Mik lehetnek az okai annak, ha valaki úgy érzi, hogy elrontotta az életét azzal hogy gyereket/gyerekeket vállalt?
Tudom, ez a kis leírás most nem a fenti kérdésemhez kapcsolódik, DE:
Nem tudom, hogy mi ez a "domborítsuk ki minél jobban a gyerekes lét negatív és rossz oldalait", azaz amire gondolok: a gyerek csak egy nyűg, mert rengeteg pénzt és energiát emészt fel & szív le az emberből, az a pár mosoly, ölelés szart sem ér a sok nehézség mellett, hiába neveled jól a gyereked, akkor is rossz társaságba keveredik aztán elzüllik, meg hogy a gyerek miatt nem alszom már istentudja hány éve, és még sorolhatnám.
Viszont, valami jó azért mégiscsak van az anyaságban, gyereknevelésben, ha annyi rengetegen élvezik, így teljes az életük, meg több gyereket is vállalnak - aki a CSOK-kal jönne az most inkább görgessen tovább pls.
Szóval véleményeket szeretnék, mert lépten-nyomon csak szarnak vetítik az emberek a gyereknevelést mostanság.
válasza:Na de 17-es te is egész nap a gyerekkel vagy elfogalva...így nem csoda ha szopás szerinted az egész.
Kicsit nyűgös délután nem kell úgy odalenni.
A ringatásra meg ti szoktattátok rá onnantól a te bajod, hogy nem aludtál.
Lazábbra kell venni, nem lesz lelkisérült ha nem helikopterkedsz körülötte állandóan.
válasza:21-es vagyok, mondom ezt úgy higy a fiam is rosszabb alvó.
De azt vettem észre ha egész nap azt nézem mikor nyík vmin, és egész nap a helyzetet próbálom menteni, hogy ne sírjon becsavaradok. Így elengedtem a dolgot. Csinálom a dolgom, őt meg rászoktattam arra, hogy anyának dolga van, legyen szépen el addig. Jó néha sír egy kicsit ha ölelés kell, megkapja és megy tovább. Játszunk is együtt délután. De nem lesem az óhaját egész nap. Többedik gyereknél nem is lehet már.
válasza:
válasza: válasza:Köszönöm a válaszokat.
Hát nem tudom, hogy ebből mi igaz, amit a múltkor olvastam interneten, hogy sokszor annyira durva tud lenni a szeparációs szorongás és a dackorszak, hogy az anyuka teljesen becsavarodik, leamortizálódik a sok hisztitől, a sírástól, merthogy 600x mondod el neki, hogy ezt nem szabad, azt nem szabad, aztán mégis csinálja.
De azért nem hiszem, hogy ennyire rossznak kellene lennie a gyereknevelésnek..
válasza: válasza:Az vagyok aki a hosszú szopást írta. Nem fogom sírni hagyni a gyerekem. Rengeteg tanulmány szól róla milyen káros. Miutá lerakom aludni, rácsukom az ajtót, nem cseszegetem. Direkt külön szobába szoktattam az elejétől. Ha felsír, picit mindig várok, hátha visszaalszik. Van is néha, hogy igen. Legtöbbször mondjuk nem. Ha meg egy baba sírva, magára hagyva alszik el, stresszhormont termel a szervezete, ami hosszútávon is magasabb lesz a szervezetében, mint a nem sírni hagyott babáknak. Azt tanulja meg, hogy ő senkit nem érdekel, így alakul ki felnőttkorban a tanult tehetetlenség. Sírni hagyni a gyermeklélektan mai állása szerint nem szabad.
A ringatásra persze, hogy rászoktattam. Mint írtam, kisbaba korában 4 órákat üvöltött esténként. Muszáj volt ringatni. Vagy ez, vagy bebszom az ágyába és rácsukom az ajtót. Vagy te mit csináltál volna? Konkrétan egy üvöltő kisbabával mit lehetne még ezen a kettőn kívül? Persze, próbálhattam volna mondjuk magam mellett altatni, vagy cicin. De nem akartam. Rossz alvó vagyok, annyi kell, hogy ne legyen még az ágyban is velem. Ahhoz meg sajnos nem elég idős még, hogy egy mese, egy puszi és aludjon.
Nem kapom fel minden nyekkre, nap közben sokat elvan "egyedül" (ha ott vagyok a szobába). Van egy bazi nagy járókája (most is itt cseszegti mellettem a Sudocremes zacskót), van pihenőszéke, a földön is szokott játszani. Megcsinálom mellette a házimunkát. Csak igen, lassan, meg nem egybefüggően. Kb rámegy a napom. Sokszor olvasok is mellette, de fixen kéne persze neki is a könyv, hát az zörög, meg lehetne tépkedni. Úgyhogy folyamatos közelharc is egyben az olvasás.
Nem vagyok mártír, sem lelkibeteg mellette. Alapvetően boldog vagyok. Csak nehéz és fárasztó. És unalmas. Olyan rohadt unalmas minden nap ugyanazat csinálni. Még úgy is, hogy megmaradtak barátok, sokat találkozunk (viszem a gyereket persze), sokat sétálok vele, sokat járok vele programokra. De én korábban egy bulis, pörgős ember voltam. Nem szoktam meg hogy ennyire montoton is lehet az élet.
válasza:#20. Nem, nem merülne le. Ettől sokkal súlyosabb problémákat okoz a sírni hagyás.
Egyrészt egy csecsemőnek meg kell tanulnia mindent, így az elalvást is. Egyáltalán nem ösztönös cselekedet. Vannak babák, akik hamar elsajátítják, de vannak nehéz esetek. Ezért fontos az elalvás előtti rituálé, amiből a baba megszokja, hogy pl. este hétkor fürdés, 7:30-kor vacsora, 8-kor meseolvasás, 8:20-kor alvás. Szép lassan megszokja, hogy minden este ez a program.
A másik fontos összetevő, hogy a baba bízzon a szülőben, azaz ő még jó ideig sírással jelzi, ha bármi baja van, és ha sírásra reagál a szülő, előbb-utóbb meg fogja szokni, hogy ha ő "bajban van", és sír, akkor mindig számíthat a szülőre. Erről szép lassan le is fog szokni, ahogy érik az idegrendszere.
Ha valakit sírni hagynak csecsemő és kisababakorában, a lehető legősibb bizalmat tiporják porba, abból az emberből garantáltan önbizalomhiányos, súlyosabb esetben nárcisztikus személyiségzavarral küzdő felnőtt lesz.
Hiszen a sírni hagyott csecsemő előbb-utóbb el fog hallgatni, és meg fogja szokni, hogy ő hiába kér segítséget, senki nem segít neki, hiszen hagyják sírni. Csak magára számíthat, és ez az érzés megmarad felnőtt korára is, ami végtelenül káros, kóros esetben a környezetét manipulálva eléri, hogy mindig a középpontban legyen, mindenki a szolgája legyen, mindenki őt imádja, azaz pótolni akarja, minden porcikájával vágyik a szeretetre, a figyelemre, amit a szüleitől csecsemőkorában nem kapott meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!