Nem akarok találkozni a családommal, mert nem nekik megfelelő életet élek. Mit tegyek?
Felnőtt vagyok és tudom hogy már tiniként sem kellett volna érdekelnie annak, mit gondolnak, de azért ha folyamatosan azt vágják a képedbe, hogy nem vagy úgy jó, ahogy vagy, akkor az hat rád, főleg, ha érzékenyebb típus vagy.
Röviden, a szüleim szerint a papírforma szerint kellene élnem. Iskolában jól tanulni, egyetemet végezni, a diplomámmal elhelyezkedni és abban dolgozni életem végéig, házasság, gyerek. Amiért én ebből nem mindent, vagy nem egyből teljesítettem, ezért megkeserítették az életem, amíg otthon laktam. Anyám napi szinten beszólt valamit, hogy nem vagyok jó ebben meg abban, képtelen vagyok erre meg arra, nekem úgy kéne élnem nem így, mindent rosszul csinálok és szegénynek nincs jó lánya. Apám meg az a csendes gyilkos, aki nem nagyon szól, de érzed rajta, hogy megvet, nem szól hozzád, nem néz rád, max két szóban válaszol.
Elköltöztem, lett egy jó munkám, párkapcsolatom. Akkor jó is lett a viszony, gyakran mentem haza (kétheti egy nekem már az). Most viszont van ami megváltozott az életemben. Decemberben felmondtam, januárban letelt a felmondási időm és március végéig nem dolgoztam, félretett pénzből éltem. Erről ők nem tudtak. Akkor szóltam nekik, amikor márciusban új munkám lett, de hiba volt, mert ott meg már az elején rosszul éreztem magam. Legutóbb 3 hete voltam otthon egy családi ebéden és mindenki kivétel nélkül megkérdezte, milyen a munka és sajnos őszinte voltam, mondtam, hogy nem jó. Akkor anyám egyből beszólt persze, hogy na én tudtam hogy erre se leszel alkalmas, miért nem hallgattál rám? Apám meg nagyon érdeklődő volt, örült az új munkámnak, részletesen kérdezősködött, mondta majd meséljek még többet is mert kíváncsi. Én azóta felmondtam ott is és másik helyen vagyok, itt jól érzem magam, szerintem jó döntés volt.
Azóta kerülöm őket. Anyám néha rám ír hogy miért vagyok eltűnve, én órákkal később válaszolok hogy sok a munka. Ha kérdezik átmegyek e mindig nemet mondok. Az a baj hogy az se jó ha elmondom mert akkor bántani fognak, ha továbbra is azt mondom hogy azon a helyen vagyok amit hisznek akkor meg folyamatosan hazudok és az se jó.
Mit kéne tennem szerintetek?
(Aki pszichológust javasol: már járok hozzá)
kerdezo, koszonom hogy megvedtel. en vagyok az anyuka a hajgumival.
igen ez igy van ahogy irod.
az ember eletkepes, ki tud allni magaer. nekem komoly munkahelyem van, kemeny targayalasokkal nokent ferfi vilagban is megalllom a helyem a cegnel... de amikor az ember a szuleivel van bele bujik egy masik szerepbe..es visszalep ebbe az idiota szerepbe amibol reg ki kellett volna noni.
annak ellenere hogy te kerdezted ezt a kerdest, enis valaszt kaptam most hogy lehet pszihologushoz kellene evvel a temaval mennem .
"amikor az ember a szuleivel van bele bujik egy masik szerepbe..es visszalep ebbe az idiota szerepbe"
Nem mondom, hogy ne fordulj pszichológushoz, de ha hozzá fordulsz, akkor is neked kell majd megtenned, hogy márpedig nem lépsz vissza az idióta szerepbe, hanem tudatosítod magadban akkor és ott, a szülőkkel szembeni helyzetben is, akár ki is mondod hangosan, hogy ők is tudják, mi van, hogy "anya, apa, nekem komoly munkahelyem van, kemeny targayalasokkal nokent ferfi vilagban is megalllom a helyem a cegnel, talán el tudom dönteni, hogy mikor engedem ki a gyerek haját meg mikor nem!" és kész. :)
Hogy bántanak képernyőn keresztül?
Válaszolj őszintén órákkal később.
"Anyám néha rám ír hogy miért vagyok eltűnve, én órákkal később válaszolok"
Ebből nem úgy tűnik, hogy letiltottad, pedig ha zavar, megteheted.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!