Az lenne a kérdesem hogy viselitek azt mikor a gyerekek kirepülnek?

Attól is függ, hogy menyire volt valaki ún. korlátozó szülő, illetve mennyire hagyott teret a gyerekeinek már korábban is. Több gyerek esetén talán szerencsésebb, ha nagyobb korkülönbség van a gyerekek között, legalábbis az én tapasztalatom ez. Nekem a 3-ból kettő költözött már el, de még mindig itthon van a legkisebb. A fokozatosság elve alapján NEKEM azért így könnyebb hozzászokni. Nyilván ezt előre nem látja az ember, amikor gyereket vállal, én most érzem igazán, hogy nem bánom, hogy úgy alakult, hogy nagyobb (8 és 4 év) korkülönbség lett a gyerekek között.

Amikor a középső is elköltözött, na akkor nagyon fura volt, hogy nincs az nyüzsi, mert a "kicsi" egyedül maradt.

Alapvetően köztünk jó a viszony, így egyáltalán nem érzem magam magányosnak, mert rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, főleg a középsővel. A fiam ritkábban jelentkezik, de ő már nagyon hamar elkezdett a saját útján járni, amíg még itthon lakott, akkor is többet volt házon kívül, mint itthon.

Tény, hogy mi ketten vagyunk az apjukkal, de néha isten bizony jó lenne kicsit egyedül is lenni.

Van hobbim, ami eddig is lekötött, ha netán teljesen egyedül maradnék, akkor még több időt fordítanék rá.

Úgy gondolom, hogy ahol jó a szülő-gyerek kapcsolat, ott nem fog a szülő elmagányosodni. Eleinte persze fura lesz a nagy csönd, de hidd el: nem olyan rossz az huszonévnyi nyüzsgés után. Gondolj arra, hogy lesz időd magadra, bármikor azt csinálhatsz, amit akarsz. Ha hétvégén délig akarsz fetrengeni, akkor megteheted, mert nem kéri számon senki, hogy pl. "anya, mikor lesz ebéd?"; "kimostad a hupilila pólómat? azt akarom felvenni a buliba" és társai...

Végre ember is lehetsz, nemcsak Anya.

Nálam négy gyerek költözött el, három gyakorlatilag egy idöben, egy meg egy évvel korábban.

Az elsö pár hónapban nem tudtam sehogysem megtalálni a helyem, eléggé "elveszettnek" éreztem magam.

Aztán rájöttem, hogy ezen változtatni nem lehet, ez a normális, hogy önállóan élnek, szóval valamit ki kellett találni magamnak is.

Mivel akkor voltam 55 éves, és statisztika szerint még feltehetöen 20 évet élek, a családi infók alapján meg böven 30-at is, "új életet" kezdtem

Megtanultam oroszul, angolul, elkezdtem festeni, sok új ismerettséget kötöttem, sok barátot ismertem meg, emellett sokat kirándulok városokban is meg a természetben is, újra elkezdtem zongorázni, táskákat készítek, sok olyan könyvet elolvastam, amire korábban nem jutott idöm, megnéztem sok érdekes filmet is, amit mindig akartam - szóval teljesen más, sokkal aktívabb életet élek.

Kiválóan. Megnyugtató, hogy sikerült önálló felnőttet nevelnünk belőle, aki megáll a lábán, diplomája, szakmája van, önálló egzisztenciája.

Varom, hogy családot alapítson, jöhetnek az uokák.