Vissza tudom még fordítani a lányommal a dolgokat?

Vicces.

Megcsináltad, majd kiskorában leléptél most meg szíven szúr, hogy nem emlékszik rád és azt hívja apának aki helyetted a gondját viselte és viseli. Ha a gyereknek jót akarsz akkor nem zaklatod fel azzal, hogy megjelensz ott kvázi idegenként. Hagyd felnőni és majd eldönti, hogy kíváncsi-e rád vagy nem. De ha mégis önző módon odaállítasz, akkor azt jól vésd az eszedbe, hogy akkor már tudni fog rólad és ha megint lelépsz, mert “ja mégsem olyan buli ez” akkor még nagyobb törést fogsz neki okozni ami elég nagy hatással lesz rá egész életében! Ha odamész így is felfogja zaklatni a dolog, pláne ha ne adj isten megint ott hagyod teljes zavar lesz a kis fejében.

Férfiként mondom, hogy anyukának maximálisan igaza van, hogy nem akar téged odaengedni. Miért is segítene? Te otthagytad őt egy 2 éves gyerekkel egyedül, minden felelősséget rá hárítva. 10 évig élted az életed, nem is érdekelt téged az, hogy egyáltalán élnek-e még vagy van-e tető a fejük felett.

Anyuka helyében én is elhajtanálak a pîcsába. A gyerek meg hogy a francba emlékezzen rád, amikor csak 2 éves volt?? Neki te egy komplett idegen vagy, egy senki. A nevelőapja az igazi apja, te max csak a biológiai apja vagy, ami semmit sem jelent, mert gyereket csinálni sajnos mindenki tud.

Azzal teszed neki a legnagyobb szívességet, hogy békén hagyod őt is meg a családot is. Nelem is csak egy hittelen fellángolásnak tűnik ez, aztán megunod és megint kilépsz az életéből. Ilyen emberre egy gyereknek abszolút nincs szüksége, de még egy felnőttnek is megterhelő lenne ez lelkileg.

"hogy az én hibám leginkább"

Nem leginkább, hanem teljes mértékben. Miben vagy mégis hogyan lenne hibás egy 2 éves kisgyerek?? A lány anyja meg ennek ellenére képes volt elfogadni, hogy neked nem kell se ő, se a gyerek, kiléptél az életükből, megszűntél számukra létezni. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy 10 évig feléjük sem köptél, élted az életed, míg az anya nevelte a gyereket, meg lett egy szerető párja is, aki a gyerek nevelőapja lett. Tudod az igazi apa az, aki úgy is viselkedik és nem csak megcsinálja a gyereket.

"De ahogy telt az idő mégis szeretnék az élete része lenni. Viszont nem kíváncsi rám, az anyja se éppen olyan aki segíti a dolgokat."

És miért is akarsz az élete része lenni? Mi változott 10 év után, hogy most mégis kéne a családosdi? Talán az, hogy már nem egy gügyögő, síró kisgyerek és a nevelés nagyobbik része is már lezárult úgymond, neked meg semmit sem kellett csinálni?

"Nyilván szíven szúrt, hogy egyáltalán nem emlékszik rám, a nevelőapját tekinti az igazi apának, őt is hívja így."

Te mire emlékszel 2 éves korodból? Biztos vagyok benne, hogy az ég világon semmire. Ne haragudj, de ezen komolyan hogy vagy képes meglepődni? Egy 2 éves kisgyerek alig fogja fel, mi történik a világban körülötte, annyi új inger és behatás éri minden nap. Te 2 éves korában teljesen eltűntél, és gondolom azelőtt sem erőltetted meg magad, hogy foglalkozz vele. Eltelt 10 év, a kisgyerekből már kb teenager lett. Te már 10 éve nem vagy az élete része, számára egy olyan jelentéktelen ember vagy, mint bármelyik random idegen az utcán. Nem ismer téged, a vérszerinti apaság kivételével semmi sem fűz téged hozzá. Ő a nevelőapját tekinti apának, aki apaként is viselkedik vele. Ez a hajó már elment.

"Van egyáltalán értelme ezt az egészet ennyi idő után bolygatni ha nem kíváncsi rám egyáltalán?"

Nincs. Csak felkavarnád az egész család életét, és anyuka (meg a nevelőapa) helyében én is azon lennék, hogy kívül tágasabb. Ha 10 évig vígan élted az életed nélkülük, akkor tedd ezt így tovább. Számodra ők már egy idegen család, kb semmi közöd hozzájuk. Az anya meg nagyonis jól teszi, hogy nem asszisztál ehhez. Semmi szüksége a gyereknek egy ilyen lelki felkavarós szituációra, hogy a vér szerinti apja hirtelen megjelenik, és apuciskodni akar meg jófejkedni. Pláne, hogy nekem ez nagyon úgy hangzik, hogy csak hirtelen "én jó apa akarok lenni" felkiáltásból akarsz hirtelen vele kapcsolatot, aztán ha ez a motivácikó megszűnik, akkor meg majd ismét eltűnsz.

Engedd el az egészet, az lesz mindenki számára a legjobb. Ne haragudj, hogy ezt mondom, de ha engem hagyott volna el apám 2 éves koromban, akkor én sem lennék rá 10 év után semennyire sem kíváncsi. Miért is vagy mégis mire lennék vele kapcsolatban kíváncsi? Otthagyott, nem kellettem neki, akkor inntentől ő "halott" számomra, és abszolút nem érdekelne, hogyan akarja visszaédesgetni magát.