Hogyan és miért alakulhat ki irányításmánia egy szülőben a gyereke felé?

Nem tudom mi ennek a pszichológiája, mi a hivatalos diagnózis erről, de szerintem elsősorban azoknál a szülőknél alakulhat ki ilyen helyzet, akiknél a gyermekvállalás az életük főműve, azaz semmi más nem olyan fontos számukra, mint a gyerekük, épp ezért minden gondolatuk a gyerek körül forog. Amikor a gyerek le akar válni egy ilyen szülőről, az a szülőben bizonytalanságot, gyökérvesztettséget okoz, mert új értelmet kellene keresni az életének, új, más örömforrást, mint a gyereke életét egyengedni, de arra eleve képtelen, mert az egész élete a gyereknevelésről szólt.

Szintén kialakulhat ilyen helyzet akkor is, amikor a szülők kapcsolata problémás, elválnak, de új párkapcsolat nem alakul ki, ekkor sok szülő elkezd görcsösen ragaszkodik a gyerekéhez és nem képes leszakadni róla.

Aki ilyen, annak az élet minden területén ez a normális, nem csak a gyereke, de házastársa, sőt, a szülei vagy kollégái felé is.

Amúgy rhadt fárasztó egy ilyen ember, mert neki aztán sohasem lehet megfelelni, mert amint "szembemész" az akaratával máris jön a vergődés, hiszti, vagy akár sértődés.

Ilyen családban felnőni pedig igazán szuper dolog - én alig vártam, hogy leléphessek végre.

Vannak tényleg irányításmániás szülők, akik kizárólagos tulajdonuknak tekintik a felnőtt gyereküket, de ez nem tévesztendő össze azzal, amikor egy szülő az élettapasztalata okán próbálja a gyerekét egy rossz döntés következményeitől megóvni.

Pont most zajlik a tágabb családunkban ebből egy dráma, ahol annak idején a szülők egy szerencsétlen döntésről próbálták lebeszélni a gyereküket, aminek a rossz kimenetele egyébként mindenki számára előre borítékolható volt. Mentek a harcok szépen-csúnyán, a "gyerek" hajthatatlan volt, a szülők belerokkantak a történtekbe. Most közel 15 év keserveskedés után a "gyerek" szépen indult élete egy csőd, megrokkant testileg-lelkileg az események hatására és az öreg szülei nyakára ment egy roncsként.

Ezzel csak azt akartam elmondani, hogy egy szülő nem feltétlenül beszél hülyeséget, nem az irányításmánia motiválja és egy okos ember minden tanácsot meghallgat, mérlegel, aztán dönt érvek alapján.

Én 2 kamasz gyerek anyja vagyok. És nagyon igaz, amit az utolsó írt.

Ha a lányom párkapcsolata szerintem nem megfelelő, akkor az azért van, mert nem akarom, hogy 2-3 gyerekkel visszacuccoljon hozzánk, mert a fiú egy link alak, aki csak kihasználja. Az én életemre is hatással van bizonyos rossz döntése a gyereknek. Ezenkívül van néhány olyan dolog, amit épeszű szülő nem akarhat, hogy a gyereke a saját kárán tanuljon meg (balesetek, testi épséget veszélyeztető szórakozás, anyagi csőd stb).

Saját anyámból tudok kiindulni, de nem vagyok pszichológus, szóval csak feltételezéseim vannak, miért ilyen.

Egyik ok szerintem, mert ő a saját anyjával már-már betegesen össze van nőve. Valamennyire érthető, az apja egy alkoholista szr alak volt, csak egymásra számíthattak. Neki is mindenbe beleszól az anyja, mindent is közösen beszélnek meg, mindenről közösen döntenek (mi legyen ebédre, mit ültessen a kertbe, milyen ruhát vegyen, hol dolgozzon stb). Őt ezt nem zavarja, természetesnek véli és rajtam is ezt akarta/akarja alkalmazni. Pl: kamaszként nem használhattam nagyobb méretű betétet, hiába erős a vérzésem, mert szerinte a kicsi is teljesen jó vagy.

Másik, hogy anyámnak annyi a hobbija, hogy anya. Kevés barátja van és velük is nagyon ritkán találkozik. Nincsenek szabadidős elfoglaltságai, max este leül a tévé elé. Apámmal semmit se csinálnak közösen, max ha családi program, Öcsém jóval fiatalabb, még alsós. Reggel felkel, elviszi testvérem iskolába, elmegy dolgozni. Délután hazajön, valamit takarít, elmegy testvéreimért, utána mellette csinál házimunkát, majd este lefekszik, ennyi.