Nagyon rossz helyzetben vagyok, mit tehetnék?
Csapongóan fogok írni, mert ami épp eszembe jut, azt írom le.
Szóval 26 éves vagyok, itthon élek anyámmal, és a mozgáskorlátozott apámmal. Nem tudok elköltözni, mert a helyzet miatt nincs rá lehetőségem. Nem akarom magamra hagyni anyámat, egyrészt mert óriási a ház, másrészt ő nem bírja egyedül ellátni apámat. Sajnos az alapvető dolgokban is segítségre szorul. Anyám betegre hajtja magát a munkában plusz itthon is hogy minden meglegyen, de ezt nekem rossz látni egyrészt hogy belebetegszik ebbe, másrészt apám nem értékel túlzottan semmit amit érte fáradozunk. Rengeteg a gyógyszere, folyamatos figyelmet igényel, a fél lakást át kell alakítani miatta.
Nekem meg az a bajom, hogy ebben benne vagyok. Természetesen a kötelezettségeimet ellátom, próbálok rá nem egy nyűgként tekinteni, de a családtól semmi segítséget nem kapunk. Mindig csak igérik hogy majd jönnek látogatni, aztán igazándiból egy telefont sem ejt meg egyikük sem, ha meg épp segítségre van szükségem (hogy ne kelljen szabadnapot kivennem hogy kontrollra tudjam vinni) akkor keresik a kifogásokat és egyik se jön.
Elegem van ebből.
Fiatal vagyok még, dolgozok, viszont ebben a helyzetben nemigen tudok félretenni, mivel felemésztik ezek a dolgok ezeket.
A probléma pedig pont ez, hogy nehéz úgymond hazugságban élni. Valahogy nekem kínos ez az egész ami itt van, az a két haverom tudja csak akivel sűrűn beszélek, a munkahelyemen nem is tudják hogy ez van itthon, a szabit is mindig másra fogom amikor kérem. Párkapcsolatról álmodni sem merek, ez körülbelül az esélytelen kategória alatt van kettővel.
És az a baj, hogy a kedvem is egyre rosszabb. Alapból szar, nélkülözős gyerekkorom volt, ráadásul csesztettek is az iskolában, szóval szociális készségeim sincsenek. Jártam pszichiáterhez, szedtem gyógyszereket, viszont ezeket úgy két hónapja letettük. Eddig tök jó volt, viszont mostanában kezdem azt érezni hogy így nincs értelme élni.
Szóval, a beletörődésen kívül mit lehet ezzel tenni? Elköltözni emiatt nincs mód, párkapcsolatra körülbelül nulla az esély. Az elmúlt 1-2 év úgy-ahogy jó volt amíg mindenki jól volt, megteremtettem magamnak azokat a dolgokat, amikre szükségem volt (ruhák, autó, jogsi, éttermes kaják), viszont mióta ez a helyzet van, azóta próbálom megfogni a pénzt, és hiányoznak ezek a dolgok. Egész fiatalkoromban ingerszegény életet éltem, és ebben a pár évben azért jó volt megtapasztalni hogy milyen az, amikor megkeresem a pénzt mondjuk egy új cipőre, de valahogy ez most nagyon depresszív. Most is kéne egy telefont venni így 5 év után mert a mostani kezd lehalni, és ötletem sincs, hogy karácsonyig miből fogom összerakni, vagy hogyan.
Van egy haverom, ő örökölt egy lakást, és kiadta. Otthon él ő is, de neki passzív jövedelemként jön a félhavi fizetésem kb. És ez aggaszt. Ő tavasszal Cipruson volt a haverjaival, most Norvégba mennek. Nekem meg annyi pénzem sincs hogy az országhatárt elhagyjam, egész 26 évem alatt kimaradt az, hogy elmenjünk nyaralni, mert nem volt pénzünk, most meg a helyzet nem engedi. Anno amikre azt mondtam hogy nem érdekel, és nem hiányoznak ezek, most kezdenek kiütni, hogy bakker, de leugranék valahova pár napra. Ilyenkor azt nem tudom megérteni, hogy bakker, én, akit a szülei becsületességre, korrektségre neveltek, mivel vagyok másabb a sors szemében másnál?
