Hogyan dolgoztátok fel a szüleitek halálát?

Apám 50 éve, 15 éves koromban halt meg. A mai napig nem tudtam meggyászolni. Kamaszkorban nem fér bele az ember életébe a gyász, később meg már beletörődik, hogy nincs, hogy elment.

Anyám még él a maga 86 évével.

Szia! Én most 52 vagyok, 25 éves voltam, 1997-ben, amikor anyám elment, rákos volt. Apám túlélte őt 23 évvel, mert 2020-ban halt meg. Apám legalább megélt egy magas kort, 82 évesen hunyt el, de anyám sajnos 53 volt.

Mivel mindegyikük az utolsó időszakában már-már a teljes ellehetetlenülés szintjén szenvedett a betegség miatt, így hülyén hangzik, de a halálhírükkel való szembesülés első körben egy hatalmas megkönnyebbülést hozott. Nem vagyok hipokrita, tudtuk merre tart a dolog, tudtuk, mi lesz a vége, szinte mindegyiküket elgyászoltuk már életükben, mert volt idő felkészülni a halálukra. Így az első egy megkönnyebbülés és kiüresedettség volt, de a teátrális, látványos gyászreakciók (sírás, zokogás, kiborulás, összeomlés) teljességgel kimaradtak. Inkább egy ilyen mély szomorúság, lefagyottság, vegyes keveréke a "hogyan tovább" és a megkönnyebbülés érzetével. De a megkönnyebbülést ne úgy értsétek, hogy kárörvendő, szociopata, önkényelmes érdekeket néző cinikus megkönnyebbülés, hanem maga az, hogy olyan rossz volt szenvedni látni őket és az könnyebbített meg, hogy számukra véget ért a szenvedés. Aztán a lefagyottság után az élet ment tovább, az egész gyászfolyamat nagyon apró falatokban adagolva, lassan, hosszasan és nem intenzíven zajlik, zajlott. Azaz sokszoer eszembe jutnak, szomorú, bánatos érzés, de sosem intenzív, sosem harsány. Az nem is volt soha. Az összes procedúrát is teljesen józanul, higgadtan, tiszta fejjel és tárgyilagosan végeztük a húgommal mindegyik esetben. Illetve anyánk halálakor az özvegyen maradt apánkkal karöltve.

4 éve annak, hogy nekem sem él egyikük sem, olyan szomorkás érzés, ha eszembe jutnak, ha felidézem a régi karácsonyokat, utazásokat, szép emlékeket, akkor rám tud törni ideiglenesen egyfajta mély fájdalom. De valahogy ez hamar elmúlik. Viszon talán olyan, hogy "vége, kész, meggyászoltam" ilyen nem lesz. Mintha még mindig tartana. A 27 évvel ezelőtti haláleset feldolgozása is.

Anyukám 25 éve, apukám most apák napján lesz hogy meghalt 1 éve. Van hogy megsiratom őket néhány naponta, főleg mikor jó dolog történik és a páromon kívül nem tudom elmondani senkinek. Nagyon hiányoznak, bárcsak itt lennének. Realista ember vagyok, de nagyon szeretném hinni hogy most együtt vannak.

És ahogy 4-es írja, apukám halálakor én sem borultam ki teátrálisan. 86 éves volt apukám, 3 hétig volt kórházban, sajnos várható volt hogy elmegy. De az orvos telefonhívása örökre bennem marad. A fotójuk kint van a komódunkon, naponta többször megnézegetem őket.

21 voltam, mikor meghalt apám.

Gyerek korom óta nem voltunk jóba, jó ha havonta egyszer láttam egy-két órára. Napokkal később tudtam meg, hogy meghalt.

Így is hetente jártam a sírjához virágot cserélni a vázába.

El se tudom képzelni, milyen az a gyász, amikor igazán fontos valaki.

Talán nagynéném volt, azt nehezen fogadtam el. Évek.