Mit tegyek ha a párom gyereke nem akarja hogy közös gyerekünk szülessen?
34!
A logikai szerint ha a gyerek akar kistestvért, akkor neki kell rá vigyázni majd, hiszen ő akarta. Ugye?
42!
Az nyilvánvaló. De a logikád szerint ha a nagy akarta a kicsit, akkor segítenie is kell.
43, ha a nagy akarta a kicsit, akkor nem kell segítenie, hanem önmagától megy és csinálja, kérés nélkül, mert szeret a kisebbel lenni.
Ha nem akarta (mint én az enyémet) akkor teher neki az egész és gyűlölni fogja egész életében mert ugráltatásnak érzi ha segíteni kell.
“ha a nagy akarta a kicsit, akkor nem kell segítenie, hanem önmagától megy és csinálja, kérés nélkül, mert szeret a kisebbel lenni.”
Ez egyáltalán nem biztos. Hiszen a nagy is csak gyerek, halvány lila gőze sincs mit is jelent valójában egy csecsemő vagy egy kisgyerek. Teljesen normális, ha miután megszületett a pici mégsem akar vele foglalkozni.
Ha akar a nagy kistestvért, ha nem nem az ő dolga foglalkozni vele
45 igen egyetértünk, hogy nem a nagyobb feladata. De ha akarta a tetsvért, akkor nagyobb eséélyel visz oda egy plenkát vagy vigyáz rá míg anyuka megfőz stb(persze ha már elég nagy hozzá)
De én nem akartam testvért, mégis engem akartak ugráltatni hogy vigyázzak rá míg anya alszik egyet, és ők voltak felháborodva hogy nemet mondtam.
16 éves voltam a születésénél, az ugráltatás miatt következő tanévtől márt kértem a kolit, és csak annyit voltam otthon amennyit feltélen muszáj volt. Egyetem után nem is költöztem vissza egy percre se.
Persze mikor már dolgoztam, nálam akarták nyaraltatni 1-2 hetet és én voltam a világ szemete amiért nemet mondtam. Nem kötődtem a gyerekükhöz, sosem szerettem.
Szerintem másként alakult volna ha nem várták volna tőlem is a besegítést.
"De ha akarta a tetsvért, akkor nagyobb eséélyel visz oda egy plenkát vagy vigyáz rá míg anyuka megfőz stb(persze ha már elég nagy hozzá)
"
Vagy nem, mert pl fogalma nincs róla, hogy a kisteso mennyi figyelmet igényel majd anyutól. Attól az anyutol, aki addig csak vele foglalkozott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!