Normális az, ha felnőttént utál az anyám? 10 évig próbáltam a kedvére tenni, engedni neki, puncsolni, de elegem van.
Neki is nehéz viszonya volt a nagymamámal (az ő édesanyjával természetesen).
Már gyerek korom óta hajtogatja, hogy ez törvényszerű, addig nem vagy igazából felnőtt amíg a szüleid élnek, nem bírja elviselni ha a közelében vagyok.
Egyre többet szurkálódik, piszkál, nem vesz figyelembe, elvárja, hogy neki legyen meghagyva az utolsó szó joga.
Ha összebalhézik velem mert kiprovokálja, vagy csak bedurcázik, utánna megsértődik, és nekem kell bocsánatot kérni. Mintha élvezné ezt.
Én mindent megtettem, hogy minimalizáljam a konfliktusokat, kedvére tegyek, büszke legyen rám.
Teljesen normális felnőtt vagyok, dolgozom, van párom, sosem kértem anyagi segítséget.
Érzelmileg ha támogatásért fordulok hozzá, vagy ha bármilyen negatív érzelmet lát rajtam, az feldühíti, irritálja.
Így már ezt se kérek, és az életembe se avatom be, csak ő tart kiselőadást magáról.
Iszonyatos bűbtudatom van, megszoktam, hogy magmat hibáztatom, de rájöttem, hogy a helyzet két emberen múlik. És sajnos a másik oldalról nem javul, inkább romlik csak. Ahogy öregszik, egyre merevebb, kötekedősebb lesz, egyre nehezebben viseli ha nincs igaza.
Érzelmileg meg nem bírom már. Több nyűg tartani vele a kapcsolatot, görcsbe áll a gyomrom ha rámír, pláne ha felhív (de inkább én kerestem, magától ő nem nagyon szokott)
Más is volt így? Hogy kezeltétek?
Anyám az ötvenes, én a harmincas éveimeben járok. Apám nincs a képben.
Tipik mérgező szülő. Én minimalizálnám vele a kapcsolatot.
Gondolom nem éltek egy helyen, legalábbis nekem ez jött le.
Azt hiszem ezekről a vele szemben érzett érzéseidről, beszélned kell vele. Felnőtt emberként nem hagyhatod hogy efféle érzéseket váltson ki belőled, ezzel csak magadnak ártasz. A lelki problémák fizikai betegségekben manifesztálódhatnak, szóval hozz változást ebben a témában. Ha ő erre nem nyitott, tedd meg magadnak azt a szívességet, hogy kizárod az életedből!
Van életed, azt éld! Talán neki is azt kellene...
2, Mint mondtam, minden negatív érzelem amit említek neki, irritálja.
Legyen ez pici dolog, vagy valami komoly.
Azt mondja, hogy ez az önkontroll hiánya, egyszerűen ki kell irtani a negatív érzéseket és gondolatokat, az ember felelős a mentálhigénés állapotáért. Azaz ha rosszul érzed magad, az olyan mintha koszos lennél, és az egész elkerülehető lenne, ha kicsit többet erősebb lennék.
Igen felelős vagy érte, de jogod van szomorúnak lenni. Az érzések nem parancsra működnek.
Másrészt soha sem fogom megérteni hogy miért lohol egy ember egy olyan után aki nem hogy le se szrja, de még le is húzza?
Miért jó neked saját magadat megalázni? Nem hogy minimalizálni kéne a kapcsolatot de végleg el is kéne vágni.
"Másrészt soha sem fogom megérteni hogy miért lohol egy ember egy olyan után aki nem hogy le se szrja, de még le is húzza?
Miért jó neked saját magadat megalázni? Nem hogy minimalizálni kéne a kapcsolatot de végleg el is kéne vágni."
Mert így nevelkedtem, és ez volt normális.
Az a társadalmi elvárás, hogy az embernek legyen jó viszonya a szüleivel, és ha nem ver, nem bántalmaz, úgy nehezebb rájönni, hogy ez nem egy normális családi viszony.
Meg azt reméltem, hogy talán azért ilyen, mert rossz időszaka van. Vagy hogy bennem van a hiba, talán én szúrtam el
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!