Akik már dolgoznak, de otthon laknak a szülőkkel, ti fizettek be valamennyit az otthoni kasszába?
Én nem, mert nem engedik. Ha fizetni akarok a boltban, vagy a telefonszámlámat, akkor öszevesznek velem, hogy én leégetem őket, ők nem kérnek tőlem semmit, hogy képzelem, ők ennél jobb szülők, majd 2 napig nem beszélnek velem, hogy képes voltam eljátszani ezt, hogy én szeretnék fizetni. Annyit elértem, hogy a saját költségeimbe, autóm, benzin, ruha, reggelim stb. magam fizetem (és nincs is ezzel gond).
Azonban, és most jön a csattanó, egy-egy arra alkalmas pillanatban benyomják a lelkiterrort, hogy (szó szerint idézve őket), én egy mocskos aljas ge*i gyerek vagyok, aki rajtuk élősködik és örüljek, hogy eltartanak, mert ők milyen jólelkűek velem, a kis szemétládával.
Szerencsére, ha minden igaz, hamarosan meg lesz a házam, alig várom, hogy eltakarodjak innen.
Egyértelmű. A rezsi felét fizetem. Anyám szokott főzni, beszállok ag étkezési költségekbe.
Takarításból is kiveszem a részem.
Ősszel festés-mázolás volt. Fizettem a harmadát.
Ez a minimum.
Nem otthon élek, de ha otthon élnék akkor nyilván adnék a "közösbe". Rezsi rám eső része, vagy a fele (az még mindig baráti összeg) közös kajálásoknál is vagy arányosan elosztva, vagy mondanám azt, hogy állom a nagyobb bevásárlásokat.
Szülőként nálam az lenne a kérdés, mik a gyerek céljai. Ha láthatóan segítem ezzel, akkor nem kérnék pénzt, állnám a rezsit, kaja nagyját, stb. De csak akkor ha cserébe halad az életben és idővel elköltözik.
Mondjuk én már 14 éves koromban azt kaptam apámtól, hogy örüljek, hogy élhetek a házában és nem zár ki a disznóólba. Meg világ életemben, hogy mennyibe kerülök, sokba kerülök.
Szóval amint tudtam próbáltam leszakadni és inkább égettem 10 évig a pénzt albérletre, minthogy otthon éljek ilyenekkel. Most már saját kis lakásom van szerencsére.
8
Nagyon sok, hiába számoltátok. :) Szóval, ha négyen laktok együtt, akkor 320 ezer csak a rezsitek, meg a kaja egy hónapban?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!