Csak én vagyok ilyen rossz helyzetben?

Anyámmal sosem volt jó és őszinte kapcsolatom, amióta külön élek tőle sokszor volt, hogy hónapokig ignoráltam. Egyszerűen állandóan magával törődik és a saját problémáit mondja, az hogy velem mivan vagy esetleg hol tartok az életben az másodlagos, ő csak mondja a magáét, Gyerekkorom is nehéz volt vele, annyi fele kétséget és traumát rakott belém amit mai napig nem tudok megemészteni és ez nagyban nehezíti az életben való működést. Pár hónapja szembesitettem ezzel mit okozott nekem gyerekkoromban és hogy mai napig ez mennyire rossz nekem, ebből ő annyit szűrt le hogy eltartott szóval az neki felnevelesnek számított, de alapjaraton, ha gyereket vállalsz, az alap feltétele, hogy eltartod, szoval ezért most nem kéne hálásnak lennem szerintem. A lenyeg annyi, hogy nem értett ebből semmit és annyival lezártam, hogy keressen fel, hogy megertette. Most nézem, hogy már letörölt mindenhonnan egyetlen szó nélkül. Igazából sosem ereztem, hogy van családom, igazi apám nincs, sosem találkoztam vele, mert nem akart, neveloapammal sosem jöttem ki jól, csak azért szarul esik, hogy így magamra hagyott ilyen csúnyán. Nincs senkim igazából, rohadtul egyedul maradtam. Ezt nem lehet már megjavitani mivel anyám érzelmi analfabéta, és képtelen megerteni min megyek keresztül. Ijesztő érzés, hogy egyedül kell végig mennem az életen, család nélkül.