Csak mert 21 évesen munkanélküli vagyok, miért viselkednek úgy a szüleim, nagyszüleim, rokonok mintha 40 éves, kiégett alkoholista, semmirekellő lúzer lennék aki sosem dolgozott?

A szüleim folyton ezzel zaklatnak, meg azt állítják, hogy ennyiidősen már nem otthon kéne laknom.

Holott anyagilag nem támogatnának albérletbe költözésbe, vagy lakásvásárlásban...

Mármint nem csak most nem, hogy az egészet nekik kéne fizetni, mert valóban nem dolgozom, illetve megtakarításom sincs. Hanem elvi szinten úgy vannak vele, hogy a szülőknek ebben nem kell segíteni a gyereket, semmennyire, soha. Oldja meg maga.

Pedig Ők házat örököltek nagyszüleiktől (mindketten).

Az én nagyszüleim örökségét, viszont már előre beosztották, nem adnak majd belőle nekem...

Amúgy én szeretnék majd menni, és valószínüleg megyek is még majd egyetemre.

Egy évet már jártam, de ott hagytam, mert rosszul választottam szakot...

A szüleim fizikai munkások, nem szeretnék hogy felsőoktatásban részesüljek, folyton azt akarják hogy kőműves legyek.

A nagyszüleim "értelmiségiek", diplomások, de Ők sem akarják hogy felsőoktatásban tanuljak...

Gimnáziumban nem voltam annyira jó tanuló, de ettőlmég sok szakra felvennének, és egyre fel is vettek már, mert meg volt a pontszámom.

Nem orvosira vagy jogra akarok jelentkezni következőnek sem, amúgy...

Viszont a nagyszüleim már gimis koromban, amikor kaptam néhány rossz jegyet, kijelentették hogy én már csak fizikai munkás lehetek... Elrontottam. Ha mondtam/mondom hogy én egyetemre megyek akkor a nagypapám szószerint el kezd(ett) hisztériázni.

Meg hívogatni szokta telefonon a testvéreit, meg az én unokatestvéreimet és mindig részletesen elmeséli nekik a "kudarcaimat", például rossz jegyeket, vagy hogy otthagytam az egyetemet. Amikor az utóbbit például én egyáltalán nem is kudarcnak éltem meg, sőt örülök hogy hamar észbe kaptam, mivel nem lett volna piacképes diplomám onnan...

Csak ugye soha senki nem segített 18 éves korom körül, meg előtte a pályaválasztásban.

Szóval kibeszélnek a hátammögött, de a jó dolgokat sosem, csak a (szerintük) rosszakat.

Emiatt távolabbi rokonaim is úgy állnak hozzám, mintha egy csődtömeg lennék.

Apámék meg nem hiszik el nekem, hogy amikor dolgoztam, a nálam sokkal idősebb, 28-30 éves munkatársaim is vagy otthon laktak, vagy ha nem akkor erősen támogatva lettek abban, hogy el tudjanak költözni...

Azt mondják ez nem így van és hazudok.

Most, hogy munkanélküli vagyok és jelenleg egy kis időre tényleg nem csinálok semmit (de hamarosan fogok), max. havi 40 ezer forintba kerülhetek a szüleimnek, kajával és rezsivel együtt, de szerintem ez még túlzás is...

Gyerekként sem kerültem sokkal kevesebbe, ha valakinek ez prpblémát jelent, akkor minek vállal gyereket?

Nem én kértem, hogy megszülessek...

És amikor dolgoztam, többel szálltam be a költségekbe, mint amennyit fogyasztottam...