Mit tegyek ha a párom gyereke nem akarja hogy közös gyerekünk szülessen?

Teljesen megvan a joga ahhoz, hogy úgy érezzen ahogy.

Ne várd el tőle, hogy tapsikoljon örömében, hogy lesz egy idegen, akik jobbik esetben ugyanúgy, rosszabik esetben jobban fogtok szeretni, mint őt. Hogy most csak feleannyi figyelmet kap, mert bejön a képbe még egy gyerek. Az ő szemszöge ez.

Azt viszont jó lenne minél jobban letisztázni vele (akár pszihológusi segítséggel), hogy a kisteső születése az ő életében nem hoz változást. Ugyanúgy szeretitek, ugyanúgy játszotok vele, ugyanúgy viszitek programokra, s ugyanúgy megmarad neki a szabadideje. Nem a meglévő szeretet oszlik 2 felé, ő ugyanannyira részesül mindenbő mint eddig. Hanem ti lesztek kétszer olyan erősek, s szeretitek a kicsit is még pluszba úgy, mint őt.

Főleg, hogy 10 év korkülönbséggel tulajdonképp egykeként nő fel mindkettő.

32!

Nem, ez minden esetben igaz. Gyereket a szülő vállal, egyedül az ő dontese. Nyilván érinti q gyereket, de nem ő dönt. Pont ugyanúgy, mint ahogy arról se, hogy a szülei együtt éljenek e, elvaljanak e, stb

33as, csakhogy az első gyereket is a szülők vállalták, így kötelességük megtenni mindent, hogy semmi negatív változás(se érzelmi, se anyagi, se segítségbeni) ne érje az első gyereket ha másodikat vállalnak.

Oké, hogy egyedül a szülő döntése, de akkor ne sózza a nagyobbra míg ő fürdik vagy bármit csinál, hiszen nem a nagyobb gyerek döntött hogy testvért akar.

Azt viszont jó lenne minél jobban letisztázni vele (akár pszihológusi segítséggel), hogy a kisteső születése az ő életében nem hoz változást - persze, mert ez az igazság. Aha.

Az igazság ezzel szemben az, hogy az esetek 99%-ban elhanyagolják a nagyot érzelmileg, parentizálják, "te vagy a nagy, legyél okososabb"= a kicsinek szinte bármit szabad, mert kicsi, ha program van, akkor a kicsihez kell alkalmazkodni és még sorolhatnám.

Az állítani, hogy a nagy életében nem lesz változás egy büdös nagy hazugság - EZ TÉNY. Igen, LESZ változás, de annyi mint a kvaélet, kezdve, hogy ott lesz egy síró csecsemő, aki miatt eleinte alig lesz rá ideje a szülőnek.

Én 11 voltam, mikor született a tesóm, nekem is behazudták, hogy nem lesz változás.

Á, dehogyis, csak az egész életem úgy a feje tetejére állt egyik napról a másikra, és hirtelen az totál másodlagos volt, hogy velem mi van, mert "a kicsi sír, a kicsi aludni akar, a kicsit ne ébreszd fel, maradj csendben, ne énekelj, ne csiáld ezt-azt, mert jaj a kicsi".

Ilyenkor ildomos a köztetek lévő tapasztalat/bölcsesség különbséget használni. Ha ez nem elég nagy, akkor meditáljatok többet.

Én személy szerint rámutatnék, hogy ő egyénileg, mit képvisel nekem, hogy láthassa, hogy akkor is a világ minden kincse lesz nekem, ha ezer gyermekem születik, mert nwm önzésből szeretem, hanem önmaga miatt, amit az se tudna megváltoztatni ha minden embert ismernék a világon.

Nekem az a fura inkább, hogy egy gondolkodásmód idáig csúszhat a valóságtól, szülői felügyelet mellett. Hol voltatok, az utóbbi 4-5 évben, amikor az apja szeretetéről a tudatosabb gondolatai formálódtak?

"Jogod van a saját gyerekhez, de számítanod kell rá, hogy a kislány utálni fog téged meg a gyereket is."

A ygereknek meg kell értenie, hogy nem így működnek a dolgok.