Anyám miért csak akkor szeret, amikor büszke lehet rám?

"A személyiségemet közben nem szereti. "

Es? Van ilyen. Szeretem, imádom a gyerekem, az életem adnám érte, de nem szeretem a személyiségét. Tökéletes ellentétem, ami alapból nem lenne baj, de az értékrendeje is az. Nem, nem azért, mert úgy lett nevelve. Büszke se nagyon lehetek rá, mert nincs miért. De ettől még szeretem.

Én apámmal vagyok úgy, hogy anyagi részről egy szavam se lehet, tényleg. Azért hálás is vagyok. De mint szülő, hogy figyeljen rám, hogy megkérdezze hogy vagyok vagy eljöjjön magától hozzánk ilyenek tényleg semmit sem tesz. Amíg otthon laktam se foglalkozott velem. Egy ideig én mentem utána, hogy szót kicsikarjak belőle, aztán meguntam a kezdeményezést. Az ivást választotta helyettem amikor megkértem maradjon otthon... Szerintem sosem volt rám büszke, mindig mindenben kb olyan hülyének nézett, még abban is aminek mi néztünk utána mert éppen benne voltunk a helyzetben. De ő látta a tv-ben meg azt mondták, hogy... Mondom az nem úgy van, megkérdeztük stb. Ha én mondok valamit, az biztos hülyeség, az nem úgy van. Már több mint 1 éve nem volt nálunk, mert eszébe sem jut, hogy eljöjjön ha szét unja magát sem. Nem lakunk olyan messze, 1 óra kocsival.

Szóval átérzem... Konkrétan egyáltalán nem foglalkozik velem apám ha én nem megyek el, nem is látom. De már én sem hívom fel túl sűrűn, mert meguntam hogy ennyire nem számítok.