Az arrogáns, intoleráns szülők nem félnek tőle, hogy idős korukra le se sz..ja őket a gyerekük?

Nem tudom, félnek-e, de én pl. most tartok a "leszarom" dolognál, anyám vonatkozásában.

Amúgy szerintem ő egy percig sem félt, meg volt győződve róla (és még most is), hogy ő mindent tökéletesen csinált.

Anyámék nem beszélnek se velem , se a tesómmal.

Mi ilyen nem kívánt gyerekek voltunk, mi takarítottunk otthon, mi haza adtuk a fizetésünket.

Mi kaptuk meg hogy életképtelenek, rondák, buták, nevetségesek vagyunk.

Van egy legkisebb testvér, ő a legszebb , legokosabb stb.

Gondolom ha eljön az ideje, ő fogja ápolni őket.

Mert mi ketten biztos hogy nem.

Ha félnének tőle, vagy legalább messzebbre látnának az orruknál, akkor változtatnának.

Másrészt, mivel felnőtt gyerekeim vannak, sokszor érzem az ilyen kérdések mögött a szülők eszköztelenségét, a gyerekkel való őszinte megbeszélések hiányát.

A szülők is képesek felfogni dolgokat és változni, változtatni, ha nem gondolkona a komplett család, csak fekete fehérben: "Ha nekem igazam van, akkor te nyilvánvaló, hogy hülyeséget beszélsz." Hanem képesek lennének odafigyelni a másikra, és engedni a maguk igazából, ezáltal egy közösen elfogadható megegyezést kialakítva.

A normális szülőt is lexarhatja a gyerek, úgyhogy nagyon nincs mitől félniük.

Nyilván, de ezért nem kell okot adni rá, mert hátha amúgy is...

Egyébként igen, annyi ilyen van aztán meg elvárja, hogy a gyereke segítsen neki, mert beteg lesz, stb.

Jaj, dehogynem félnek - attól, hogy nem lesz kit pattogtatni :D

Tízéve alig megyek haza, de még mindig általános, hogy majd idős korában én gondozom őt.

Nem tudom, miért képzel ilyesmit, de oké :D