Végleg elrontottam?

Sziasztok! 29éves egyedülálló anyuka vagyok egy 5hónapos Kisfiúval. Egyedül nevelem születése óta már terhesség alatt is egyedül voltam vele. Semmi segítségem nincsen,a kisfiam apukája otthagyott még mikor 4hós terhes voltam. Szerencsére jó végzettséggel rendelkezem,biztos anyagi háttér lakás stb minden megvan a gyerekemnek ami csak kell.Minden nap próbálok helyt állni és ő számára a legjobb lenni. Viszont sokszor vannak nehéz napok nehezebb pillanatok amikor jó lenne ha ott lenne valaki.Biztosan vannak sorstársaim akik értik miről is beszélek akik egyedül nevelik a gyereket! Viszont mostanában sajnos elég nehez napjaink ,heteink vannak. Nagyon nagyon próbálok minden erőmmel a toppon lenni mindig. VISZONT néha énis elfáradok belefáradok. És sajnos voltak olyan napok, pillanatom amikor már nagyon nagyon elfáradtam ,Babucim nagyon nyűgös volt és rákiabáltam vagy nem úgy álltam a dolgokhoz türelmetlenebb voltam, idegeskedtem és ezt a feszkót nagyon érezte.. .. Nagyon nem vagyok erre büszke,azota is minden éjszakát vegig sírok mert bűntudatom van.Hiszen ő nem tehet semmiről itt én voltam a hibás hogy elfogyott a türelmem és rákiabáltam feszült voltam és sajnos nagyon nem jó anyaként viselkedtem vele.Hiszen nem érdemelte meg ..Ő egy nagyon nagyon anyás baba.Vagy volt..Nemtudom mert vannak barátaink,ismerősök akik sokat látogattak minket viszont akárhányszor odaadtam nekik sírt az ölükben,és hozzám nyujtotta a kezecskéjét csak nálam maradt el. Minap átjött a barátnőm akinél sosem maradt 2 percre sem máris akart hozzám jönni vissza..Viszont amióta rákiabáltam azt vettem rajta észre , odaadtam neki mondván úgyis vissza jön az ölemben hiszen nem maradt eddig sem másnál most valahogy nem nagyon érdekelte hogy nem az én ölemben van,mosolygott is nevetett jól elvolt..Elég sokáig.Nézelődött azért hogy ott vagyok e de nem nagyon izgatta a dolog..Azóta mégjobban magam alatt vagyok, mert azt gondolom ennek köze van a kiabáláshoz..Félek hogy eltört benne valami,hogy már nem lessz olyan a viszonyunk mint eddig..Annyira de annyira szeretem őt a mindenem!Énis az voltam neki,szó szerint 1percig nem volt nélkülem el imádtam hogy ennyire ragaszkodik hozzám..Viszont azóta nem nagyon izgatja ha más kezében van stb.. Szerintetek ezt helyre tudom még hozni?? Nem győzök bocsánatot kérni tőle és tudom hogy erre nincsen kifogás nagyon gyűlölöm magam emiatt és haragszok magamra..Nagyon félek hogy többé már nem lesz olyan a kapcsolat közöttünk,bár mostis bújik hozzám mindig és várja hogy ölelgessem puszilgassam mint eddig nagyon imádja ha szeretgetem ! 😞Volt már valaki hasonló helyzetben? Tudtok nekem tanácsot adni?Köszönöm szépen! Ui.:Most lessz 23.án 6hónapos!!