Az én lelki megtörésem miért nem elég ahhoz, hogy abbahagyja a drogozást?

A lányom drogozik, de azt állítja, hogy nem függő. Teljesen összetört, én viszolygok attól, hogy valaki illegális szerekkel belenyúljon az agya és a teste működésébe. Teljesen elbukott szülőnek érzem magam. Tudja a lányom a teljes lelki tusámat, és mégsem hajlandó abbahagyni, esze ágában sincs és ezt őszintén meg is mondja, szerinte nekem kellene változtatnom a hozzáállásomon. Ez nem arra utal, hogy nem szeret, nem néz semmibe? Ennyivel fontosabb a drogozás neki, mint a saját édesanyjának a lelke? Mit rontottam el?