Felnőttek, ti mindent megbeszéltek a szüleitekkel? Az én helyzetemben mit csinálnátok?
Panaszkodtak, hogy nem beszélek meg velük olyan dolgokat, hogy például jelentkezek egy állásra, mert szerintük "egy családban ezt szokták csinálni". Azt szeretnék, ha elküldeném nekik a hirdetést, hogy erre szeretnék jelentkezni, mi a véleményetek, szerintetek ez való nekem? Ők meg elmondják, hogy igen vagy nem, de a döntés az én kezemben van, vagyis megmondani nem akarják, hogy mit csináljak, csak tudni akarnak róla és tanácsot adni, mert hátha megfogadom és akkor mondjuk megpsórolok egy kis időt azzal, ha nem jelentkezem valahova. Én meg olyan vagyok, aki szereti a saját bőrén megtapasztalni a dolgokat, nekem az nem időpazarlás, meg nem fölösleges, ha pl dolgozom valahol egy hónapot és rájövök, hogy nem tetszik és otthagyom.
Ez egy példa volt, de úgy eleve a mindennapjaimról is szeretnének tudni, de én igazából elég unalmas életet élek :D Úgyhogy max azt tudnám mondani, mi volt a munkában, filmet néztünk este a párommal, vettem egy pólót... Ezek ilyen "mizu?" jellegű dolgok, én inkább az érdekesebbeket szoktam elmondani. Bár ez még belefér nekem is.
Csak az a legnagyobb bajom, de ezen megbeszéltük, hogy fognak változtatni, csak hát ehhez vagyok még szokva: Ha valami olyan tanácsot adnak, amit számukra fontos lenne, hogy megfogadjak és nem fogadok meg, akkor nagyon rosszul reagálnak. Beállítanak mindenféle hülyének és megsértődnek. Illetve a pozitív dolgokra is negatívat mondanak, oké nem csak azt, de van olyan is. Ami mindenki számára pozitív, például dicsérem a barátomat, de arra se azt mondják, hogy örülünk a boldogságodnak, hanem valahogy néha kihozzák a negatívat is. Például anyám volt hogy nem bírta az exemet és közölte amikor jókat mondtam róla hogy csak most gondolom így hogy vele jó. De legalább a mostani páromat szereti.
Sajnos emiatt vannak dolgok, amikben hazudok is nekik, mert jobb nekik azt a kegyes hazugságot hallani, mint az igazságot, amit egyrészt ők sem bírnának el, másrészt én is megkímélem magam a ba szogatástól.
Ti mennyit osztotok meg a szüleitekkel?
válasza:Nehéz ezt meghatározni.
Eltekintve attól, hogy ez jó vagy rossz, szeretnék fontosnak érezni magukat a gyerek életében. Ami önmagában nem jelent bűnt. Sok családban tényleg képesek együttműködni, tanácsot adni és kapni. Lehet ők is ezt szeretnék.
A többi részéről is nehéz mit mondani. Nem családi viszonylatban de sokszor én is látom barátaimon, munkatársaimon, hogy mondhatok nekik bármit, kikérik a véleményem aztán úgyis azt csinálnak amit akarnak. Aztán meg jön a sírás-rívás én meg hallgathatom azt. Meg mondhatnám hogy "én megmondtam".
A napi dolgok is olyanok, hogy vannak akik rákig beszélnek a semmiről is. Saját testvérem olyan, hogy éppen dolgozik, közben unatkozik és felhív engem :D De több munkatársam, barátom is ilyen. Én meg nem feltétlen igénylem a semmiről beszélgetést.
Vagy vannak hős szerelmes haverjaim. Kettőnél többször beszélnek egy lánnyal, már beléjük vannak zúgva és eltervezik az életüket együtt. Persze ha megmondom a véleményem akkor én vagyok a rossz. Vagy szerintem mindenkinek van egy haverja aki ha azt mondja: szakítottunk akkor vissza kérdezek, hogy már megint? :D
válasza:Fentiektől függetlenül én nem vagyok jóba a szüleimmel, szóval egy ideig csak a kötelezőket mondtam el nekik, aztán már azt sem.
Alapból megváltoztam 30+ éves koromra, már nem igénylem hogy mindig mindent megosszak. Élem a kis életemet és elvagyok.
válasza: válasza: válasza:Egyre jobban nem mondom el. Eleinte mindent "kiteregettem" nekik, amikor férjhez mentem (pl. munkahely váltás, hol voltam állásinterjún, milyen volt az interjúztató). Apám persze mindig osztotta az észt (anyu meg kb. a nyelvét inkább leharapta volna, mint hogy mondjon valami értelmes véleményt, ami még használható is). És a másik, ha véletlenül (ilyen óhatatlanul előfordul az ember élete során) szarba tenyereltem, akkor meg az ítélkezés, vagdalkozás jött, persze utólag már a legkönnyebb okosnak lenni.
De amúgy egyre jobban csukódok be, (nem vagyok már mai gyerek), de kb. talán ennyire nem voltam zárkózott, mint most, 50 felé. Eleve van egy felnőtt lányom, aki nyomatékkal kérte is, hogy ha ő akarja, akkor majd Ő elmondja a mamának (külföldi egyetem, udvarló, stb.) Én ezt tiszteletben tartom, így lényegében hírzárlat van.
Hogy nem kell mindent kipofázni feléjük, végülis a lányom révén jöttem rá, de ha most visszamehetnék az időben, már eleve így csináltam volna, az én fiatalkori éveimet tekintve is.
válasza:Mondjuk ez az álláskereséses dolog is olyan, hogy amíg nincsen fix állás, addig miről beszéljen az ember? Sima interjút én sem feltétlenül mondanék el.
Illetve az sem mindegy, hogy adott esetben tudnak-e releváns információval szolgálni, mert szkájukon belüli az állás, vagy ismerik a céget. Vagy simán csak szeretnek beleokoskodni "ez nem neked való" odaböfögésekkel.
válasza:Én ilyen szülőkkel nem beszélnék meg mindent, mert egyértelmű, hogy dominálni, irányítani akarnak. Azért zavarja őket, hogy nem mondasz el nekik mindent, mert ezzel kiesik a gyeplő a kezükből.
Készülj fel, hogy a következővel fognak operálni, ha nem mondasz el mindent nekik: "Mi csak jót akarunk, idősebbek vagyunk, több a tapasztalatunk", vagy: "Veszélyes a világ, mi meg tudjuk mondani, mi a veszélyes, nélkülünk bajba kerülsz". A valós indok itt nem a féltés, hanem a hatalom.
Ilyen szülőkkel érdemes minimalizálni a kapcsolattartást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!