Mikortól teher szerintetek otthon lakni szülőkkel?Mikor érzi a szülő,hogy valami nincs rendben,hogy még mindig itthon lakik?
Szerintem a legtöbb szülőt nem zavarja, ha a gyereke otthon él.
Én 20-24 között éreztem, hogy teljesen egyedül akarok élni, teljes önállóságban. Pedig nem volt rossz otthon, jóban voltunk/vagyunk a szüleimmel. De mégiscsak gyerek vagy, amíg otthon élsz.
Gyerekként én alig vártam, hogy különköltözzek, bármi áron, pedig nem voltam rosszban anyuval. Szóval 18 évet még be sem töltöttem, albérletbe mentünk a párommal. Nagyon nagyon jó döntés volt, így tudtam meg igazán beosztani a pénzt, ebédet főzni a "semmiből", stb. A nehézségek ellenére soha nem kértem segítséget és nem bántam meg.
Szülőként a lányom a diploma után költözött el a párjával, de már addig se sokat volt itthon a koli miatt. Ennek ellenére megsirattam a költözését.
Itthon maradt 2 fiú, akiknek megmondtam, hogy bármeddig és az után is maradhatnak természetesen, de mindkettő hangoztatta, hogy köszönik, de amilyen hamar csak tudnak, külön szeretnének költözni és megállni a saját lábukon.
A nagyobbik fiam lediplomázott, elkezdte a mesterszakot és váratlanul elhunyt. Mielőtt elkezdhette volna a nagybetűs életet...
Maradt itthon 1 szem fiam, aki idén megy egyetemre, ráadásul elég távolra jelentkezett a lakhelyünktől, úgyhogy ő is viszonylag hamar fogja kezdeni a leválást.
Normálisan gondolkodó szülő szerintem azt szeretné, ha a gyereke megállná a lábán egyedül is, minél hamarabb(még ha vérzik is a szívünk), ehhez pedig óhatatlanul el kell költözni. Ez az élet rendje.
A családban van olyan, aki idén költözött el és a 35-öt tölti. Úgy érzi, esélye sincs már saját családra nőként.
Nagynéném például sose ment férjhez, sose költözött el “otthonról”
(Azat, igen, de a mamával), egész életében az anyjával lakott. Mostohaapám nővére szintén, apai nagybátyám is.
21 évesen éreztem azt először,hogy már a magam útját szeretném járni.
28 évesen költöztem be a saját lakásomba.
Szerintem legkésőbb 30 évesen el kell otthonról költözni,különben örökre gyerekstátuszban maradsz.
Én már a 28at is későinek gondoltam
Én is későinek gondoltam, szintén 28 voltam.
Amúgy, engem, ha hazamentem, továbbra is gyerekstátuszban kezeltek, hiába költöztem külföldre majdnem 20 éve… vannak ilyenek, akik képtelenek megérteni, hogy felnőtt a gyerek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!