Jogosan zavar, hogy anyám ennyire beleszól az esküvőmbe?
Vidéken élünk, nemsokára lesz az esküvőnk. Valamennyire tartjuk a régi szokásokat, a vőlegény meg az ő rokonai jönnek majd a szülői házhoz, itt a vőfély beszél majd templom és az étterem.
Itt a “lányosháznál” néhol szoktak ennivalót is kínálni, de van ahol egyáltalán.
Ebben anyám teljesen túlzásba esett, rendelt több tálca süteményt, kürtőskalácsot és emellé még 4 darab 8 személyes hidegtálat. Ezt amúgy véletlenül tudtam meg, mert meg sem beszélte velem. Óriási túlzásnak érzem, alig egy, másfél órás udvaron állásra ennyi mindent, mert ez is egy kisebb vagyon, ráadásul az étterembe megyünk enni, ahol lesz minden bőségesen.
Teljesen kiakadtam mikor hallottam ezt, mert teljesen kihagyott belőle, és mert túlzásnak érzem.
Ő azt mondja úgyis ő állja, miért nem mindegy nekem és a távolról jövő rokonokat meg kell vendégelni. Dehát enni megyünk az étterembe, ahol minden lesz bőségesen, tehát nem vagyok fukar de felesleges rongyrázásnak érzem ezt. Az a sok pénz amit arra költene nagy segítség lenne nekünk pl a menük kifizetésében vagy a fotós, zenészek bérénél.
Nagyon dühít ez, de az is lehet hogy csak stresszesebb vagyok most a kelleténél és túlreagálom. Ti mit gondoltok?
"Nem igazán értem q problémát. A lányos ház az ANYÁD háza, ahol TE felnőttél. Ő ott a háziasszony, Ő kívánja megvendegelni azokat, akik ott megjelennek. Neked ezzel kapcsolatban egy dolgod van: megkoszonni, hogy gondolt rá és még ki is fizeti."
Egyetértek!!
Meg a 21-el is!!
A kérdező túlreagálja.
Normális ember megköszöni, ha az anyja ilyen bőkezű.
Az étteremben úgysem adnak annyit enni.
Kérdező!
Ha meg kell pénz a menübe vagy fotósra vagy zenészre, akkor miért nem az anyukádat kérdezed meg, hogy tud-e abban is segíteni, miért nem kommunikáltok?!
Valszeg ez a helyzet is azért alakult így, mert nem beszéltetek róla vele semmit előtte....
KOMMUNIKÁCIÓ!!
Én is úgy gondolom, hogy ha anyádhoz csődíted a vendégeket, akkor ő azzal kínálja meg ott őket amivel akarja. Ez nem beleszólás, a lányos ház az ő hatásköre.
A pénzét meg boztos be tudja osztani egyedül is.
Nem szólt bele az esküvődbe. Örülj neki, hogy - ha már ilyen falusi csinnadrattát is szerveztél, kikéréssel - rendelt saját költségen a saját házába ételt, hogy a te vendégeidet megetesse.
A mondat, amit keresel: köszönöm, anya!
Tipikus vidéki esküvői szokásokhoz hozzátartozik a "lányosháznál "a vendégeknek az udvaron mindendélével való megkínálása,ami megmarad,azt anyukád odacsomagolja a távokabbról érkezett rokonoknak.Nagyon jó ötlet tőle.
37 N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!