Mit tegyek ha a párom gyereke nem akarja hogy közös gyerekünk szülessen?

20-as vagyok, mondanom sem kell, amint lehetett leléptem otthonról, az öcsémmel semmi kapcsolatom, de cserébe elérték, hogy ne akarjak saját gyereket, amikor 13-20 éves koromig gyakorlatilag én neveltem egyet.

34 vagyok, soha meg nem fordult a fejemben, hogy kellene szülnöm, mert már tudom, mivel jár egy gyerek felnevelése (milyen stressz és para, hogy tényleg ne legyen baja, mekkora odafigyelés minden percben) - és ezt nem akarom újra.

Pedig öcsém alapvetően egy normális gyerek volt, nem is a balhésabb.

Nalunk a sajat gyerek se akarta...mozaik csalad detto.

Ez pont az a kor, hogy egyik pillanatban nem akar kistesot, aztan meg nagyon fogja varni, utalno, szeretni, utalni, szeretni szuletes utan is.

Jotanacs ne mondj olyat, hogy igazi anyuka szeretnel lenni. Ez rossz erzest kelt benne, raadasul kb az anyjatol is johet a szoveg, hogy majd akkor meglasd apadnak se kellesz.

Ilyenkor jobb taktika az, ha arra megy a kommunikacio, hogy lesz vegre testvered, milyen jo lesz, te leszel a nagy noverkeje/batyja stb. Keszulni kell arra inkabb nektek lelkileg, hogy engedd msjd segiteni, de ha kozli o ugyan nem, akkor ne neheztelj, keszulj ajandekkal, hogy a kisteso kuldi neki mar a pocskbol, aztan szuleskor haza...soha ne tegyetek gelteso/mostohateso jrlzoket

Es biztositani kell neki a csak vele valo programokat varandissag alatt es urana is.

Vannsk vicces konyvek teso ügy stb amiket meg lehez nezni

vagy mikor mar biztos a varandossag megmaradasa akkor bevonni a nevvalasztasba, bababutor, ruha vasarlasba stb. mert lehet ha feltekeny is, ez mulik, ha latja o se jar rosszabbul sot nyer egy kis cukimokus kistesot.:-)

Szerintem ezen csak az idő segít. HA már megszületett a gyerek, ÉS akkor is figyeltek rá, kimutatjátok a szereteteteket, a törődéseteket felé, akkor fogja látni, hogy nem a világ vége egy kistestvér.

DE! neked és az apjának is oda kell figyelni, hogy lehetőleg tényleg ne érezze mellőzve magát, mert amúgy természetes, hogy egy pici baba több figyelmet igényel, ezt még a nagynak is meg kell majd értenie, de figyeljetek oda, hogy kompenzáljátok őt ezért (minőségi idővel)

Nem a kicsi dönti el, viszont a TI gyereketek legyen. Neki annyi legyen a dolga a tesóval, HOGYHA AKARJA megöleli, ad neki két puszit, esetleg játszik vele.

Nálunk is hasonló a korkülönbség, 11 voltam, mikor öcsém megszületett. Folyton a nyakamba lett varrva: én pelenkáztam, fürdettem, adtam neki enni, vigyàztam rá, mentem érte oviba/suliba, bármit csináltam (zene, sport, filmnézés, tanulás) "jajj hadd legyen veled a kicsi is". Nagyon szeretem testvéremet, de haragszom szüleimre, amiért ingyen bébiszitternek hasznàltak.

A kislány elmondta, mitől fél, hát TETTEKKEL nyugtassàtok meg, hogy nem kell tartanai, hogy ti majd kevésbé szeretitek. Beszélgessetek sokat a témáról, járjatok hármasban programokra, mutassatok neki a nagytesóvá válásról könyveket, meséket. Ha pedig már megvan a baba ugyanúgy kapjon külön programokat (amíg pici a tesó akár csak egyikőtökkel is, de legyen) és ne passzoljátok le neki. Ő a nővére lesz, nem a második anyja.

De, szerintem be kell avatni hogy kistestvér lesz és gyermekpszichológussal együttműködve lehet kezelni az ezzel kapcsolatos érzéseit.

Fontos hogy érezze: mindent meg tud beszélni veletek és a pszichológus is tud segíteni neki.

A gyerekrajzokból is - egy ilyen korú gyerek esetén is - nagyon-nagyon sokmindent megtud a pszichológus, a félelmeiről, bizonytalan érzéseiről. Tudni fogja: miképpen segíthet neki.

27!

Itt a tervbe avatták be. Totál feleslegesen.

"Fontos hogy érezze: mindent meg tud beszélni veletek és a pszichológus is tud segíteni neki. "

A megbeszélés lényege az lenne, hogy a gyerek véleménye is számítson. Gyermekvallalas esetén nem szabad hogy számítson. Gyereket magának vállal vagy nem vallal a szülő

28-assal egyetértek.

Nálunk hagyományos család van. A kisfiunk mondogatta, hogy milyen jó lenne egy testvér. Mi meghallgattuk őt, sosem mondtunk rá semmit, aztán párommal négyszemközt megbeszéltük. A gyerekkel akkor közöltük a hírt, amikor már úton volt a baba.

Nálunk hasonló volt a szitu. A párom lánya 10 éves volt, mikor összejöttünk.

Kategorikusan kijelentette, hogy nem akar testvért, mert akkor őt kevésbé szeretik majd. Aztán az anyja bejelentette, hogy babát vár az új férjétől. A kiscsaj zokogott, majd elmondta, hogy így a tesónak sokkal jobb lesz, mert neki együtt lesznek a szülei, az övé meg már soha.

Aztán megszületett a tesó, és a nagynak igaza lett. A kicsimek eü problémái voltak, kiemelt figyelmet igényelt, így egy időre a nagy hozzánk költözött, ami még jobba betett neki, hiszen ő úgy élte meg, hogy kevésbé szeretik, mert van helyette másik. Ezzel szemben attól védték, hogy lássa, rohammentő jön az éjszaka közepén a tesójáért.

Aztán pár hónap után ismét hazamehetett, de akkor megváltozott minden. A nevelőapja egyértelműen kivételezett a saját gyerekével, a nagyot folyamatosan szekálta, egy jó szava nem volt hozzá. Az anyja megtett minden tőle telhetőt, hogy kárpótolja a nagyot, de a kicsi sokáig igényelt extra figyelmet.

Ezek után hallani se akart arról, hogy nálunk is tesója legyen. Teljesen érthető volt, de nagyon sokat beszélgettünk vele erről, időközben a nevelőapja viselkedése váláshoz vezetett, ő pedig terápiára ment.

18 volt, mikor nálunk is született tesója.

Mindig hangsúlyoztam, hogy ő nem lesz kevesebb attól, hogy nálunk is lesz tesója.

Erre oda is figyeltünk. Semmivel nem kap kevesebbet a testvére miatt. Rendszeresen van az apjával közös programja, és imádják egymást a testvéreivel.

Nem ő szabta meg, hogy mikor legyen gyerekünk, de nem vettük semmibe az érzéseit, hanem foglalkoztunk vele, segítettünk neki túljutni a problémán.