Egy szülő miért viselkedik úgy a gyerekével, hogy a gyereke úgy érezze mintha élni se lenne joga?

Kérdező, szerintem te trollkodsz.

Szerinted ha anyád egyáltalán törődik azzal, hogy ma valentin nap van, akkor azt veled akarja tölteni?

Ez amúgy kamu?

Nem igaz, hogy felnőtt emberként nem érted meg, hogy nem KELL jóban lenni a sz*r szülőddel, az csak egy lehetőség, nem kötelező.

Nem érdekled, nem szeret, dolgozd fel és engedd el.

Az alapvető kérdésedre sajnos nem tudok válaszolni.

De sok szempontból hasonló volt a helyzetünk édesanyámmal (sajnos nem él már). Ő egy nagy "falat" húzott maga köré, valószínűleg szeretett, de pl. nem sikerült vele mély beszélgetést kialakítani soha, a beszélgetéseink kimerültek a napi dolgokban (igen, bizonyára hibás vagyok ebben, vagy úgy nevelt, hogy én is ilyen lettem - látszólag rideg). Felnőttként, amikor már elköltöztem, a nevelőapám elhunyt, többnyire én kerestem anyámat (aki sajnos ivott is, tehát "végignéztem" a lassú öngyilkosságát, és nem fogadott el semmilyen segítséget). De mivel az egészségi állapota egyre romlott, nem vitt volna rá a lelkiismeret, hogy magára hagyjam. Miközben mondott pl. olyat nekem, hogy "mindenhez béna f@sz vagy". És ez még nincs a legdurvábbak közt.

Tehát az értelmezésem szerint a Kérdező problémája arra vonatkozik, hogy Ő igyekszik megtenni, amit lehet, hogy ápolja a kapcsolatukat, de ez egyirányú, és ez (a tehetetlenség) kikészíti, és az anyukája csak a főzéssel tudja kifejezni a szeretetét, pedig a Kérdező nem erre vágyik, hanem emberségre.

Szerintem vagdalkozás helyett kezdjük átgondolni a Kérdező élethelyzetét.

Lehet hogy túl sokat vagy ott nála.

Szakadj már le róla, van neki is saját élete. Mi vagy te, óriáscsecsemő?