Akik felnőttként szembesítették a szüleiket a saját hibáikkal,ott hogyan reagáltak a szülők?

Mond kérdező te egy tökéketes ember vagy hibák nélkül?

Majd gondolj arra ha te gyereked elszámoltat jusson eszedbe önmagad.

De ugye azért nem valamelyik intézet falai között nöttél fel?

Itt valaki a szülei házasságárol ír már megbocsás kinek érzed magad hogy te itélkez? Birót játsz ez csakis a szüleidre tartozik.Volt olyan megszólalás hogy aki nem veszi tudomásul a gyereke itélkezését az a gyereke bírája.Azt valahogy elfelejtette hozzá tenni hogy a gyerek meg a szülő birája.

Azt is lehet olvasni mindig minden a szülő hibája ha valami nem úgy történik ahogy meg van álmodva..Főleg az ha nem tud torony órát láncostúl adni neki.

Lényeg nem itélkezni kell tudni tolerálni egymás hibáit mert az a nehezebb itélkezés mindig a könnyebb.Ja arról sem eset szó hogy van olyan gyermek aki a szülővel úgy beszél mintha a popsíából húzta volna ki.Persze szerinte így helyes.

hárít. próbálta túllicitálni az én sérelmeimet.

hogy az enyémek "nem jogosak", mert csak neki ('őnagyságának') lehetnek jogos sérelmei;

nem akarta "megengedni", hogy nekem rossz legyen.

---

Asszem belekötött valamiben nagyon fennhangon. Így kezdődött.

Én elmondtam, nekem mik rosszak,és akkor elkezdte (felháborodva), hogy

"Csak neked lehet rossz?" Ilyen dühöngve, talán kicsit affektálva-erőlködve kérdezve is asszem. És akkor az én sérelmeimmel nem foglalkozott; azt a szőnyeg alá söpörte, és el kezdte sorolni a sajátjait.

És akkor, el akarta mismásolni;megsemmisíteni az én kifogásolt dolgaimat; mintha énnekem nem is lettek volna kifogásaim, nem foglalkozott velük.

És tehát, pont azzal a felfogással vádolt engem, amit ő csinált; " meg akarta semmisíteni , hogy én kimondtam, hogy nekem mik voltak rosszak. (mert ugye magát a dolgot nem tudta; de magát a kifogást, panasztételt még úgy érezte, megpróbálja.)

Szóval úgy akarta, hogy az én sérelmeim azok "nincsenek".

Hogy csak az övéivel foglalkozzunk.

Tehát ponthogy ő nem akart tudomást venni az én érzéseimről, fájdalmaimról; behozta a sajátjait; enyémeket el akarta nyomni, lesöpörni, mintha azok nem is lettek volna.

Szóval, ő akarta kizárni az én fájdalmaimat; és közben meg előtte nekem támadt; hogy "Csak neked lehet rossz??!" És az enyémeket eltörölni, megsemmisíteni. Pedig ő jött ezzel. És én nem mondtam, hogy neki nem lehet rossz, ő viszont nekem meg akarta tiltani. Én csak elsoroltam a sérelmeimet. Én nem mondtam, hogy "neki nem lehet rossz"; ő viszont le akarta söpörni az enyémeket.

Hogy csak az ő problémáival foglalkozzunk, pont úgy, amilyen kifejezéssel nekem támadt, hogy "Csak neked lehet rossz??!" Amit meg nekem rótt föl, de ő akarta eltörölni az enyémeket.

Bocsi, hogy ennyiszer, ennyi féle képpen leírtam; csak minél pontosabban ki akartam fejezni, hogy át jöjjön; nem voltam biztos,hogy elsőre teljesen pontosan átérezhetően írtam le; de/és biztosra akartam menni. Hogy ott lesz full érthetően; érzékletesen, szemléletesen.