Miért olyan nehéz megértenie anyámnak, hogy ne szóljon bele olyasmibe, amihez semmi köze, ne akarjon mindig mindent tudni?

Itt vagyok lassan 21 évesen, de nappalis egyetemistaként(másodév, az 5 éves szakon egyébként), anyám meg egyre jobban gyerekként próbál kezelni, holott egyre kevésbé függöm tőle anyagilag. Rettenetesen irritáló, hogy hiába lakom kollégiumban, ő bele akar ugatni mindenbe 160 kilométerről is. Konkrétan olyan húzásai vannak, hogy rámír, nem írok vissza egyből, elkezd üzenetben hepciáskodni, hogy merre "csavargok". Holott 1. nem lógok 0-24 a telefonomon, hogy rögtön észre vegyem, hogy őnagysága kivételesen méltóztatott magától üzenetet írni nekem, hogy ezúttal ő kezdeményezze a számára nagggyon fontos, egyébként halál felesleges szia mizu? - semmi, veled? - semmi beszélgetést. 2. Lóghatnék én a telefonomon is, de ha xar a wifi a koliban, akkor baxhatom, mobilnetem nincs. 3. Egyébként meg fingja nincs az időbeosztásomról. Nincs meg neki a pontos órarendem, max az, amit még tárgyfelvétel előtt-után-közben nagyjából összeírtam, tehát lehet épp órán vagyok/konzultáción/bármi kötelező izén, amikor ő ott pattog nekem üzenetben. 4. Egyébként meg mi a fax köze van hozzá? Ha megmondom, hogy mondjuk elmentem a boltba (a bulikról, kocsmázásokat meg se említem, de azokban az időintervallumokban nincs ilyen gond, ő már alszik, nem írkál) akkor meg nekiáll ott jajjgatni üzenetben, hogy de ugye nem egyedül mentem, ne egyedül menjek boltba, miért egyedül megyek, összevesztem a szobatársaimmal.(Akik bár a barátaim, nem a szaktársaim, tehát tök más az időbeosztásunk, ha én végzek délbe és tésztát akarok főzni valamihez, akkor nem fogok este fél hatig várni, hogy jujjci ne egyedül menjek el a legközelebbi spárba)

Másik meg az, hogy az egyetemen keresztül benne vagyok egy mentorprogramban, mint mentor(ez egy szabvál egyébként), hetedikeseket mentorálok. Anyám ebbe is szeretne kéretlenül belepofázni, hogy hogy csináljam. Például, otthon voltam, elmentem wc-re, telefonom kint hagytam az asztalon, lezárva. Kaptam egy üzenetet az egyik mentoráltamtól, ami felugrott értesítésbe, felvillant a képernyő. Anyám meg mélységesen felháborodott azon, hogy úgy kezdődött az üzenete a mentoráltamnak, hogy "Szia!", miért hagyom, hogy tegezzenek a hetedikesek, és azt magyarázta nekem jó hosszan, hogy ez miért rossz, miért ne hagyjam ezt. Holott megint nincs semmi köze hozzá, hogy engem tegeznek-e vagy magáznak-e a mentoráltjaim, meg egyébként is, én vettem részt a felkészítő kurzuson, nem az anyám, hadd tudjam már jobban, hogy mit hogy akarok megoldani.

Akkor folyamatosan azzal jön, hogy van-e párom, miért nincs, legyen már, vagy titkolom, bzi vagyok, vagy mi, ne legyek bzi, mindenképp csávót vigyek haza, de ne külföldit, mert ő azzal nem tud beszélgetni, ő semmit nem tud rólam, ha kérdezik ő mindig azt mondja, nem tudja van-e párom. Miközben ezerszer elpofáztam, hogy nincs, nem is akarok, pont.

Ha hiányzok egy napot, mert orvosi vizsgálatra kell mennem, akkor mindig jajjgat, hogy jajj, hiányzok az iskolából, mi lesz így, utólag meg zaklat, ezerszer megkérdezi, hogy de ugye elkértem mástól.