A felét nem tudom hogy miért írtam bele, szimplán csak jól esett kiírni magamból. Ha valakit megbántottam, ne haragudjon, nem állt szándékomban.
válasza: válasza: válasza:Nagymamám mozgás sérült volt, nem tudott menni, csak kerekesszékkel közlekedett. Egyedül élt egy családi házban, 30km-re tőlünk, mi csak hétvégi látogatók voltunk.
Mégis nyaranta ott nyaralunk 2-3 hetet, főzött, mosott ránk. Takarítani nagyon korlátozottan tudott, de simán elmosogatott. Mindezt úgy oldotta meg, hogy a ház nem volt átalakítva mozgás sérültekre. Hétvégente mi levágtuk a füvet, anyám pedig kitakarított. A napi bevásárlásért fizetett a szomszéd néninek valamennyit, a havi nagy bevásárlást megcsináltuk neki mi. ~35 évig élt így, miután lebénult. Azért nem lett átalakítva a ház ,mert nem volt miből.
Emiatt azokat a kereskes székeseket akik teljes ellátást követelnek/igényelnek a családtagjaiktól mindig is lenéztem.
Persze van a mozgás korlátozottságnak több fokozata, és te nem részletezted, de lehet túlzásba viszitek. Úgyhogy, ha apukád csak járni nem tud akkor ideje lenne minél hamarabb önállóságra szoktatni!
válasza:Tök jó ötlet és jó megoldás lenne, amit írtak, eladni a házat, esetleg akár két kis lakást venni az árából, egyet a kérdezőnek, egyet a szüleinek. De: valószínűleg a szülők ketten tulajdonosok, és az apa nem valószínű, hogy belemegy ebbe. A másik kézenfekvő megoldás, az apa otthonba adása sem megfelelő, mert amíg nincs gondnokság alá vetetve, addig az akarata ellenére nem lehet beadni. Egyébként meg sem a gondnokság alá vétel, sem az otthonba adás nem gyors folyamat. Ráadásul az anya mártíranya, valószínűbb, hogy inkább bedarálja azéletét, és ezt a kérdezőtől is elvárja.
Inkább azt látom járható útnak, hogy egy vagy két szobát rendbe hozni, és valaki megbízhatónak kiadni. Ilyen személyt nehéz ugyan találni, de ez az egyetlen olyan mód, hogy anyagilag egy kicsit összeszedjék magukat, tudjanak ápolót fogadni napi néhány órában, és akkor a kérdező is nyugodt szívvel elköltözhet. Elköltözni persze most is elköltözhetne nyugodtan, én is ezt tanácsolnám, de olyan környezetben nőtt fel, hogy nem hiszem, hogy ezt meglépné, amíg látja, hogy anyukája felőrli magát.
válasza:Hú, nagyon szépen köszönöm a válaszokat, meglepődtem hogy ennyyien foglalkoztatok a kérdéssel. Megpróbálok tételesen válaszolni:
-Pszichiáteren gondolkodtam, hogy visszamegyek, de nekem valahogy olyan negatív ez az egész, hogy ilyen helyre kell járnom. Miért kell gyógyszert szednem ahhoz, hogy jól érezzem magam? Nagyon sok alkalmat voltam, hónapokon át szedtem azt a szart, de nem érzem úgy, hogy nekem az lenne a megváltás, hogy gyógyszerrel rátolunk a kedvemre. Mármint valóban volt hatása, de én anélkül szeretnék élni. Ráadásul amíg a normális körülmények a gyógyuláshoz nincsenek meg (márpedig itthon ezek nehezek), addig amondó vagyok, hogy nem oldja meg a problémát teljesen.
-Az otthonba adós téma semmiképp nem opció. Egyrészt szellemileg stabil, másrészt nincs a környéken napi megörzős. Olyat biztos találnánk, ahová be tudnánk adni (hosszú várólista után), viszont amiket hallok ezekről a helyekről, hogy nincsenek a betegek megbecsülve... Nem lenne hozzá szívem, hiába okozott nekem sok kellemetlen percet az életem során.
