Nem akarok találkozni a családommal, mert nem nekik megfelelő életet élek. Mit tegyek?
Felnőtt vagyok és tudom hogy már tiniként sem kellett volna érdekelnie annak, mit gondolnak, de azért ha folyamatosan azt vágják a képedbe, hogy nem vagy úgy jó, ahogy vagy, akkor az hat rád, főleg, ha érzékenyebb típus vagy.
Röviden, a szüleim szerint a papírforma szerint kellene élnem. Iskolában jól tanulni, egyetemet végezni, a diplomámmal elhelyezkedni és abban dolgozni életem végéig, házasság, gyerek. Amiért én ebből nem mindent, vagy nem egyből teljesítettem, ezért megkeserítették az életem, amíg otthon laktam. Anyám napi szinten beszólt valamit, hogy nem vagyok jó ebben meg abban, képtelen vagyok erre meg arra, nekem úgy kéne élnem nem így, mindent rosszul csinálok és szegénynek nincs jó lánya. Apám meg az a csendes gyilkos, aki nem nagyon szól, de érzed rajta, hogy megvet, nem szól hozzád, nem néz rád, max két szóban válaszol.
Elköltöztem, lett egy jó munkám, párkapcsolatom. Akkor jó is lett a viszony, gyakran mentem haza (kétheti egy nekem már az). Most viszont van ami megváltozott az életemben. Decemberben felmondtam, januárban letelt a felmondási időm és március végéig nem dolgoztam, félretett pénzből éltem. Erről ők nem tudtak. Akkor szóltam nekik, amikor márciusban új munkám lett, de hiba volt, mert ott meg már az elején rosszul éreztem magam. Legutóbb 3 hete voltam otthon egy családi ebéden és mindenki kivétel nélkül megkérdezte, milyen a munka és sajnos őszinte voltam, mondtam, hogy nem jó. Akkor anyám egyből beszólt persze, hogy na én tudtam hogy erre se leszel alkalmas, miért nem hallgattál rám? Apám meg nagyon érdeklődő volt, örült az új munkámnak, részletesen kérdezősködött, mondta majd meséljek még többet is mert kíváncsi. Én azóta felmondtam ott is és másik helyen vagyok, itt jól érzem magam, szerintem jó döntés volt.
Azóta kerülöm őket. Anyám néha rám ír hogy miért vagyok eltűnve, én órákkal később válaszolok hogy sok a munka. Ha kérdezik átmegyek e mindig nemet mondok. Az a baj hogy az se jó ha elmondom mert akkor bántani fognak, ha továbbra is azt mondom hogy azon a helyen vagyok amit hisznek akkor meg folyamatosan hazudok és az se jó.
Mit kéne tennem szerintetek?
(Aki pszichológust javasol: már járok hozzá)
"elvárható hogy legalább megpróbálja helyrehozni. Ha nem próbálja nem is szeret. És ezt fáj elfogadni."
Ő is pontosan ugyanezt gondolhatja! Szerinte elvárható, hogy te legalább megpróbáld helyrehozni. Ha nem próbálod, nem is szereted. És ezt fáj neki elfogadnia.
Véleményem szerint, ha elfogadod, ne tolmácson keresztül beszélj anyukáddal. Szemtől szemben, ha mindketten nyitottak vagytok a másik, hogy elvárással ne akarj békét, mert az lehetetlen. Olyan nincs, hogy min kellene neki változtatni. Hiszen te is attól érzed rosszul magad, hogy mindig megmondták, hogy lennél jó...ez a feltételes szeretet.
Természetesen értem, hogy anyukád részéről jól esne az elismerés a dicséret, de ezt hagyd meg neki. Kicsikarni a változást a szeretetet nem lehet és nem is szabad. Néha, legalábbis az én terapeutám támogatóan ajánlotta a távolodást...ez azért jó, mert magadra helyezed a fókuszt, megnyugszol és nem állandóan ezen pörögsz. Érzelmi távolság jobb rálátást eredményez. Ilyenkor sport, wellness, művészet terápia, főzés, kirándulás, masszázs, olvasás, haverok, egy jó kávé és felhőtlen kacagás...mindegy mi, mert hosszú hónapokig agyalni kimerítő, fárasztó és megbetegít. Foglalkozz most magaddal, ami neked feltöltődést ad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!