Idősebb emberek (60+) Hogyan képzelitek el az öregkorotokat?

Öszintén szóval eeg furcsa elképzelésed van!

Most vagyok 67 éves, de semmiféle segítségre nem szorulok, az elkövetkezö 15-20 évre van még egy csomó tervem.

Egyelöre az angol C1-es nyelvvizsga (jelenleg B2-nél tartok, 5 éve kezdtem nulláról) az egyik célom, közben az orosztudásomat frissítem fel (most A2/B1 szinten vagyok), ebböl is idövel legalább B2/C1-et akarok elérni.

Egyelöre a háztartásban mindent megcsinálok (sokszor még a gyerekeknek is besegítek, ha nagyobb akció van), naponta legalább egy órát intenzíven sportolok, sokat kirándulok, zenélek, olvasok, kertészkedem, stb - a napom eléggé ki van töltve, inkább még nem fér bele minden, amit tervezek.

Van négy gyerekem, mindegyiknek megvan a saját élete, eszembe nem jutna öket terhelni az esetleg késöbb felmerülö problémákkal. Ha tényleg segítségre szorulnék, akkor amennyiben lehet, gondozót/ápolót fogadnék, ez az egy, amiben a gyerekek segítsége is szükséges lehet.

Otthonba nem akarnék menni, mert az sokkal többe kerülne, a házat eladni meg nagy veszteség lenne mindenkinek, föleg anyagilag.

Ha meghalok, egyrészt semmiféle igazi temetést nem akarok, hamvasztás + szórás, a házat meg igen jól ki tudják majd adni, ebböl böven visszajön, amit a gondozásba befizettek.

60-70-80 felett vagyunk és a környéken több ismerős család is.

Nos, egyelőre még aktívan, ha nem is önellátóan mindenki és rosszabb egészségi állapotban is, de meg akarta tartani mindenki a függetlenségét.

Úgy látom, hogy ez a legeslegfontosabb és éltető erő.

Őszintén szólva gondolni sem szeretek rá. Egyelőre átlagon felül jó karban vagyok, életformám alig különbözik egy negyvenesétől, jövök-megyek, autót vezetek, moziba, színházba, koncertekre járok, nyaralok. Özvegy vagyok, gyerekem nincs.

N

"vagy tabutéma?"

Normális, jól működő családban nincs tabutéma.

Kommunikálni kell. Mindenkivel, akit így vagy úgy érinthet - és nekik is egymással. Előre is, menet közben is.

És folyamatosan változtatni kell mindenen, amin szükséges, de hogy mikor min szükséges, az csak folyamatos kommunikációval derülhet ki. Nem szabad megvárni, amíg bárkinek túlságosan sok lesz. Nem kell, hogy egy idős, beteg rokon ápolására rámenjenek házasságok meg ilyesmi. Ha/amíg úgy jobb, hogy egy vagy több családtag ápolja, akkor/addig úgy kell csinálni, de ha a családi kupaktanács úgy látja, hogy most már inkább össze kell dobni a pénzt fizetett ápolóra, akkor meg úgy.

Muszáj kommunikálni: szeretettel, de egyértelműen, őszintén.

"Ez az elmélet. A gyakorlatban nem így működik. Pláne a közösen összedobni egy ápolóra rész. Nem mindenki teheti meg anyagilag."

Épp ezért kell összefognia a családnak. Minél nagyobb egy család, annál valószínűbb, hogy vannak, akik hozzá tudnak járulni anyagilag.

"a gyerekek szemszögéből tonnaszámra van itt vélemeny, de az ő szemszögből nincs"

Nem tudhatod, hogy ki hány évesen szól hozzá...

"Bár az is igaz hogy ők nem biztos hogy olvasnak gyakorikerdeseket."

Meglepődnél... :)