Miért hiszi azt anyám hogy ha semmirekellőnek és hasonlóknak nevez akkor motiváltabb leszek?

6-os voltam..

Még annyival kiegészíteném, ha az öcsém és én otthon maradunk a szüleinkkel, sose lett volna belőlünk érett férfi és sosem lett volna belőlünk normális ember, mert anyu elképesztő szinten értett (és a mai napig is ért) ahhoz, hogy hogyan kell a körülötte élők életrevalóságát, lelkivilágát, álmát, önbizalmát, szabad gondolkodását, kreativitását és bátorságát félmondattal torkon bökni. Nála pesszimistább ember a világon sem létezik, pedig a családi dolgokon kívül sose volt semmi másra gondja. Neki nem kellett soha 8, 10, 12, vagy akár több órát letolni egy műszakban, vagy a cégért, osztályért, területért, munkakörért felelősséget vállalnia, mert nem tudja, hogy mi az. De bezzeg oktatni úgy ki tudja az embert, mintha világéletében napi 25 órát dolgozott volna száz ember munkáját elvégezve.

Az csoda, hogy édesapánk, aki mindig is egy birkatürelmű ember volt, hogyan volt képes anyu mellett megmaradni, számunkra örök rejtély marad.