Irányításmániás szülőnek hogyan lehet elmagyarázni, hogy ne vagy legalább kevésbé szóljanak bele az életembe?
20 éves vagyok és otthon lakok, a szülőkkel való együttélés egyre nehezebb, de elköltözni nincs pénzem. Emiatt nem tudok kiszakadni abból a légtérből, amely egyre inkább felőröl.
Annak ellenére, hogy ennyi idősen illene nem beleszólniuk abba, hogy mit csinálok, mégis az életem minden területébe bele akarnak szólni, ha nem úgy teszek valamit, ami az ő véleményük szerint megfelelő lenne, kb. terrorizálni kezdenek, de már a legapróbb dolgokon is.
Hogyan fogom azt a csavarhúzót, hogyan öltözködöm, mit eszek, kivel találkozok és hova megyek.
Van egy munkahelyem, ahol 2 éve dolgozok, szeretem a benti közösséget, a főnökökkel is jól kijövök, de szerintük mondjak fel, mert nem jó ez, mert nem szerzek munkatapasztalatot máshol.
Elmegyek nézelődni egy ruhaboltba, ha nem veszek valamit, akkor nekem olyan speciális, igénytelen ízlésem van, biztosak abban, hogy volt ott ruha, csak az én kifordított gondolkozásom miatt nem tudtam választani. Majd ők eljönnek velem és választanak helyettem ruhát. Legutóbb 4 napig mondogatták ezt, napjában többször is, mire nem bírtam tovább, egyikükkel elmentem egy boltba és vettem egy olyan cipőt ami nem tetszik és nem fogom hordani, csak azért, hogy ne terrorizáljanak.
Ha elmegyek a barátaimmal, akkor be kell számolni, hogy kikkel megyek, hova megyek, mikor érek haza, óránként felhívnak, hogy merre járok. A Google Mapsen osszam meg a helyzetemet, hogy láthassák, hogy hol vagyok.
Vettem az íróasztalomhoz magamnak egy széket, még ki sem bontottam a dobozából, már mondták, hogy én össze sem fogom tudni rakni, és kiveszik a kezemből a imbuszkulcsot és ők összerakták nekem. Utána 2 napig azt halgattam, hogy egy csavarhúzót nem tudok megfogni és nekik kellett összerakni helyettem a széket. Plusz az egész rokonságnak habzó szájjal elmesélték, hogy emiatt sem vagyok semmire sem való.
És ezek a legapróbb dolgok. Beleszólnak a párkeresésembe, akárkit vittem eddig haza, az vagy túl hülye, túl okos, túl kövér, túl sovány és ehhez hasonlóak voltak.
Hiába mondom nekik el a problémát, mindig az lesz a vége, hogy én milyen csúnyán beszélek velük, nekem sem jót, sem rosszat nem lehet mondani.
Tegnap is hazaértem a munkából, tök jó kedvel mondom, hogy a munkahelyen (kis létszámú cég) születésnapja volt a főnöknek, így az utolsó 1.5-2 órában nem dolgoztunk, hanem felköszöntöttük és tortáztunk. Reakció: biztos nem ettem semmit, hanem ott ültem egyedül a sarokban, mert szégyenlős vagyok bent. Így nem lesz belőlem semmi, milyen vagyok, stb.
Hogyan értessem meg velük, hogy egyedül is tudok ennyi idősen dönteni, nem kell állandóan leszólni, sem a rokonoknak, sem az ismerősöknek nem kell engem leszólni?
válasza:Kerdezo, amig nem koltozol el otthonrol, ez nem fog valtozni sajnos.
Mert rendkivul mergezo, kartekony es bantalmazo szuleid vannak, akik jogot formalnak alapvetoen arra, hogy mindenben dominaljanak: terrorizalnak.
Megertetni soha semmit nem fogsz tudni ezekkel, az ilyenek nem ertenek semmibol, ha megprobalod, az csak olaj a tuzre.
En elkoltoznek minel elobb es tobbe feleljuk se neznek! Minek. ;-)
válasza:
válasza: válasza: válasza:A.) Elköltözöl.