-3 szoba +2 félszoba. Óriási, nem is értem őket miért vettek anno ekkorát, ráadásul felújítandó, mert csak az egyik fele lakható, akkor is az volt mikor megvették. Eladáson gondolkodtunk, viszont azt tudni kell, hogy mi vidéken élünk. Annak, hogy itt falun belül eladjuk és veszünk helyben egy kisebbet, sok értelme nincs, már a környék miatt sem. Lentebb akartunk menni 1-2 településsel hogy legalább a munkahelyemhez közel legyek, de annyira el vannak rugaszkodva az árak, hogy ezt hiába adnánk el, egyszerűen nem tudnánk ott még egy kisebbet sem venni, tartalékunk pedig nincs, legalább 4-5 millával kéne kipótolni, ha ilyenre vállalkoznánk.
Plusz az sem segít hogy a házunkon még jelzálog van, amit még apám vett fel, és anyám fizeti 2037-ig. Sanda gyanúm hogy azt még én is fizetni fogom.
-Gondozórol nem tudunk a környéken, és valószínűleg megfizetni sem tudnánk. Ami még szomorú, hogy a körzetnek nincs gyógytornásza, tehát faterom lassan egy éve itthon van, és körülbelül magát tornáztatja, vagy amikor muterom ráér és eszébe jut, akkor ő segít neki, de kb. halottnak a csók. Egyébként ő nem tud kerekesszékezni (nem fér el a lakásban), de igazándiból nem is székes, hanem fél oldalára béna. Sétálni tud, viszont csak az egyik fele működik rendesen, emiatt talán rosszabb mint egy székesnek, mert rengeteg alapvető dolgot nem tud megcsinálni egyedül (nem tud kinyitni egy flakont, nem tud megkenni egy kenyeret, stb).
A 11-es válasz utolsó bekezdésére viszont igazat adok. Nem mondanám hogy belém sulykolták ezeket, inkább passzív agresszivitást váltanak ki ezek a dolgok belőlük. Nem tudnak velem szerintem a szüleim mit kezdeni. Látják, hogy problémám van, de világéletemben olyan voltam, hogy ha nem volt muszáj, nem kértem segítséget. Év elején volt egy nagyon durva pánikrohamom mikor dolgozni indultam (volna), faterom korházban volt, én egyedül voltam itthon, és gyakorlatilag bőgve ültem a szobám közepén, és valamikor napközben írtam a főnökömnek hogy nagy a baj, szóval ma nem megyek. Szerintem valamit sejtenek, mert másnap azzal fogadott, hogy semmi baj nincs, de láttam a szemében valami együttérzés, sajnálat félét. Vagy nemtudom. Akkor mentem el első alkalommal, ahol szorongást állapítottak meg, aztán szép lassan haladtunk tovább, míg végül teszt jelleggel nem szedtem semmit nyár eleje óta, egész tegnapig jó is volt minden.
Ma megint bőgve ültem a szobám közepén. Körbeértünk.
válasza:mostanra ürültek ki a szervezetedből a bogyók. Lehet szedned kéne...
Frontin vagy sanax?
válasza:Szerintem ezek a bogyók pont nem kellenének, mert csak függő lesz tőle. Leszokni nem egyszerre kellett volna, hanem fokozatosan pont emiatt. Ha egyet vettél naponta akkor három negyedet kellett volna egy hónapig, felet egy hónapig, negyedet 1, és aztán ott hagyni.
Olvass el könyveket, amik építenek. Első körben menj pszichológushoz.
Ha az nem hat, akkor keress egy olyan pszihiátert, aki inkább a természetesség felé hajlik.
válasza:Legnagyobb baromság volt egyik napról a másikra elhagyni a gyógyszereket. Ehhez hónapok kellenek és orvosi felügyelet.
Elsőkörben menj vissza a pszichiáterhez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!