Mit tegyek ha a szuleim alig vesznek ennit en meg ehes vagyok?
Kérjél több ennivalót. Biztos nem direkt éheztetnek, lehet, hogy nekik elég, ami átlagban jut egy főre, és eszükbe sem jut, hogy neked kevés.
Jó lenne, ha meg tudnád javítani, ami elszakadt. Nem biztos, hogy mindenből rögtön új kell.
Nem tudom mit lehet ezzel kezdeni, főleg, ha veszekednek veled, amikor beszélni próbálsz velük. Minden esetrepróbálj meg velük tényleg beszélni erről.
Ha anyagi gondjaitok vannak, én a szüleid helyében inkább kajára költenék és nem cigire - ergó a gyerekem ésa saját egészségem fontosabb.
Próbálkozz be rokonnál, nagyszülőknél, ha a városodban laknak.
Esetleg tanárnak szólni, akiben megbízol.
Volt egy barátnőm, náluk szigorúan az egész család keveset evett, ki volt mérve mindenkinek a fej adagja. Hatukra volt szűk egy kiló hús/ebéd és még maradt is nekik ( mármint annyi nyers húsból készült, ebből bőven volt ami szemét - bőr, csont, stb..), míg nálunk otthon egy étkezés alkalmával hármunkra a másfél is szépen elfogyott. A körettel hasonlóképp fukarok voltak, nem is szerettem hozzájuk menni vendégségbe, pedig volt hogy suli után néha úgy alakult, hogy ők vigyáztak rám. Nekik az volt a normális és minket néztek hülyének mennyit eszünk. Gyanítom el sem hitték, mert mindig ment "hát de ti olyan vékonyak vagytok, nem létezik..."
Lehet a szüleidnek is ez a normális.
Nagyon sajnállak. Szakad meg a szívem mikor ilyet olvasok. Muszaj segítséget kérjél,hivatalok vagy rokonok akikben bízol hogy segítsenek neked.
Veszelyes mert hiánybetegségek alakulnak ki es megbetegedhetsz. Egy nap összeesel. Vannak szervezetek. En sajnos kulfoldon lakom es jelenleg egy vasam sincs mindent számlákra ment es a mélyhűtő tartalmából élek, maskepp segítenék!
Ne hallgass kerj segítséget !!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!