B.) Vállalod az állandó összetűzéseket és állandó bunkóságukat a határok szabásához. Ami akár évekbe is telhet, ha nem örökké. Ha kiveszik a csavart a kezedből, de visszaveszed, vagy kiviszed a széket. Ha mondanak valamit, meg kell mondani, hogy veled így ne beszéljenek. És pláne nem engedsz nekik, hogy egyikükkel vásárlás, aztán ő választott valamit, ami nem tetszik. Lehetne sorolni.
Nekem 17 évesen ahhoz is határt kellett szabnom, hogy amennyiben azt mondom, nem kóstolom meg pl.: a kolbászt, mert apám azt mondta, kóstoljam meg, akkor az nemet jelent. Utána még egyszer szépen, majd parancsolóan szólt, hogy kóstoljam meg. Mivel nem tettem, fél-egy napig bedurcizott rám. Sokszor engedtem, mert elgyengültem, de nem volt miért bocsánatot kérnem vagy meggondolnom magam. Én nem akartam megkóstolni, akár azért, mert már háromszor vettünk ilyet és tudom, milyen ízű, vagy mert előbb ettem és úgy tele vagyok, hogy az az egy falat nem esne jól. És ez csak egy xarfaxú kóstolás. Ilyen apróságokban mutatkoznak meg hatalmas dolgok. Határt kellett szabnom neki, az én határaimat. Én még csak nem is dolgoztam, eltartott voltam általa. Most már én dolgozok, és ő beteg lett, a táppénze pedig hónapok óta nem jön. Mégis "erőfölényben" volt a fizummal, hogy mit mire, mert elég nagy xarba kerültünk anyagilag. Részint talán már egyenrangúbbnak tart ilyen téren, mert ebben is felállítottam határokat. Úgy ált. az életben, a korábbihoz kapcsolódva, nagy zömében megszokta, de amikor már nem feltétlen akart valamit rám erőltetni, egyszerűen morgolódni kezdett és bunkózni. Teljesen jó sosem lesz, ahhoz másik embernek kéne lennie, de ahhoz képest, amilyen volt, sokkal jobb.
Azonban ez fárasztó. 17 évesen kezdtem neki a dolognak, most meg nemsokára töltöm 23-at. Nap mint nap interakcióba lépve egymással, tényleg nagyon le tud húzni, mert minden rohadt nap csinálni kell. És lesz bunkózás. És lesz sok ingerültség és igaztalan szó, amit ők lehet, hogy komolyan gondolnak, de a valóságtól távolabb nem is állhatna.
Dolgozhatsz, beoszthatod te a pénzedet, amennyiben ugyanolyan gyermeki alárendelt szerepben engedelmeskedsz, mert képesek érvényesíteni az akaratukat tettekben és szavakban egyaránt.
válasza:Tudom, hogy elcsepelt es unalmas valasz a koltozz el, de erre nincs mas megoldas.
Nyilvan az elet nem igy mukodik, hogy hopp, akkor holnaptol mar el is tudsz koltozni, de a megoldas ez lesz.
válasza:Nekem is ugyan ez volt. 23éves koromig laktam "otthon".
Konkrétan a fizetésemet is beosztották, mert szerintük én nem tudom. Így Lelépni sem tudtam. Megszabták hol dolgozhatok, mikor hova és kivel mehetek. Mikor kell hazaérnem, mire költhetek a saját pénzemből, stb...
És mindezt úgy állították be, hogy csak miattam teszik, hogy legyen valaki belőlem.
Én tűrtem, tűrtem, majd összepakoltam 2 szatyor ruhát és leléptem. Végleg.
Amíg otthol laktam, esély nem lett volna ezen változtatni.
7éve jöttem el, kb 4 évig nem is beszéltünk. Azóta enyhült meg kicsit a viszony.
Természetesen azóta is azt szajkózzák, hogy miattuk értem el azt ahol tartok, holott pont annak köszönhető mindenem, hogy elszakadtam tőlük.
válasza: válasza: válasza:Sajnos az a megoldás hogy igenis állj ki magadért ne érdekeljen ha megharagszanak,tudom hogy rossz ezt így kimondani de ez az egy ki út van mivel költözni nem tudsz
Az utolsó mondatom azoknak is szól akik a költözést javasolták (9/7)
Az első mondatban leírta a kérdező hogy az nem opció
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!