Miért akarja anyám ennyire hogy diákmelózzak? és miért nem érti meg hogy szociális fóbiás vagyok ezért nem olyan egyszerű emberekkel kommunikálnom?

Nehezen tudok felelni a kérdésre a prgamozással kapcsoalatban, mert ez hosszú történet. 12-évesen jött először szembe a téma velem, mert akkor kapott bátyám egy kis ZX Spectrumot (1986-ban), és az iskolában is volt sok kis gép. Akkoriban még az más világ volt. Géphez nehezen jutottam akkoribana, inkább matekot tanultam, de amit lehetett, megpróbáltam a matematika nyelvéről a gép nyelvére lefordítani, vagy fordítva. Igazából a programozás nem nehéz, inkább hosszan tartó. Sokszor félbemaradt nálam, de mindig adódodott valami, ami miatt újra- meg újrakezdtem. Sajnos mindig is volt valamilyen elme- vagy személyiségzavarom, mint ahogy mindig is volt valami téma ami éppen érdekelt. Általában legjobban a matematika, de sokszor egyszerűen nem tudtam saját érdeklődéseimnek sem eleget tenni, főleg a depressziósabb vagy szorongóbb szakszokban. Nyelveket is szerettem, akár őseim sváb nyelvéről volt szó, akár nagyszüleim latin könyveiről, akár a cigányok nyelvéről (családokhoz is jártam tanulni, meg könyvből is).

A programozás jó dolog, és ha nem hajtják az embert, még nehéznek sem mondanám, viszont terjedelemes, hosszantartó történet, kihívásokkal, és a napi depresszióhullámok mellett nehéz kitartani mellette. Persze ez nem feltétlen baj, hiszen az sem baj, ha rendre újra- meg újrakezdi az ember.

Ne haragudjatok de a programozás sem azt jelenti hogy senki swm szól hozzád. Minden nap van legalább egy megbeszélés, legalábbis pároméknál, a kollegákkal is beszéni kell ha valami fennakadás van stb. Persze van olyan ismerősom aki egy ideig valóban kb remete volt , alig kommunikált a munkahelyével, de ez időszakos, erre nem lehet alapozni.

Szóval keress valami segitséget kérsező és szedd össze magad, mert ez nem lehet kifogás arra hogy otthon lebzselj a gyerekszobádban.

Szerintem nem kell Magadra csődtömegként gondolni, én abból indulok ki, olyasféle lehet a helyzeted mint az enyém. Én sok mindenben voltam meg vagyok is lemaradva, hétköznapi dolgokban is, (úttesten is csak úgy mentem át, hogy leplezve megvártam egy felnőttet, és annak a mozgását követtem), viszont egyes területeken meg nagyon szerettem a hiányosságaimat kompenzálni. Sokszor akár hosszú évtizedeken keresztül is. Mesterséges nyelveket tanultam , amiket filozófusok találtak ki kihívásból a múlt században, és ma is csak tízen-huszan beszélik legfeeljebb, meg kis törzsi népek, vadnépek nyelveit próbáltam tanulni, akár olyanokét is, amiket csak száz ember beszél a földön már összesen. Meg olyan algebrai részterületeket, amiket eredetileg matematikusok találtak ki a XX. század elején, hogy elfajult tudományfilozófiai vitákban érvként használhassák, akkoriban mindössze pár tucat embert érdeklő kérdésekben. Aztán az egyik ilyen részterülettel véletlenül és szerencsésen sikerült belemarkolnom a szerencsébe, mert egy terület (amivel 1997 óta napi hosszú órákat foglalkoztam) az a 2010-es években piacképes szakmává nőtte ki magát a nyugati világban.

A gond az, hogy ezzel együtt is nagyon nehéz nekem a munkában, mert ugyan a hiányzó képességeim egy részét ugyan sikerült úgy-ahogy kiegészitenem, de még igy is nagyon sok nehézségem van még.

Ezért is gondolom, hogy a pszichológus segítségét nem érdemes megspórolni, mert azzal sokkal gyorsabban és egyenletesebben tud haladni az ember, meg a boldogságot is hamarabb és nagyobb mértékben tudja megvalósítani.

Programozásnak egyes részterületeit valószínűleg meg tudnád szeretni, viszont a történet egésze elég nagy és összetett tud lenni. A fő kérdés talán az, hogyan sikerül a készségeidet egyenetesen fejlesztened.

Kiváncsiságból megnézheted a ,,Logo'' programnyelv programozását, egyszer kiváncsiságból nagyon nagy szegénységben meg szegregátumban élő cigányok alsós gyerekeinek kezdtem mutatni a ,,robotteknőc'' vezérlését, és hamar megtetszett nekik és mindeféle rajzot készítettek vele. A dolog eleje biztosan menne Neked, az út vége, a sokféle készség fejlesztése az, ami messzebb utató dolog.

Az valid, hogy van valami, de 21 évesen nem fognak diákmunkát adni nyár közepén egy hamar, ha nem Budapesti vagy. Augusztusban talán lesz valami. Itt az anyuka meg akar valamit úszni, ami az ő dolga lett volna, amikor kamasz voltál. Rengeteg itthon az ilyen, hogy rá fogja másra. Kamaszodik, így született vagy teljesen földtöl el ragad hipotézissel jönnek. Ez az a nép, aki a Kádár rendszer nem jött rá depressziós, de felakasztotta magát. Első helyen vezettek a világ ebben.

Nem biztos szociálisfóbiás vagy. A hikikomori sok mindent jelent egy anime karikatúrán kívül. Kibukott egyetemista megfelelési kényszerekkel kiégés. Japánban nem rakják ki a gyerekeküket a szülők. Ők erre vannak berendezkedve, de szakemberhez nem fordul se a szülő, se gyerekük. Plusz nekik a gazdaságuk stagnál a 90-s évek óta, ami kitermeli az érettségizetek között, de egyetemre járt mégse nincs diplomája. Japán egyetemek a legkellemesebbek az egész oktatásukhoz képest.

Ez nyugaton nem így néz ki. Most is el tudsz menni klinikai szakemberhez. Nem sima pszichológushoz, hanem abból is a klinikai kell. A pszichiáter ad gyógyszer, ha kell. Lehet ennyi a bajod, hogy a szervezetben van egy tényleges hiány. Vagy lehet egy fajta magasan funkciónáló autista vagy, aki rengeteg szociális interakciót nem ért, mert nem tudja megtanulni.

Ne fog fel introvertált extrovertált megközelitésnek.

Vannak munkák, ahol nem kell sokat interaktálni emberekkel egy köszönésen kívül. A futárok, posta, kamionsofőr ilyennek. Ha te utcára nem tudsz ki menni, akkor az nem szociálisfóbia.