Csalódtam az anyámban? Hogy birkózzak meg ezzel?
Nekem ő nagyon sokáig egy erős nő volt, aki elintézett mindent nekem, miattam, értem. Egy szörnyű házasságban élt, egy nárcisztikus pszichopatával, csakis miattam, hogy nekem jó életem legyen. Mi voltunk ketten a férje ellen, és mindig felnéztem rá, hogy ezt kibírja miattam.
De rájöttem, hogy sosem volt ő erős, egy szimpla óvónő csak, aki pontosan tudja, hogy a férje nélkül anyagilag nem boldogulna és ezért nem vált el soha, nem azért, hogy nekem jó legyen. Rám fogta, meg arra, hogy "te kérted, hogy hozzámenjek".
Igen, 6 éves koromban, mikor két Barbieval és egy csokival már boldog voltam, a férjjelöltje meg ezt pontosan tudta, és akármikor találkoztunk, kaptam tőle valamit. Persze, hogy azt akartam, hogy az életünk része legyen... De 6 évesen nem tudtam, hogy az előző feleségét úgy megverte, hogy az kórházba került, vagy hogy se barátai, se családja nincsen. Nekem ő anya barátja volt, aki mindig hozott valamit, megengedte, hogy sokáig nézzek mesét és ha ő ott volt nálunk, mindig volt valamilyen desszert is.
Később, miután összeházasodtak, a pasi is megmutatta az igazi arcát és hiába kértem anyától 10-12 évesen, hogy váljon el, azt mondta, hogy miattam nem teheti, mert hogy egyedül nem tudná fenntartani az életünket. Így nőttem fel, bűntudattal, hogy miattam kell így élnünk.
És most, hogy már elköltöztem, külön életem van, látom azt, hogy anyámnak igazából ez tökéletesen jó, tud néha dühöngeni, ordítozni, játszani a mártírt, hogy neki mennyire rossz, de esze ágában sincs lépni, vagy változtatni.
Pontosan látod hogy nem miattad volt!
Elköltöztél, tehát már nem foghatja rá hogy "miattad nem válok el mert akkor jajj mi lenne" és mégsem teszi...
Elhiszem hogy dühös leszel ha erre gondolsz, de pontosan láthatod: nem miattad történt ez, csak rádfogta, de ezt is látod.
Ez egyfajta társfüggőségi játék, gondolom amolyan "hát igaz hogy lelkileg bántalmaz, meg időnként jól megver, de legalább jól keres" típusú párkapcsolat...
Ezt érdemes lenne feldolgoznod, hogy benned keltett lelkiismeretfurdalást, téged, egy gyereket tett felelőssé az élete alakulásáért (amelyen MOST SEM változtat)...
Hát, az igaz, hogy fizikailag nem bántott minket soha, de a lelki terror, kiabálás, tányértörés az állandó volt, a legapróbb dolgok miatt is. Meg a kötözködés a semmin, ha unatkozott. Miért hason fekve tanulok, miért mosom meg a hajam medencézés előtt, miért hideget eszem ebédre stb.
Azt hallgattam anyától, hogy higgyem el, mással sem lenne jobb, máshol is lennének gondok és hogy örüljek inkább, hogy nem ver minket, meg hogy nem alkoholista.
Ez nem pszichológus oldal.
Oda kellene menned. Itt nem fogod feldolgozni egy anonim oldalon, ahol totál ellentétes válaszok fognak születni.
Szerintem elfér itt is a kérdésem! :)
Nem kell rá válaszolnod, ha nem akarsz, és meg van oldva.
A nárcisztikusoknak nagyon gyakran kodependens a társuk. Ők egymás komplementerei.
Mindkettő működésnek megvannak a gyerekkori gyökerei.
Egy nárci sose megy el terápiába (ha valamiért mégis, az hasztalan..); a kodependens tud dolgozni a sérülésein. (Sokáig tart, de sikerülni szokott.)
Te annyit tudsz tenni, hogy megkérded az anyádat, hogy a nyavalygásaival ne terheljen téged.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!