Volt, hogy elmentem egy barátnőm esküvőjére, utólag mondtam meg neki, mert rákérdezett. (Azt meg nem tudtam, hogy csak eszébe jutott, vagy látott megtagelve a facebookon egy fotón, és tesztelni akarja, hogy letagadom-e.) Rendesen leállt velem veszekedni, hogy de én ezt mért nem jelentettem be(=ő értelmezésében ez kb engedélykérés) neki előre. Minek? Miben érinti őt az, ha este nem vagyok bent a kollégiumban?

A facebook ismerőseimet folyamatosan csekkolni akarja, ha le van privátolva, akkor hepciáskodik, hogy mi az, hogy ő nem láthatja, ha nincs, akkor meg mélységes felháborodások közepette faggat, hogy mégis honnan ismerem azokat az ismerőseimet, akiket őt nem ismer, ha meg xar kiejtéssel olvasta fel a nevet, és nem mondta előre, hogy az az én ismerősöm (mert ha őt jelöli be valaki random, akkor pontosan ugyanúgy kérdezi meg, mintha csak az én ismerőslistámból szúrt volna ki valakit), én meg az ő elolvasásából nem jövök rá, hogy ki a gyász az, akkor nekikezd ordítozni, hogy mégis miért az ismerősöm, ha nem is ismerem... Nem mintha köze lenne hozzá, akkor ha ez tényleg így lenne.

Elegem van belőle. Egyszerűen gimi eleje óta kollégista vagyok és azóta nem tudja felfogni, hogy van külön életem, nem kell mindenbe belepofázni, nem tartozok minden percemmel elszámolással. Értem én, hogy neki nincs érdemleges szociális élete, meg értem én, hogy apámmal egy háztartásban élni arra jó, hogy legyen még egy dolog, amit fel lehet hozni a mártírkodáskor, függetlenül attól, hogy már nem iszik, csak tv nézésen kívül semmit nem csinál otthon, de ez már túlzás. Havi egyszer hazamegyek, de nekem hányingerem van magától az egésztől. (Bőven tett érte a felsoroltakon kívül is, és nem csak ő, apám is)

És az a baj, hogy ha a meg akarom beszélni, az ordibálásba fullad, mert üvöltözve parancsolgatáson kívül semmire nem képes, ha meg világosan megmondom, hogy mit gondolok, akkor meg az anyagiakkal zsarol. Pl felvetettem, hogy a vizsgáim eredményéről majd akkor számolok be, ha vége a vizsgaidőszaknak, és már biztos nem megyek javítóra (teszem hozzá, van, hogy 3-as 4-es jeggyel is mentem már javítóra), erre anyám meg azzal jön, hogy hát akkor ő meg véletlenül elfelejt anyagilag támogatni.

Így nem tudom, hogy hogy húzzak határokat, amiket felfogna, mert ott az ütőkártya, hogy anyagilag támogat. Suli mellett nem tudok dolgozni, folyamatosan nézem az álláshirdetéseket, a legtöbb olyan, hogy az nekem nem fér bele, mert mondjuk elvárás a heti 20-25 óra és ez csak hétköznap, vagy olyan, hogy két hétköznap kötelező és társai. A legtöbb órám meg gyakorlati, max három hiányzás, nincs olyan, hogy munkára hivatkozva majd... Egy olyan álláshirdetést nem láttam még, ami mondjuk csak hétvégére keresne embert. Van ösztöndíjam egyébként, ebben a félévben annyi, hogy a kolidíjon kívül mindent tudok belőle fizetni, de ezért meg ugye tenni is kell, hogy ennyi legyen.

És oké, beleszólhat anyám dolgokba, de jó lenne, ha csak abba szólna bele, ami érinti őt is, mert minden más az már bőőőven a beleugatás kategória. Tehát az tök oké lenne, ha mit tudom én, beleszól az anyagiakba, ha tőle kérek többet, de ne érezze már feljogosítva magát arra, hogy majd ő jól megmondja, hogy mit hogy csináljak, mondjuk egy mentorálásnál, amihez semmi köze.