Akiknek rossz szülei vannak, ti ha beszélnétek erről valakinek, milyen reakciót szeretnétek a másik részéről?

Förtelmes gyerekkorom volt egy alkoholista anyával és egy őskövület, tutyi-mutyi apával, aki anyámat szentté avatta és minden abszurd, kártékony húzására talált mentséget.

Viszont SOHA ezeket házon kívül nem meséltem el senkinek és szerintem aki ilyenben él, valamiért maga szégyenli legjobban és nem témázik róla.

De nem vagyunk egyformák, hagyom magam megcáfolni!

Én nagyon sajnálom, és egyben elfog a tehetetlen düh, hogy nem képesek a szülők magukon dolgozni, mielőtt gyereket vállalnak és minden a gyereken csattan később.

Megpróbálnám a gyereket megkérdezni, hogy van-e valamilyen eszköze a bántások minimálisra csökkentésere. Ha nagyon gyermek, akkor hozzá közel álló felnőttől segítséget kérni, családsegítőt, iskolapszichológust bevonni, fiatal, esetleg keresőképes felnőtt gyereknél szintén pszichológus, aztán a lehető leghamarabbi kapcsolatmegszakítás.

Nem kellene hallgatniuk a bántalmazottaknak. Ma már annyira fejlett minden, a csapból is ez folyik, vannak lelkisegély szolgálatok, segítők.

De az is igaz, hogy rengeteg olyan ember van, akinek tehet más terhét a vállára venni, inkább homokba dugja a fejét, "költözz el, engedd el, majd megoldódik, menj dolgozni, ignoráld, húzz határt, üss vissza, ismerem anyádékat, nem tennének ilyet", tét nélküli kifejezésekkel dobálózik. Senki nem akar felelősséget vállalni, hogy mélyebben belenézzen, elhigyje, amit mondanak neki. Pedig itt kezdődik a gyógyulás. Hogy valaki meghallgat.

Nagyon kedves tőled, de nem hinném, hogy fogsz tudni segíteni neki, hiszen te magad is segítségre szorulsz.

És vigyázni is kell, mert segíteni annak lehet, aki kéri.

Nem értem a 7-es miért van lepontozva. Ez a pszichoterápia egyik lényege is.

Hogy a problémámat nem érvenyteleníti, nem ad tanácsot, nem hazudtol meg, nem hallgatná meg a másik felet is, nem azt mondja, hogy engedd el, meg másnak sem jobb. Hallgat és kihozza belőlem a saját megoldásomat kérdésekkel.

Sajnos hallgatni a magyarok jó 90%-a nem tud, kérdezni szintén nem . Csak beleszólni. Fizetni kell a hallgatásért, ha jól akarunk lenni.

Én sem mertem inkább beszélni róla, mert szégyelltem. Mindenkinek normális családja volt, tudtam, hogy egyedül én vagyok a feketebárány.

De volt pár alkalom hogy megnyíltam, és meséltem, de meg is tanultam egy életre hogy kb senkit nem érdekel, és még menekülnek is egy ilyen ember elől, akinek balhés családi háttere van, mert hát melyik pasi/nő akar szar anyóst/apóst, meg családot és velük kínlódni??

Szóval igazából nem várok el semmilyen reakciót, talán annyit hogy "Melletted állok, veled maradok, mert szeretlek, és te nem a szüleid vagy, hanem saját magad."