Felnőtt gyerekek, van olyan téma vagy dolog, amit a szüleiteknek nem tudtok, nem mertek elmondani?

Én sajnálom a legjobban, hogy hazudnom kell, vagy nem mondhatok el dolgokat, de nem hagynak más választást.

Több munkahelyem is volt, amit ők rossz szemmel néztek, mert szerintük nagyon gáz váltani és mindent feladni. Felmondtam decemberben, januártól két hónapot nem dolgoztam. Nem mondtam el nekik. Hibridben dolgoztam és ezalatt a két hónap alatt kétszer kért meg anyum, hogy home officeoljak nála, mert jön valami szerelő és ők nem tudják fogadni. Egyszer azt hazudtam, hogy szabin vagyok és tudok menni (mert ugye laptopot nem vihettem, mert már nem volt), egyszer azt, hogy irodában vagyok aznap. Majd elvállaltam egy munkát, azt elmondtam nekik, hogy új helyen vagyok, de ott rosszul éreztem magam, amit meg is osztottam anyámmal, aki azt mondta, hogy ő megmondta, hogy én azt nem fogom bírni és csak annyi dolgom lett volna, hogy megkérdezem tőle, hogy elvállalhatom e és akkor ő lebeszél. Azóta új helyen vagyok és ők ezt nem tudják.

Egyetemre szeretnék menni szeptembertől, ez eddig oké, de a párommal megbeszéltük, hogy ha szeretnék, járhatok nappalira, mert ő szívesen ad többet a kiadásokba és nekem elég lenne diákmunkáznom. Szüleim úgy fogják tudni, hogy levelezőn vagyok, mert különben mondanák, hogy jaj miből fogunk megélni, meg mi lesz ha szakítunk...

Még szingliként sokat randiztam de sosem mondtam el. Ha volt kapcsolatom és szakítottunk nem mondtam el az okát.

Pszichológushoz járok, nem tudják. Amúgy konkrétan miattuk járok.

Amúgy pl abortuszt sem mondanék el. Cigiztem is anno bulikban, már huszonéves voltam és nem tudták. Ez csak terv még de szerintem azt se fogom elmondani ha elutazunk nyáron a párommal. Pár éve a barátaimmal elutaztam Párizsba és a repjegy elég drága volt, hónapokig kaptam az ívet, hogy ilyen drágán miért vettem repjegyet, annyi lett volna a dolgom, hogy tőlük segítséget kérek és max 10 ezerből meglett volna a jegy, jajj a szállás miért annyi, jajj blablabla. Most is csak megemlítettem, hogy tervezünk utazni és egyből mondta anyám, hogy segíteni akar...

Szerintem van több dolog is ami nem jut eszembe. De nekik nem lehet igazat mondani mert azzal csak rosszabbul járok. Nem bírják elviselni, hogy nem vagyok tökéletes.

Ja gyerekként a jegyeimről sem szóltam, mivel nekik csak az ötös volt a jó, az az alap, max négyes matekból mert az nem ment túl jól. Ha ennél rosszabb voltam akkor egy időben ütöttek is, később "csak" verbálisan bántottak miatta. Pl amikor mondtam, hogy négyes lett a dolgozatom egy olyan tárgyból, amiből nem is érettségizek majd, akkor anyám kérdezte, akkor diákhitelből járok majd egyetemre? (Wtf?) Hármas, kettes, egyes jegyek sokkal rosszabbak voltak, hát azért kaptam rendesen az ívet. Apám 17 éves koromban közölte, hogy soha többet nem találkozhatok az akkori barátommal, mert vannak rossz jegyeim és ez miatta van, mert ő veszi el az időmet. Ez nem volt igaz, ő miatta nem buktam meg, mert sokat segített. Végül nem lett eltiltás. Így a jó jegyeimet se mondtam már el mert egyből megkérdezték hogy na és a többi jegyem? Amikor mondtam, hogy nem megyek egyetemre, akkor megkaptam, hogy csak mekis dolgozó lehetek és de igenis megyek egyetemre. Mentem is mert különben kitagadtak volna. Akkor meg azt kaptam, hogy jaj apám rengeteget fizet és mégis minek ha nem is járok be (mert vizsgaidőszak volt és csak február végén kezdődött a suli b+). Meg hogy én nem mondok el semmit a tanulmányi eredményeimről. Amik ugye nem is voltak, hiszen egyetemen csak a félév végén kapunk jegyeket, de anyám nem fogta ezt fel. Aztán egyszer diákmunkáztam előadás helyett na akkor el sem mondom mit kaptam, elmentem otthonról és könyörögtem az akkori barátomnak hogy hadd aludjak nála mert én az életben nem megyek többé haza.

Amúgy nem fejeztem be az egyetemet na ott is kaptam egy két és fél órás üvöltést és nem érdekelték hogy sírtam sőt kifigurázták.