Mikortól teher szerintetek otthon lakni szülőkkel?Mikor érzi a szülő,hogy valami nincs rendben,hogy még mindig itthon lakik?

"Mikortól teher szerintetek otthon lakni szülőkkel?"

Akkortól, amikortól már nem képesek alkalmazkodni egymáshoz és tiszteletben tartani egymást.

"Mikor érzi a szülő,hogy valami nincs rendben,hogy még mindig itthon lakik?"

Egy szülőnek mindig a gyereke marad a gyereke és soha nem szabadna odáig eljutnia, hogy inkább házon kívül látná őt - bár valszeg a gyerek nagyban hozzájárul ahhoz, ha ez egy szülőben megforduljon.

Régen teljesen természetes volt a több generáció együttélése, ahol kölcsönösen segítették és támogatták egymást:

az idősebbek vigyáztak a gyerekekre, unokákra. A fiatalok meg segítették a szüleiket, nagyszüleiket.

Ma az a sajnálatos trend, hogy mindenki elmagányosodik albérletekben, a családok szét hullanak, a nagyszülőt öregotthonba dugják, az unokára meg egy idegen bébicsősz vigyáz vagy az állam neveli.

Szomorúak az ilyen kérdések, mert azt sugallják, hogy elszakadni a családtól a normális és mindenki, aki a szüleivel szépen él akár már saját családostul, az valami bűnös/deformált lélek.

Ráadásul a mai világban sokan meg sem tehetik, hogy külön költözzenek, mert hát minek nyomorogni, hitelben egy életre eladósodni, amikor akár szépen is élhetnének együtt a szülői házban többen?!

De ehhez mindenkinek alkalmazkodnia kellene.

Na, és ez az, amihez manapság senkinek nem fűlik a foga.

A fene nagy szabadságban meg egyre több a depressziós...

Szerintem nem az életkor számít, hanem az, mik a konkrét körülmények és mennyire van gyerek státuszban az otthon lakó felnőtt fiatal, mennyire felnőtt agyban és életvitelben?

Lehet úgy is szülővel együtt lakni akár idősebb korban is, ha teljesen önálló, felnőtt életet él a "gyerek", pl van külön lakrésze, amit fenntart, megegyeznek a rezsiben, egyéb kötelezettségekben, de gyakorlatilag a szülő és a gyerek is éli az önálló életét. Sok ilyen együttélést ismerek, sőt olyat is láttam már többet is, ahol a felnőtt fiatalé lett később az irányítás, ő lett otthon a "családfenntartó", mert pl az idős szülő már nem tudja fenntartani a házat, nem tudja egyedül fizetni a rezsit.

Van, ahol családostól is tud együtt lakni több generáció és van, ahol ez nem működik.

14.55, pont erre írtam, nem mindegy, milyenek a körülmények, milyen szülő, milyen a gyerek?

Ismerek olyan családos 50 felé járó férfit, aki az özvegy, már beteges anyja házában él, anyuka külön lakrészben, de anyuka már nem önellátó, megfordultak a szerepek, a fiatalok intéznek mindent a házon, meg az anyagiakat is átvállalták. Csak így fenntartható a ház.

Szintén 30-as férfi, felesben tulajdonos az anya és a fia, egyelőre egyik sem tudja kifizetni a másikat és a fiú nem érzi szükségét, hogy elmenjen albérletbe, nem zavarják egymás köreit.

Hát én 24 évesen költöztem el...

Én úgy vagyok vele, hogy egy idő után fel kellene ébredjen az emberben pláne ha párt is talál, hogy külön menjen a szülőktől és ne is szülőknél kezdjék a közös életet. 30 évesen otthon azért már a gázos kategória. De vannak azok az esetek, amikor olyan kényelmes vagy fene tudja milyen indíttatásból a gyerek otthon marad, a szülő pedig úgy kezeli mintha 5 éves lenne és alá tesz mindent (megfőz, kitakarít stb és nem várja el a felnőtt gyerekétől - ismerek ilyet... és ez nekik megfelel. Szerintem úgy ahogy van ez a helyzet egészségtelen.) Az birom, amikor a házvásárlás céljából akarnak szülőknél lakni. Olyankor megkérdezem hány év az? 10? Majd 40 évesen beköltözhet a saját házába ilyen árak mellett? Tiszta hülyeség azért otthon lakni pláne most.