Nők-férfiak, akikkel gyerekkorukban előfordult, hogy komolyabban megverték őket a szüleik. Hogy tudtátok feldolgozni, hogy ez ne nyomja rá egész életetekben a bélyegét a szüleitekkel való kapcsolatotokra?

Én égetően rossz gyerek voltam, néhányszor meggyepáltak, de sosem maradt nyoma. Pofon vagy rávertek a popómra, bár utólag nézve is megérdemeltem.

Végülis a nagy port kavart eseményekre emlékszek:

- újság képeit nézegettem a falu "fő" utjának a közepén ülve, az autók meg kerülgettekk jobbról, balról.

- találtunk festékeket és amíg el nem fogyott végig festettük a szomszédok kerítéseit.

- Vályog ház volt a szomszédba. Unoka tesómmal észrevettük, hogy válik le, mi meg megpiszkáltuk és leesett egy jó nagy darab.

- szalma bála tetején ülve gyufát pöckölgettünk

- elmentünk csersznyét lopni, leszakadt alattunk az ág jól össze törtük magunkat, utánna még othonn is kaptunk.

- Kinyomtam a poroltót a házban

- felmásztam a konyha szekrényre és leszakadt velem együtt a falról

- megszereltem mamám jó hűtőjét, kellett venni egy másikat.

- szétszedtem a tvnket is, de azt a szerelő össze tudta rakni.

- elmentünk szánkózni, én vittem a síléceimet mert azzal jobb lesz. Össze törtem magamat, bevágtam a gazba. Hazaérve vissza zavartak érte, de nem volt meg már.

Ezek kb 10-11 éves koromig történtek utánna megjavultam. Nem érzem úgy hogy ez leki traumát okozott volna. Nagyjából 14-15 éves koromig évente 1-2x mindig a balesetin voltam. Nem verés miatt! pl: leestem a fáról, tetőről, elestem biciklivel...

Aki enni adott és mesét olvasott este, nappal az tépte a hajam, fülem, vagy karmolt véresre minden ok nélkül. Ezerszer megtörtént mikor jött szembe egy ismerős, és míg az nem látta erőből belémkarmolt. Vagy álltunk a zebránál és közben húzta a hajam. Folyton tele voltam sebekkel. Egyszer szóltam egy felnőttnek, azt mondta biztos megérdemeltem. Utána emlékszem, csak úgy az udvaron mondogattam "bántanak" meg "anya bánt". Hátha valaki mellettem lesz és hallja. Bizony, nem hallotta. Helyette viszont csúfoltak mert fura voltam, kinevettek, dobáltak, kizártak mindenből.

Most felnőtt korban nem tudok kötődni a kapcsolataimban, ha szeret valaki belül félelmet érzek, és maradok a biztonságos távolságban. Mindig ugyanoda fut ki, a kezdeti fellángolás után jön a katasztrófa. Az az érzés van bennem, hogy amit gondolnak rólam az egy kirakat, belül teljesen értéktelen vagyok.

Pár hónapja jutottam oda, hogy több embert én már nem akarok bántani. Sok nőt szerettem már, még ha kimutatni nem is tudtam. Viszont most elfogytam, ennyi. Vagy vége, vagy kész vagyok feladni mindent ami voltam. Utóbbi lett. 3 hete egyéni konzultációra járok, mellette csoportterápiára. Januártól indul egy pszichodráma csoport, ha az orvos javasolja, megyek.

Nem hiszek a túlvilágban, a földi életet kell valahogy jobbá tenni.

Szóval így. Bizakodva.