Ebben az esetben is ugyanúgy szeretnéd a gyerekedet, mint korábban? Hogy mondjam meg otthon?
Ketten vagyunk testvérek a nővéremmel. Mindig is ő volt az önállóbb, bátrabb, én inkább az "anya, apa kicsi lánya" szerepben voltam, akit terelgetni kell.
Szoros, összetartó a családunk nagyon.
Viszont ennek az idillnek gyanítom, vége lesz, mert kialakult közöttem és a nővérem vőlegénye között valamilyen kapocs, vonzalom. Tudom, szörnyeteg vagyok, aki csak azért írna, hogy ezt közölje, kérem, ne tegye! Ezzel nem segít senki.
Beszélgettünk sokat, hogy ő mit szeretne, én mit képzelek el és abban egyetértettünk, hogy ebben a helyzetben feleségül vennie a testvéremet nem lenne a legjobb lépés.
Szeretnék beszélni erről a szüleinkkel, de egyszerűen nem tudom, hogyan... Mindig őszinte kapcsolatunk volt, sosem éreztem, hogy bármit titokban kéne előttük tartani. Most azonban azt sem tudom, hogy kezdjek ehhez neki, mit mondjak. Mint írtam, nagyon jó kapcsolatunk volt mindig is, nem szeretném elveszíteni őket, de közben a más iránt táplált érzéseimet sem akarnám elnyomni.
Nehéz helyzet, és azt érzem, hogy lehetetlen jó döntést hozni.
De miért kell ezt elmondani?
Feltételezem, nem terveztek együtt lenni attól függetlenül, mit éreztek.
A testvéred párja szakítson valami indokra hivatkozva, lépjen ki az életetekből, te meg temesd el magadban ezt a dolgot, mert semmi értelme tönkreb*szni vele a családi kapcsolatokat.
A gyerekemet nem szeretném kevésbé emiatt, de most te sem gondolod, hogy ezt családon belül normálisan lehet majd kezelni. Nyilván veled tartani fogják a kapcsolatot, de valószínűleg a nővéred egy életre megutál, ezért soha többet nem lesz semmi közös ebéd, program, nem fognak találkozni a gyerekeitek, satöbbi. Kell ez neked?
"De miért kell ezt elmondani?
Feltételezem, nem terveztek együtt lenni attól függetlenül, mit éreztek."
De igen, és ezért szeretném elmondani otthon.
Nyilván nem azt jelenti, hogy júniusban anyukám szülinapjára már kéz a kézben megyünk, sőt. Viszont szeretnénk ennek adni egy rendes, igazi esélyt, nem titkolózva, titkokkal terhelve.
A szüleimnek meg azért szeretném elmondani, mert sosem hazudtam nekik, kamaszkoromban is tudtak minden ügyes-bajos dolgomról.
15:
esküvőt tartani sehogy sem lenne fair, még úgysem, ha mi a saját dolgunk végére pontot tennénk.
Feltételezem, nem terveztek együtt lenni attól függetlenül, mit éreztek."
De igen
Hát figyelj, úgy látszik te ezt mélyen magadban már eldöntötted, hogy nem adod fel a férfit, pedig a leglogikusabb és a mindenki számára legjobb döntés az lenne.
Ugyan ilyen családi struktúránk van mint nektek, csak épp én vagyok a nővér, és ha a húgom összejönne a jegyesemmel, soha többet nem állnék vele szóba, de biztosíthatlak, hogy a családom többi tagja sem viszonyulna úgy hozzá, mint régebben, főleg, hogy ezzel te magad teszed tönkre a családot, egyetlen választással.
Ez nem ellentmondás.
A "ha" nem azt jelenti, hogy mi pontot fogunk tenni bárminek a végére.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!