem a gyereke lenni”, csak az unoka létezik… ez pedig egyre rosszabb lett, mióta agyi infarktust kapott.

A sors keserű fintoraként, én aki visszasírta az anyja figyelmét, most nekem kell figyelmet fordítanom az édesanyámra. Úgy érzem nem készültem erre fel időben, nem gondoltam, hogy 49 évesen édesanyám mozgáskorlátozottá válik… na most rövidre véve a szót, anyukám azóta nagyon nehezen viseli, hogy szerinte nem tud igazi nagymamája lenni az 1 éves kisfiamnak…konkrétan a fiamon kívül őt is figyelnem és segítenem kell sokszor…

Sajnos nem tudom megértetni vele, hogy nem hagyhatom rá az örökmozgó kisfiamat, akkor sem ha többször is elsírja magát előttem.

Igazából nem tudom, hogy kellene türelmesebbnek lennem hozzá, amikor nem hallgat rám, folyamatosan panaszkodik, engem nem képes végighallgatni.

Úgy érzem sok ez így nekem és nemcsak fizikailag, de érzelmileg teljesen lemerít.

Ez egy eléggé lerövidített története a dolgoknak, tudnék még nagyon sok mindent mesélni, de nem lenne elég 1 könyvre való papírtömeg sem.

Hogy tudnám ezt helyén kezelni?

Köszönöm.



júl. 4. 22:34
 1/6 anonim ***** válasza:
30%
Leulnek vele a parom tarsasagaba es elmondanam neki a mi gyerekunk a mi dontesunk, ha nem valtoztat akkor nem mentek. Es valtoztatni fog
júl. 4. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim válasza:
73%
A nyugdíjas korú emberek hajlamosak a lelki zsarolásra. Gondolok itt a többszöri sírásra. Nálunk is van ilyen rokon. Pillanatok alatt elsírja magát, ha valami nem tetszik neki, de ugyan ilyen gyorsasággal áll vissza normál helyzetbe, ha megkapta, amit akart. Tapasztalatból mondom, hogy nem könnyű, de meg kell tanulni magadról lepergetni a kamu sírást.
júl. 4. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
90%

Szakemberre van szüksége egy szakosodott intézményben és nem rád, akinek ott a kicsi gyereke.

Mozgáskorlátozott, nem tudja ellátni magát, az egész élete romokban van. Hahó, egy szakképzett ápoló kell neki, nem egy friss anyuka, aki ráadásul a lánya, a legközelibb családtagja.

Így csak tehernek érzi magát.

júl. 4. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%

2

Minden korú emberek között vannak akik hajlamosak a lelki zsarolásra. Az 53 éves meg még messze van a nyugdíjas kortól.

júl. 5. 03:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
6%
4/5 Vedd be a gyógyszered!
júl. 5. 07:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
0%
A törölt 4/5 re írtam!!!!
júl. 5. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!