Ti mit tennétek ilyen helyzetben?
Picit hosszú lesz. 25 éves meleg srác vagyok. 7 éves voltam, amikor édesanyám elhunyt autóbalesetben, apa volt a hibás. Gyerekként az anyai nagyszüleim neveltek egy darabig, aztán apa fogott, és egyszerűen elvitt tőlük, akkor lehettem 8 éves kb. Aztán 18 éves koromig ő nevelt, ismerkedett nőkkel közben, mindig más nővel volt, rám nem nagyon figyelt, pedig igényeltem volna a törődést, apa-fia dolgokat. Aztán megismert egy nőt, összeházasodtak, gyerekük lett, engem pedig kirúgott 18 évesen a házból hogy menjek amerre akarok, mert neki a nő nyilván fontosab volt mint a gyereke. Visszakerulültem az anyai nagyszülőkhőz, akik olyanokat meséltek, hogy apa igazàból el akart vetetni engem, nem is akarta hogy megszülessek, anyát bántotta folyamatosan, megcsalta, az ő anyja sem szerette az én anyukámat stb. Persze az apai nagyszülők mást mondtak folyton, hogy ez nem így volt stb stb. Érdekes. Főleg azért mert gyerekként az ember nem sok mindent érzékel még, csak azt érzékeltem hogy ide oda költözünk folyamatosan, egyszer ennél vagyok, egyszer annál, foglalkozni senki nem foglalkozik velem, kb 6 féle suliba jártam a költözések miatt, nem volt egy nyugodt napom sem.
Igazàból...az a helyzet, hogy hiába kellene megbocsájtani mindenkinek, de nekem apa felé ez nem megy. Nem tudok rá apaként tekinteni, és 7 év alatt nem is keresett egyszer sem. Viszont hiànyom van apa szinten nagyon. Ez abban is megmutatkozott, hogy tegnapelőtt mentem segíteni egy párnak a kertbe, ilyen házkörüli munkák voltak, a vírus miatt most csak ilyen munkákat tudok csinálni, de nem gond mert szeretek másoknak segíteni. És...amikor nekikezdtem a munkának náluk, akkor a férfi egy darabig kint volt velem, láncfűrésszel vágta a fát, közben én ősszeszedtem stb és olyan érzésem volt, mintha ő lenne az apukám. És ez egy ilyen apa-fia munka volt. Nagyon kedves volt, normális, nem csesztetett semmiért, nem érdekelte hogy meleg vagyok, lányos a viselkedésem, teljesen normális volt velem. Aztàn hazaértem és...ürességet éreztem és 25 éves létemre el is sírtam magamat, hogy tulajdonképpen nekem rohadtul hiányzik egy pótapa. És nem érdekel, hogy 25 éves vagyok. Persze ilyen korban senki nem fog örökbe fogadni, mert már felnőttem, de egyszerűen szükségem van valakire. És példàul azt a férfit akinél voltam eltudtam volna képzelni pótapának, elképzeltem hogy megyünk ide oda, együtt dolgozunk, nevetünk, segítek neki mindenben, együtt sportolunk stb...biztos hülyeség ahogy érzek meg amire vágyom, de ezt érzem, nem tudok mit tenni. Az a baj, hogy anyán kívül senki nem tiszta lelkű a családban csak én, és én olyan embernek (és hozzátartozóinak) sosem fogok megbocsájtani, aki anyát bántotta. Egyszerűen nálam ez az út nem járható. És tudom, hogy ha meg is bocsájtanék neki véletlen, akkor vele ezeket a dolgokat nem tudnám megvalósítani, ö nem olyan, neki a nők és a pénz a motivàció. Igazságtalannak tartom ezt, hogy miért kellett ilyen családba megszületnem, holott én teljesen más vagyok, én vagyok a jó, ők a rosszak.
Nem tudom mit tegyek, szerintetek mi a megoldás? Hiányzik nagyon egy pótapa, pótcsalád, érzem belül hogy a lelkem szenved teljesen, nagyon rossz érzés.
1. a nagyszüleid kavarják a szart, ha annyira nem tetszett nekik, hogy apád nevel, akkor elperelhettek volna tőle
2. keress egy Daddy-t, ne pótapukát!
A nagyszüleid felé nem érzel semmi köteléket, de egy idegen felé meg szeretnél?
Ne keverd össze a hálát a szeretettel.
Ettől függetlenül értelmes vagy, azonban hányatott gyerekkorodból adódóan erősen szerethiányos. Tartós párkapcsolatod volt már, vagy van? Talán az lesz a megoldás a háborgó lelkedre.
"hogy hiába kellene megbocsájtani mindenkinek"
Miért kellene? Vannak dolgok az életben, amiket nem lehet megbocsátani.
Amúgy nagyon rendes srácnak tűnsz, remélem, jobbra fordul az életed!
Anyukád halálát szerintem nem sikerült feldolgoznod. Valószíneg a családodnak sem. Ráadásul, elvesztetted az apukádat is bizonyos értelemben. Nem figyelt úgy rád ahogyan neked szükséged lett volna reá.
Számodra azt javasolnám a személyiséged, a jövőd és a kapcsolataid érdekében, fordulj egy pszichológushoz segítségért. Vak vágányon van az életed. Szembe kell nézned a múlttal, és le kell zárni, mert ami elmúlt azon már nem lehet változtatni.
Viszont ma megálmodható, megtervezhető a jövő. A múltnak annyi köze van a jövőnkhöz, hogy levonhatunk a múlt eseményeiből, kapcsolatainkból, saját magunk viselledéséből a tapasztalatokat, a tanulságokat. Így a jövőre nézve már azt meg tudjuk biztosan mondani, hogyan ne legyen. Ha a rossz utakat lezártuk akkor kereshetünk új utat a kitűzött céljainkhoz. Célra mindenképpen szükség van. Cél nélkül nem tudunk útvonalat kijelőlni.
Arról fogod tudni, hogy megfelelő segítséget kaptàl-e a pszihológustól, hogy képesnek érzed-e már magad arra, hogy megbocsájts az apukádnak.
Az érzelmeid hullámvasútján ülsz. Rá kell találnod önmagadra! Meg kell ismerned saját èrtékességed! Nem a családi tragédiák határoznak meg! Te egy különleges, egyedi, megismételhetetlen személy vagy. Csak egy van belőled az egész főldön. Hasznos, és értékes vagy. A szereteteddel képes vagy más embereket boldoggá tenni.
Ne szégyelj segítséget kérni! Nem veled van baj, csak a tragédia ami anyukáddal történt az egy kis gyermek számàra túl nehéz. Ha akkor és ott nem kaptál kellő segítséget, akkor most utólag kell egy szakember segítségével feldogozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!