Most én vagyok a bolond vagy ez normális? Kérlek nyugtassatok meg!
Szóval fiatal egyetemista lány vagyok, aki még otthon él. Mielőtt lehurrogtok nem én akartam az egyetemet, a szüleim erőltették mondván azzal viszem valamire. Szóval tanulok és mellette diákmunkázom, ennyiből nyilván nem tudok elköltözni akármennyire szeretnék is.
A lényeg, hogy mostanában olyan mintha mindenki ellenem lenne a családomon belül. Mivel vizsgaidőszak van és sokat vagyok itthon ez különösen szembetűnő. Az apám az utóbbi időben sikeresen lefogyott miután egész életében kövér volt. -50 kilónál tart ami egy nagyon szép eredmény mindenki el is ismeri. Viszont mintha nem csak a zsírból de az eszéből is lement volna. Kiskirálynak hiszi magát, csak az a 10 dolog lehet itthon amit ő szeret. Akármire van megkérve ő azt hiszi ezért vigyázba akarjuk hogy álljon. Pl valamelyik nap megkértem hogy halkabban hallgassa a tévét (nem némán csak van most egy új hangszórója, azon bömböltette) erre leordította a hajamat hogy ő nem fog nekem vigyázba állni. Mivel este volt már nem tudtam bemenni a suli könyvtárjába így jól rácsesztem és nem tudtam tanulni. Vagy pl. Folyton a barátomat akarja ugráltatni csak mert "ha eszik itt meg ilyenek akkor ennyit megtehet" és nem arról van szó hogy erre-arra megkéri hanem amire ő épp lusta azt rá akarja passzolni. Én meg nyilván kiállok mellette mert nem gondolom hogy szolgának kéne tekinteni csak mert megeszik egy vacsorát amivel amúgy kínálva van.
Anyám meg minden hülyeségéhez asszisztál mondván feszült most a munkahelye miatt szegény apám legyünk vele toleránsak. Nade mindig? Hónapok óta csinálja ezt, random dühkitörései vannak ha valami nem úgy van ahogy akarja. Pl anyám vett zöldségeket és bepakolta a hűtőbe ő meg fogta és kihajigálta az összeset mert nem talált valamit és elkapta az ideg. Emellett anyám folyton azt szajkózza hogy jó lenne ha elköltöznék már innen, meg hordjam már el magam a háztól. Mindezt azért mert próbáltam rávilágítani neki hogy apám rabszolgának használja és nem akartam hogy erre a sorsra jusson. Én jót akarok neki erre még ellenem van és én vagyok a rossz. Meg ilyeneket mond hogy ebben a házban ahhoz nyúlhatok csak amit megveszek meg ilyenek. Nem is értem. Ő volt az aki leginkább egyetemre küldött most meg hirtelen terhes lettem neki hogy 21 évesen itthon vagyok.
A húgom az egyetlen akivel tényleg rendesen tudok kommunikálni. Szeretem de van egy két dolog amit szerintem hülyeség hogy csinál pl. iszik, folyton cigire költi a kajapénzét aztán meg rosszul van, együtt lóg olyan srácokkal akikről köztudott hogy rendszeresen lopkodnak meg rongálnak meg dolgokat az utcán. Emellett hetente új csávója van, ami 15 évesen nekem elég túlzás. Félre értés ne essék nem elítélem, csak fiatalnak tartom még és felek nem érti meg ezek milyen károsak lehetnek rá a későbbiekben. Főleg hogy volt is már ebből baj hogy az egyik exe ráírt anyára ilyen kamu dumákkal hogy a húgom házibuliban van és 3 sráccal sz*xszel egyszerre (nyilván nem volt igaz). Nade értitek féltem mert aztán az egyik ilyen féltékeny exe mi van ha nem anyának hazudik hanem kirak róla valamit a netre vagy a jövőbeli munkáltatójának ír vagy ilyesmi. Nyilván nem erőszakosan mondom meg neki ezeket mert nem az anyja vagyok csak próbálok vele beszélni. A szüleim ezekről tudnak mert többször is lebukott már. Ennek ellenére letagadja előttük simán. Szó szerint a szemükbe hazudik, hülyének nézi őket ennek ellenére benne jobban bíznak mint bennem.
Ami engem illet egy komoly baj van velem hogy nem nyalom a s*ggüket. Kiállok magamért és igenis visszaválaszolok nekik ha szidnak (pl mikor anyám mondta hogy költözzek el mondtam neki hogy ha eljön a napja nem lát többet és tudjuk hogy ez neki fog jobban fájni). Emellett tanulok meg dolgozok rendesen, bulizni/inni 3 havonta egyszer, vagy max kétszer járok, de nem az ő pénzükből hanem a sajátomból. Ráadásul ha megyek is nem hányok össze mindent hazaérvén csak alszom és sose jövök haza éjszaka csak reggel hogy tekintettel legyek rájuk.
Mivel mindhárman ilyenek kezdem azt érezni hogy velem van a baj. Csak a barátom erősít meg abban hogy nem ez nem normális meg hogy ember a saját gyerekének nem mond olyat hogy menjen a háztól.
Szerintetek?
“De nem is feltétlenül 21 évre“
?????
Igen, gyereket nem 10-18-21 évre vállalunk, hanem örökre, amíg él/élünk!
Lányom 33 éves, kétgyerekes anya. Ha ma este becsengetne azzal, hogy a segítségem kell, pénz kell nekik, szeretne a gyerekekkel ideköltözni, KÉRNIE SEM KÉNE!
Mert a gyerekem, és ott segítek neki, ahol tudok!
Ha már idézett akkor az egészet, légyszíves.
"De nem is feltétlenül 21 évre, a barátjával együtt."
Nem csak a gyerek, a barátja is. Nem a férje, nem az unoka, az éppen aktuális.
Ahogy olvastam, a fiú nem lakik ott. Gondolom, hetente 2x ott vacsorázik, amivel kínálják, nem ő pakolja ki a hűtőt, önkényesen.
Ne mondd, hogy két tányér étel egyenlő az eltartással…
Te norműlis, jófek csajszi lehetsz. Viszont a családod elég rémisztő, ahogy írod.
Úgy tűnik, nem veled van a baj. Ilyen balhés e,berek között én is megzavarodnék!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!